Arsenal: Szczesny új, hosszú távú szerződést kötött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.16. 14:30
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal új, hosszú távú szerződésben egyezett meg kapusával, Wojciech Szczesnyvel.

A lengyel kapus jól zárta az előző szezont, az utolsó hat bajnokiból négyen is megőrizte hálóját a góltól, és nagy szerepet játszik abban is, hogy az „ágyúsok” 11 fordulót követően vezetik a bajnokságot – ebben az idényben a kapura tartó lövések 78 százalékát hárította, ez pedig az ötödik legjobb mutató a Premier League-ben.

A 23 éves játékos 2006-ban került a varsói Legiától az Arsenal akadémiájára, a londoni csapatnál pedig 2009 szeptemberében egy Ligakupa-meccsen mutatkozott be. A 2009–2010-es szezont kölcsönben a harmadosztályú Brentfordnál teljesítette, majd egy szezonnal később az „ágyúsoknál” is bemutatkozhatott bajnokin, és azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal az első számú kapusnak számít az együttesnél.

„Nagyon örülünk, hogy Wojciech aláírta új, hosszú távú szerződését. Mindig is azt hittem, hogy ő egészen kivételes tehetségű játékos, kitűnő reflexekkel és nagy mentális erővel. Az itt töltött idő alatt ráadásul folyamatosan fejlődött, és megvan benne a lehetőség, hogy még ennél is jobbá váljon. Fontos tagja lehet az Arsenalnak még hosszú éveken keresztül” – magasztalta játékosát Arsene Wenger menedzser.

„Nagyon boldog vagyok, hogy aláírtam az új szerződést. Az Arsenal olyan nekem, mint a családom, és nagyon örülök, hogy hosszú távra elköteleztem magam a csapathoz. Ennél a klubnál vagyok már hét éve, és szeretném megköszönni mindenkinek, hogy segítettek nekem ezen időszak alatt. Nagyon büszke vagyok rá, hogy az Arsenal játékosa vagyok, és várom, hogy segíteni tudjak klubunknak, hogy sikeres éveket zárjunk” – nyilatkozta ezt már az „ágyúsok” kapusa, Szczesny.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Arsenal 11 8 1 2 22–10 +12 25
2. Liverpool 11 7 2 2 21–10 +11 23
3. Southampton 11 6 4 1 15– 5 +10 22
4. Chelsea 11 6 3 2 18–10 +8 21
5. Manchester United 11 6 2 3 18–13 +5 20
6. Everton 11 5 5 1 14–10 +4 20
7. Tottenham 11 6 2 3 9–6 +3 20
8. Manchester City 11 6 1 4 28–12 +16 19
9. Newcastle 11 5 2 4 15–16 –1 17
10. West Bromwich Albion 11 3 5 3 12–12 0 14
11. Aston Villa 11 4 2 5 11–12 –1 14
12. Hull City 11 4 2 5 9–14 –5 14
13. Swansea 11 3 3 5 15–15 0 12
14. Cardiff 11 3 3 5 9–15 –6 12
15. Norwich City 11 3 2 6 9–21 –12 11
16. West Ham 11 2 4 5 9–11 –2 10
17. Stoke City 11 2 4 5 10–14 –4 10
18. Fulham 11 3 1 7 10–19 –9 10
19. Sunderland 11 2 1 8 8–22 –14 7
20. Crystal Palace 11 1 1 9 6–21 –15 4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik