Torres tovább „spanyolosítaná” honfitársaival a Liverpoolt

Vágólapra másolva!
2009.06.29. 08:08
A Konföderációs Kupán Spanyolországgal bronzérmet szerző Fernando Torres kijelentette, hogy nem bánná, ha három válogatottbeli társa is jelenlegi klubcsapatában, a Liverpoolban folytatná pályafutását.
Torres „vörösbe” öltöztetné Villát (balra) és Matát is
Fotó: Action Images
Torres „vörösbe” öltöztetné Villát (balra) és Matát is
Torres „vörösbe” öltöztetné Villát (balra) és Matát is
Fotó: Action Images
Torres „vörösbe” öltöztetné Villát (balra) és Matát is

TÁVOZHATNAK IS SPANYOLOK

Ügynöke szerint Álvaro Arbeloa elhagyja a Liverpoolt. „Álvarónak egy éve maradt a jelenlegi szerződéséből, és Rafa Benítez is nagyon jól tudja, hogy az a legjobb, ha most elengedi őt” – magyarázta Manuel García Quilon, a játékos ügynöke egy angol lapnak. Az ügynök szerint a 17 millió font ellenében igazolt Glen Johnson érkezése is ezt erősíti. „Egy futballista pályafutása több állomásból áll, és számára most jött el a váltás ideje” – mondta Arbeloáról a menedzser. Arbeloa és másik spanyol csapattársa, Xabi Alonso iránt korábban a Real Madrid is érdeklődött.
Mióta Rafa Benítez 2004-ben a liverpooliakhoz szerződött menedzserként, az ibériai vonal meghatározó a klubon belül. A szakmai stábon kívül a játékosok zöme is spanyol. Jelentős szerepüket az is bizonyítja, hogy az ötös mindegyik tagja – Fernando Torres, Xabi Alonso, Pepe Reina, Álvaro Arbeloa és Albert Riera is – beverekedte magát az Európa-bajnok spanyol válogatott Konföderációs Kupán szereplő keretébe.

A pletykák szerint a hispán részleg tovább bővülhet, ugyanis a Liverpool „rámozdult” a súlyos pénzügyi válsággal küszködő Valencia három, szintén spanyol válogatott labdarúgójára. A Valencia már kénytelen volt eladni kulcsjátékosai közül Raúl Albiolt a Real Madridnak, ám alighanem a támadók közül is távoznak néhányan. A liverpooli spanyolok a Konföderációs Kupán pedig tovább biztathatták az Angliába szerződésre a David Villa, David Silva, Juan Mata hármasfogatot.

„Én Silvát, Villát és Matát is ajánlottam Beníteznek, és remélem, lesz pénze a klubnak megvásárolni őket” – árulta el a spanyol különítmény talán legfontosabb Anfield Road-i láncszeme, Fernando Torres, aki kicsit sem bánná, ha a válogatottbeli társak némelyikével már a következő szezon elejétől klubjában is együtt rúghatná a labdát.

„Mindannyian alacsony játékosok, mégis különböző játékstílust képviselnek, és mindannyian további minőséget hozhatnak a klubhoz” – ecsetelte Torres, hogy el tud képzelni egy spanyol támadójátékra épülő Benítez-csapatot.

„Silva, Mata vagy Villa hasonló színt hozna a Liverpoolba, mint korábban Carlos Tévez vagy Paul Scholes a Manchester Unitedbe. Ugyan Josszi Benajun hasonló típusú játékos, mint ők, ám ha valamelyiküket meg tudnánk venni, tovább nőne a variációs lehetőségek száma mindkét szélen” – mondta a támadó a játékosokról, akik közül egyiket-másikat több nagy csapat – mint a Real Madrid, a Barcelona és a Manchester United – is kinézett magának, ám Liverpoolba szerződésüket erősítheti Benítez azon kijelentése, mely szerint napokon belül több jelentős igazolás bejelentése várható gárdájánál.

A spanyol csatár azt is elárulta, hogy szerinte miben kell előrelépniük, hogy megszakítsák a „vörös ördögök” angliai uralmát, és mi kell ahhoz, hogy megszerezzék a Liverpool történetének 20. bajnoki címét.

„Fantasztikus együttesünk van, amely nagyon jól játszik a rangadókon, tehát versenyképesek vagyunk. De kétségtelen, hogy azon csapatok ellen, amelyek a tabella alsó felében vannak, nem vagyunk elég jók. Ebben feltétlenül fejlődnünk kell, és úgy gondolom, fogunk is. Azt hiszem, hazai pályán még jobbak lehetünk a következő szezonban, ehhez megvannak a megfelelő játékosaink, ám néhányra még szükség van” – beszélt klubjáról Fernando Torres.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik