Üzenet Moyesnak: „Reggel ki leszel rúgva!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.05. 09:15
null
Moyes hiába irányított, az Everton is megtréfálta az MU-t (Fotó: Action Images)
„You’re getting sacked in the morning”, azaz „Reggel ki leszel rúgva” – hangzott fel újra és újra diadalmasan az Old Traffordon 1–0-s győzelmet ünneplő Everton-táborból. A „célpont” David Moyes, az Everton volt és a Manchester United jelenlegi menedzsere, aki a sajátjaitól is össztüzet kapott.

„Ez a marha lesüllyesztette a Unitedet az Everton szintjére, nem hiszem el” – dühöngött az MU-menedzsernek „takarodót fújó” David Moyes Out Twitter-csoport egyik tagja (a fogalmazáson finomítottunk egy kicsit), és az elégedetlenség hangjai egyre erősebbek. Tizennégy forduló után, a december-januári meccsdömping előtt a Manchester United csupán a 9. 22 ponttal (az Everton négy hellyel és öt ponttal tart előrébb), és David Moyes is tudja, ha nem kezdenek el meccseket nyerni, nagy baj lesz.

Vagy már nagy baj is van.

SZAVAZÁS

Ön szerint eljött-e az idő a gyenge szereplés miatt David Moyes menesztésére?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nem játszottunk azon a szinten, amin kellett volna. Mostantól nagyszerű meccsekre és rengeteg győzelemre lesz szükség, ha ott akarunk lenni az élcsoportban a bajnokság végén. Úgy éreztem, mi voltunk fölényben, de nem volt meg az a kis szerencse, amire szükség lett volna az áttöréshez. Nem használtuk ki a lehetőségeinket, és megbűnhődtünk, elveszítettük a végén a meccset. Az Everton kontrái végig veszélyesek voltak, de az volt az érzésem, ha nehezen is, de behúzhatjuk a mérkőzést. Nem húztuk be” – értékelt Moyes.

„Az Everton nagyon jó csapat, jó játékosokkal, ám nyilván fáj, hogy a volt együttesem mért ránk vereséget. Csalódott vagyok, de túl kell lépnünk ezen az eredményen, és a következő meccsre koncentrálni” – tette hozzá.

Kollégája, Roberto Martínez rendkívül büszke a sikerre – az Everton a Moyes-érában közismerten eredménytelen volt idegenben a nagycsapatok ellen, és 21 éves nyeretlenségi szériát szakított meg az Old Traffordon Bryan Oviedo góljának köszönhetően.

„Nem is lehetnék büszkébb a csapatomra. Nem ez volt a legjobb meccsünk a szezonban, volt, amikor sokkal jobban futballoztunk, de kőkeményen küzdöttünk, és nem volt kisebbrendűségi érzésünk. Fantasztikus a keret összetétele, vannak rutinos játékosaink és fantasztikus tehetségeink a fiatalság arroganciájával. Nagyon régen nem szerzett itt az Everton három pontot, így ez külön öröm. Eltökéltek voltunk és önmagunkat adtuk, nagy büszkeség számunkra ez a győzelem.”

Az Everton az 5. helyről várhatja a folytatást, és 14 forduló után az egész mezőny legkevesebb (csupán egy) vereséget számláló csapata. A liverpooliaknak brutális a sorsolása, hisz az Old Trafford után az Emiratesbe, a listavezető Arsenalhoz látogatnak – a rázós hetek után viszont (elvileg) könnyebb meccseik jönnek, így az is elképzelhető, hogy az új évet a dobogón (vagy legalábbis annak közvetlen közelében) kezdhetik. A Manchester Unitednek viszont addig – ahogy Moyes is elmondta – sok meccset kellene nyernie, különben a címvédési lehetőség már 2013-ban elillanhat.

A KÉT CSAPAT SORSOLÁSA AZ ÚJÉVI FORDULÓIG

MAN. UTD.: Newcastle (otthon), Aston Villa (idegenben), West Ham (otthon), Hull (idegenben), Norwich (idegenben), Tottenham (otthon)

EVERTON: Arsenal (idegenben), Fulham (otthon), Swansea (idegenben), Sunderland (otthon), Southampton (otthon), Stoke (idegenben)

Óriási öröm a liverpooli kékeknél: hosszú évek után diadal az Old Traffordon (Fotó: Reuters)
Óriási öröm a liverpooli kékeknél: hosszú évek után diadal az Old Traffordon (Fotó: Reuters)

PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ

Arsenal–Hull City 2–0 (Bendtner 2., Özil 47.)
Liverpool–Norwich City 5–1 (Suárez 15., 29., 35., 74., Sterling 88., ill. B. Johnson 83.)
Manchester United–Everton 0–1 (Oviedo 86.)
Southampton–Aston Villa 2–3 (J. Rodriguez 48., Osvaldo 69., ill. Agbonlahor 15., Kozák 64., Delph 80.)
Stoke City–Cardiff City 0–0
Sunderland–Chelsea 3–4 (Altidore 14., O'Shea 50., Bardsley 86., ill. Lampard 17., Hazard 36., 62., Bardsley 84. – öngól)
Swansea City–Newcastle United 3–0 (N. Dyer 45+1., Debuchy 67. – öngól, Shelvey 81.)
Fulham–Tottenham Hotspur 1–2 (Dejagah 56., ill. Chiriches 73., Holtby 82.)
West Bromwich Albion–Manchester City 2–3 (Pantilimon 85. – öngól, Anichebe 94., ill. Agüero 9., Y. Touré 24., 74. – a másodikat 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 14 11 1 2 29–10 +19 34
2. Chelsea 14 9 3 2 28–14 +14 30
3. Manchester City 14 9 1 4 40–14 +26 28
4. Liverpool 14 8 3 3 30–17 +13 27
5. Everton 14 7 6 1 22–13 +9 27
6. Tottenham 14 7 3 4 13–15 –2 24
7. Newcastle 14 7 2 5 19–21 –2 23
8. Southampton 14 6 4 4 18–13 +5 22
9. Manchester United 14 6 4 4 22–18 +4 22
10. Aston Villa 14 5 4 5 16–16 0 19
11. Swansea 14 5 3 6 20–19 +1 18
12. Hull City 14 5 2 7 12–18 –6 17
13. West Bromwich Albion 14 3 6 5 17–19 –2 15
14. Stoke City 14 3 5 6 12–18 –6 14
15. Cardiff 14 3 5 6 11–20 –9 14
16. Norwich City 14 4 2 8 12–28 –16 14
17. West Ham 14 3 4 7 12–15 –3 13
18. Fulham 14 3 1 10 12–26 –14 10
19. Crystal Palace 14 3 1 10 8–22 –14 10
20. Sunderland 14 2 2 10 11–28 –17 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik