NBA: a nap, amikor Michael Jordan Budapesten játszott

Vágólapra másolva!
2020.05.23. 18:44
null
Michael Jordan 1992-ben (Fotó: AFP, archív)
Most, amikor a The Last Dance című filmsorozat kapcsán a csapból is Michael Jordan folyik, érdemes megemlékezni arról az eseményről, amelyen a világ valaha volt legjobb férfi kosárlabdázója Budapesten szerepelt. 1982. június 20-án történt mindez a Budapest Sportcsarnokban. Lantos Gábor (Origo) írása.

Merő kíváncsiságból, a sorozat nézése közben jutott eszembe, vajon melyik volt az első magyar nyelvű újságcikk, amely bemutatta az olvasóknak Jordant. Nem kellett sokáig keresgélni, mert az 1982. június 20-i Népsportban rövid interjút olvashattunk az akkor még a North Carolina színeiben, az NCAA-ban, azaz az amerikai egyetemi bajnokságban játszó kosarasról. Ezt idézzük fel most.

„Tizenkilenc éves vagyok.Hét éve kosárlabdázom, előtte baseball játékos akartam lenni. De a középsikolában, Willmingtonban már tudtam, hogy csak ezért a játékért, a kosárlabdáért szabad élnem.Nagy kosárlabdázó akarok lenni.

– Már most is az. Mi még a célja?
– Hogy a profi ligában szerepelhessek.

– Melyik csapatban?
– Mindegy, csak profi legyen. Bár nem a játékosok, hanem a klubok választanak, én legszívesebben a Los Angeles Lakershez mennék. De három évet még mindenképpen várnom kell erre. A szabályok rögzítik: csak az egyetem befejezése után lehet váltani.

– Mit tanul
– Testnevelő tanár leszek.

– Akar is tanítani?
– Nem. Amíg játszom, addig semmiképpen sem.

– Most miből él?
– A tandíjat és az ellátást az egyetem fizeti. Pénzt nem kapok. Szabadidőmben a tanulás és a sport mellett dolgozom. Különböző kosárlabda-táborokban segédkezem.

– Mi a véleménye az európai kosárlabdáról?
– Nem ismerem. Egyetlen alkalom kivételével csak amerikaiak ellen játszottam. A kivétel az volt, amikor az idén a jugoszláv válogatott látogatott el hozzánk. A North Carolina hét ponttal győzött.

– Ki tetszett a legjobban a jugoszlávok közül?
– Drazsen Dalipagics. 41 pontot szerzett. Fantasztikus. A North Carolina ellen ez még senkinek sem sikerült.

– Hol járt már a világon?
– Sehol. Az első külföldi utam Genfbe, majd Budapestre vezetett.

– Mire kiváncsi Magyarországon?
– A mérkőzésre.

– És?
– És mindenre. De mint említettem, a legfontosabb számomra a kosárlabda.

Ez volt tehát az első interjú, amelyet az akkor 19 éves Michael Jordan a Népsportnak adott. Ami a meccset illeti: az USA válogatottja Genfből érkezett Budapestre. 1982. június 19-én a svájci városban csapott össze először az amerikai válogatott és az Európa-válogatottnak nevezett együttes. A genfi mérkőzésen Európa 111-92-re nyert az amerikaiak ellen.Jordan ezen a mérkőzésen 18 pontot dobott.

A két csapat együtt repült a magyar fővárosba, hogy 1982. június 20-án ismét megmérkőzzön a Budapest Sportcsarnokban. 9000 néző tekintette meg a meccset. A magyarok számára óriási megtiszteltetésnek számított, hogy az Európa-válogatottban Losonczy Árpád is szerepet kapott.


A teljes cikketIDE KATTINTVAolvashatják el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik