Fülöp Márton elégedett a teljesítményével, de szeretne fejlődni

Vágólapra másolva!
2009.05.26. 09:01
Fülöp Márton elégedetten térhet haza Angliából vakációzni. Ő lett az angol élvonalbeli Sunderland kezdő kapusa, csapata újoncként kivívta a bennmaradást a Premier League-ben, s a magyar válogatott kapujában sem okozott csalódást, hiszen a 26 éves – posztján fiatalnak számító – labdarúgó a vb-selejtezőkön is jó teljesítményt nyújtott a csoport második helyén álló nemzeti együttesben.
Fülöp Márton úgy érzi, jó idényt zárt
Fotó: Action Images
Fülöp Márton úgy érzi, jó idényt zárt
Fülöp Márton úgy érzi, jó idényt zárt
Fotó: Action Images
Fülöp Márton úgy érzi, jó idényt zárt

– Gondolom, nem sokat aludt hétfőre virradóra, hiszen csapata nem mindennapi körülmények között biztosította helyét a következő szezonban a Premier League-ben. Bár kikapott, a riválisok is buktak az utolsó fordulóban, ami önöknek kedvezett.
– Valóban megkönnyebbültünk, amikor lefújták a Hull City–Manchester United, valamint az Aston Villa–Newcastle találkozót, s kiderült, hogy benn maradtunk. Szurkolóink ráadásul nemcsak ennek örültek, hanem annak is, hogy kiesett a Newcastle, mert a két város között hatalmas a rivalizálás.

– Szóval zajlott a népünnepély a lefújás után...
– Futottunk egy tiszteletkört, ez Angliában mindenütt így szokás. A csapat megköszönte a rajongóknak az egész éves szurkolást. A magam részéről nem tartott sokáig az ünneplés, most már éppen a repülőtér felé tartok, és majd otthon családi és baráti körben szeretnék ünnepelni.

– Mikor kell ismét munkára jelentkeznie?
– Július nyolcadikán kezdjük a felkészülést Sunderlandben.

– Megtervezte már a nyaralást?
– Van mit tervezni. A nyár fő eseménye június közepén az esküvőm lesz. Azután elmegyünk nászútra.

– Gratulálunk! Akkor tényleg van mit tervezni és mire készülni. S addig is akad öröm az ünneplésre...
– Azt gondolom, jó szezont zártam. Ez volt az első idényem a Premier League-ben, és az, hogy huszonhat találkozón én állhattam a kapuban, és ehhez jön még két FA-kupa-, valamint két Ligakupa-meccs is, azt bizonyítja, mások is úgy látták, hogy nem védtem rosszul. Persze mindenben van még hova fejlődnöm, de azt gondolom, megbízható, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottam. Volt sok nehéz pillanat a szezonban, de pontosan az ilyen szituációkban fejlődik az ember. Főként mentalitásban. Higgadtabb lettem, sokkal jobban viselem a nyomást, ami az állandó reflektorfénnyel jár.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik