Benítez: a játékvezető sem tudja, miért nem adta meg Gerrard gólját

Vágólapra másolva!
2008.09.21. 12:51
Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere rendkívül csalódott, hogy csapata csak 0–0-s döntetlenre volt képes a Stoke City ellen a Premier League ötödik fordulójában. A spanyol mester főleg azért dühös, mert szerinte a mérkőzés játékvezetője jogtalanul érvénytelenítette Steven Gerrard második percben szerzett gólját.
A képen ugyan Tony Pulis, a Stoke menedzsere elégedetlenkedik, a meccs után mégis Rafa Benítez (balra) volt a dühösebb
Fotó: Action Images

Már a mérkőzés elején bevette az újonc Stoke kapuját a Liverpool, de Andre Marriner, a találkozó játékvezetője nem adta meg a gólt, mivel szerinte Dirk Kuyt lesen állt, miközben Steven Gerrard bal oldali szabadrúgása a hálóba került.

„Érdekes döntés volt, az ismétlés megtekintése után senki sem tudja, hogy miért érvénytelenítette a játékvezető a gólt – értetlenkedett Rafa Benítez a mérkőzés után. – Arról a helyről, ahol állt, egyszerűen nem lehetett helyesen megítélni a szituációt. Ha az asszisztens jelezte volna a lest, nem szólnék egy szót se, de így…”

A „vörösök” a találkozó hátralévő részében már nem tudták újra feltörni a hősiesen védekező Stoke védelmét, így még nagyobb jelentősége van a meg nem adott találatnak.

„A játékvezető mondta Carraghernek, hogy nem adta meg a gólt, de azt nem említette, hogy miért, szóval talán maga sem tudja az okát” – folytatta Benítez, aki szerint csapata mindent megtett a győzelemért, de egyszerűen semmi sem sikerült.

„Rengeteget birtokoltuk a labdát, támadtunk mindkét szélen, próbálkoztunk távoli lövésekkel, de túl mélyen védekeztek, egyszerűen nem adtak teret nekünk.”

„Természetesen csalódott vagyok, mivel szerintem győzelmet érdemeltünk volna, de így is a táblázat elején vagyunk, jó pozícióban” – zárta mondandóját a Liverpool menedzsere.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik