Londoni pontmentés emberhátrányban

Vágólapra másolva!
2007.02.03. 20:33
Döntetlent játszott egymással az angol labdarúgó-bajnokság szombat esti rangadóján a Middlesbrough és az Arsenal. Az 1-1-re végződő találkozón Yakubu Ayegbeni 11-esből szerzett vezetést a Borónak, majd Thierry Henry egyenlített.
Senderos küzd Vidukával, később a svájcit kiállították
Senderos küzd Vidukával, később a svájcit kiállították
Senderos küzd Vidukával, később a svájcit kiállították
Senderos küzd Vidukával, később a svájcit kiállították

A Premiership 26. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén az Arsenal látogatott a Middlesbrough csapatához. Izgalmas találkozóra lehetett számítani, hisz a gyenge idénykezdés után egyre inkább formába lendülő Southgate-legénység az elmúlt hét találkozóján nem talált legyőzőre, míg az Arsenal a tartalékokat szerepeltetve is legyőzte a Tottenhamet, és bejutott a Ligakupa döntőjébe.

Óvatosan kezdtek a csapatok, egészen a harmincadik percig nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. Ekkor Tomas Rosicky elé pattant a labda, aki 20 méterről egyből lőtt, nem sokkal mellé.

Szavazás

Ön szerint ki lesz az angol bajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
Alig valamivel később Thierry Henry is megszerezhette volna a vezetést csapatának, de 22 méteres lövését Brad Jones a hazaiak kapusa hárította.

A viszonylag eseménytelen első félidő után hatalmas elánnal jöttek ki a csapatok a második félidőre, mindkét gárda meg akarta szerezni a győzelmet.

Rögtön a játékrész elején erre Mark Vidukának volt a legnagyobb esélye, de az ausztrál válogatott is célt tévesztett.

A 62. percben aztán megszerezte a vezetést a Middlesbrough! Yakubu lépett ki remek ütemben a védők között, egyedül törhetett kapura, de Philippe Senderos utolérte és lerántotta a csatárt. Mike Riley játékvezető egyből büntetőt ítélt, pedig a szabálytalanság egyértelműen a 16-oson kívül kezdődött. Az esetet követően a svájci védőt kiállította a bíró. A 11-est a sértett higgadtan a jobb alsó sarokba gurította.

Nem omlott azonban össze a tíz emberrel játszó Arsenal, és a 77. percben egyenlített. Adebayor fejelt tovább egy előreívelt labdát Henryhoz, aki az átvétel után ballal 10 méterről a hosszú sarokba gurított.

A folytatásban több gól már nem esett, az Arsenal nem tudta kihasználni a Liverpool délutáni pontvesztését, a Boro nyolcmeccsesre nyújtotta veretlenségi sorozatát.

PREMIERSHIP

26. FORDULÓ
Middlesbrough-Arsenal 1-1 (Yakubu 61. ill. Henry 77.)
A bajnokság állása:
1. Manchester United 25 19 3 3 57-18 +39 60
2. Chelsea 26 17 6 3 45-18 +27 57
3. Liverpool 26 15 5 6 38-17 +21 50
4. Arsenal 25 13 7 5 46-21 +25 46
5. Bolton Wanderers 26 13 5 8 30-27 +3 44
6. Reading 26 12 4 10 39-34 +5 40
7. Portsmouth 26 10 8 8 34-25 +9 38
8. Everton 25 9 9 7 31-23 +8 36
9. Blackburn Rovers 26 10 4 12 30-37 -7 34
10. Newcastle United 26 9 6 11 32-35 -3 33
11. Tottenham Hotspur 24 9 6 9 29-32 -3 33
12. Middlesbrough 26 8 8 10 30-30 0 32
13. Aston Villa 26 7 11 8 28-31 -3 32
14. Fulham 26 7 11 8 28-39 -11 32
15. Manchester City 25 8 6 11 19-30 -11 30
16. Sheffield United 26 7 6 13 22-35 -13 27
17. Wigan Athletic 25 7 4 14 26-41 -15 25
18. West Ham United 26 5 5 16 18-41 -23 20
19. Charlton Athletic 26 5 5 16 20-45 -25 20
20. Watford 25 2 9 14 14-37 -23 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik