Ferguson: az MU megérett a sikerekre

Vágólapra másolva!
2007.01.04. 11:29
Sir Alex Ferguson úgy véli, hogy a Manchester United megérett a nagy sikerekre, s tavasszal ezt be is bizonyítja Anglia egyik legjobb labdarúgócsapata. A 65 éves skót sikeredző szerint az idei szezonban nyújtott jó teljesítmény hátterében elsősorban a játékosok kiváló kapcsolata, az együttesnél uralkodó családias légkör áll.
Gyakori "vendég" a gólöröm az MU mérkőzésein
Reuters
Gyakori "vendég" a gólöröm az MU mérkőzésein
Gyakori "vendég" a gólöröm az MU mérkőzésein
Reuters
Gyakori "vendég" a gólöröm az MU mérkőzésein

„Elértünk egy olyan szintre, amikor a gárda már megérzi, hogy összecsiszolódott. Játékosaim rendkívül szoros kapcsolatot alakítottak ki egymással, összejárnak a családok. Ismerik egymás erősségeit és gyengébb oldalait. Minél több időt töltenek közösen, annál jobban fejlődik a kapcsolatuk, s ez jó hatást gyakorol a csapatra” – árulta el a Vörös Ördögök szakmai főnöke a manchesteri napilapnak adott nyilatkozatában.

Sir Alex Ferguson hozzátette: az MU éllovas pozíciójához persze az is kell, hogy a legutóbbi két bajnokságban simán győztes Chelsea némileg megingott a sérülések hatására, s mostanában a szerencse is gyakran elkerüli Jose Mourinho csapatát.

Sir Alex Ferguson örül a játékosok harmónikus kapcsolatának
Reuters
Sir Alex Ferguson örül a játékosok harmónikus kapcsolatának
„Korábban gyakran előfordult, hogy hatalmas mázlival értek el sikereket, gyakran szereztek gólokat az utolsó percekben, de volt, amikor ellenünk szinte a kezdés után jutottak vezetéshez” – jegyezte meg a skót sikeredző.

Sir Alex Ferguson saját csapatára visszatérve elmondta, hogy a szezon első felében az MU-t is sújtották sérülések, de az eredményességen ez nem változtatott.

„A rajtnál Gabriel Heinze nem volt teljesen egészséges, majd Gary Neville-nek, Pak Dzsi Szungnak és Ole Gunnar Solskjaernak is akadtak gondjai. De ellensúlyoztuk a problémákat, mert csapatom erősebbé vált az elmúlt időszakban, s jóval tapasztaltabb is lett. Így a sérültek hiányát is megfelelően tudtuk kezelni” – szögezte le a Manchester United vezetőedzője.

Sir Alex Ferguson azt is elmondta, büszke arra, hogy csapata sportszerűségből is jelesre vizsgázik a mérkőzéseken. Erre csak egy adat: a Manchester United a 2006-2007-es szezonban már 30 találkozón lépett pályára, s még egy futballista sem kapott piros lapot!

„Örülök annak, hogy csak a játékra figyelünk, szinte soha sem támadjuk le a játékvezetőt, pedig más csapatoknál ez bevett szokás. Sportszerűen viselkednek a futballistáim, s a korosztályos együtteseinktől érkező fiatalok is jól neveltek, vegyük például Darren Fletchert és Kieran Richardsont” – dicsért a kiváló szakember.

GÓLÖSSZEFOGLALÓ A MANCHESTER UNITED MÉRKŐZÉSEIRŐL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik