MU: Mourinho rendezte az adóügyét Spanyolországban

Vágólapra másolva!
2017.11.03. 12:05
null
José Mourinhót péntek reggel hallgatta meg a madridi bíróság (Fotó: AFP)
José Mourinhót, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United menedzserét péntek reggel hallgatta meg a madridi bíróság adócsalás ügyében – a portugál szakember a média képviselőinek elmondta, rendezte a helyzetét.

 

Még júniusban látott napvilágot a hír a spanyol sajtóban, hogy a helyi hatóságok mintegy 3.3 millió eurós adócsalással gyanúsítják José Mourinhót.

Az El País spanyol napilap úgy értesült, hogy José Mourinho 2011-ben 1 611 537, egy évvel később 1 693 133 eurónyi adót mulasztott el befizetni a spanyol államkasszának. Mourinho a szóban forgó időszakban a Real Madrid vezetőedzője volt.

Mourinho menedzsmentje a vádak után közleményt adott ki a helyzet tisztázására:

„José Mourinho 2010 júniusától 2013 májusáig élt Spanyolországban, s ezalatt több mint 26 millió euró adót fizetett 41 százalék feletti adókulccsal. 2015-ben elfogadta a spanyol adóhatóság legalizálási tanácsait, amelyek a 2011-es és 2012-es évre vonatkoztak” – írta a Gestifute nevű tanácsadó cég, hozzátéve, hogy ezen túlmenően 2013-ban Mourinho egyezséget is kötött a hatósággal.

Most az ESPN arról számolt be, hogy Mourinho elmondta a riportereknek, hogy az ügyet lezárták, miután rendezte az adócsalással kapcsolatos vádakat.

Mourinho péntek reggel 9.30 óra körül érkezett meg a madridi elsőfokú bíróság épületébe, hogy válaszoljon a 3.3 millió eurós adócsalással kapcsolatos vádakra, amelyeket a portugál mester mindig is tagadott.

A rövid tárgyalást követően azt mondta távozásakor a média képviselőinek, hogy „azt mondták, hogy az adóhelyzetem teljesen legális.”

„Néhány évvel később azt mondták, hogy nyomozást indítottak, és azt mondták nekem, hogy ahhoz, hogy rendezzem a helyzetemet, fizetnem kell egy x összeget. Nem válaszoltam, nem vitatkoztam, befizettem az összeget, aláírtam, hogy rendeztem a tartozást, az ügy lezárult. Ezért vagyok itt, semmi másért.”

A bírósági meghallgatás miatt kicsit meg kellett változtatnia együttese heti felkészülését: mint ismert, a Manchester United épp Mourinho korábbi csapatával, a Chelsea-vel csap össze vasárnap. A portugált arról is faggatták, hogy a jogi ügy zavart okozott-e neki vagy csapatának a felkészülés során.

„Nem, csupán meg kellett változtatni az edzés időpontját, mert ott akartam lenni a tréningen, és ma reggel erre nem lett volna lehetőségem, ezért meg kellett változtatni a normális menetrendet.”


ANGOL PREMIER LEAGUE
11. FORDULÓ
SZOMBAT

13.30: Stoke City–Leicester City (Tv: Spíler Tv)
16.00: Huddersfield Town–West Bromwich Albion
16.00: Newcastle United–AFC Bournemouth
16.00: Southampton–Burnley
16.00: Swansea City– Brighton & Hove Albion
18.30: West Ham United–Liverpool (Tv: Spíler Tv)
VASÁRNAP
13.00: Tottenham Hotspur–Crystal Palace (Tv: Spíler Tv)
15.15: Manchester City–Arsenal (Tv: Spíler Tv)
17.30: Chelsea–Manchester United (Tv: Spíler Tv)
17.30: Everton–Watford

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 10 9 1 35– 6 +29 28
2. Manchester United 10 7 2 1 23– 4 +19 23
3. Tottenham 10 6 2 2 19– 7 +12 20
4. Chelsea 10 6 1 3 18–10 +8 19
5. Arsenal 10 6 1 3 19–13 +6 19
6. Liverpool 10 4 4 2 17–16 +1 16
7. Burnley 10 4 4 2 9– 9 0 16
8. Watford 10 4 3 3 15–18 –3 15
9. Newcastle 10 4 2 4 10– 9 +1 14
10. Southampton 10 3 4 3 9–10 –1 13
11. Leicester City 10 3 3 4 14–14 0 12
12. Brighton & Hove Albion 10 3 3 4 10–11 –1 12
13. Huddersfield Town 10 3 3 4 7–13 –6 12
14. Stoke City 10 3 2 5 11–20 –9 11
15. West Bromwich Albion 10 2 4 4 9–13 –4 10
16. West Ham 10 2 3 5 10–19 –9 9
17. Swansea 10 2 2 6 7–12 –5 8
18. Everton 10 2 2 6 7–20 –13 8
19. Bournemouth 10 2 1 7 6–14 –8 7
20. Crystal Palace 10 1 1 8 4–21 –17 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik