Harmincpontos győzelemmel szépített a Cavs

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.05.20. 08:40
null
LeBron James ezúttal nagyon hatékonyan játszott (Fotó: Twitter)
Esélye sem volt a Bostonnak az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) keleti döntőjének harmadik meccsén, a Cleveland Cavaliers ugyanis egészen másképp nézett ki, mint a széria eddigi két találkozóján. LeBron Jamesék ezúttal 30 ponttal verték ellenfelüket, így 2–1-re szépítettek a párharcban.

 

Cleveland Cavaliers–Boston Celtics 116–86

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Ez egy másik Cleveland. Teljesen más arcát mutatta a Cavs ezen az estén, mint a két előző összecsapáson, az eddigi bágyadt letargia helyett most egy motivált, maximálisan felpörgött csapat futott ki a parkettre és nagyon intenzív, lendületes játékot mutatott be. Ennek azonnal meg is lett az eredménye, már az első negyedben állva hagyták ellenfelüket a hazaiak és egy 20–4-es etappal kezdtek, amely megalapozta a mérkőzés folytatását, ennél közelebb ugyanis egyáltalán nem tudott kerülni a Boston – a második játékrészben végig 15-20 pont között mozgott a különbség, majd a harmadikban tovább nyílt az olló, itt egyértelművé vált, hogy nem számíthatunk fordulatra. A védekezésben is nagy energiákat mozgósító Cleveland ezúttal támadásban is borzasztó aktív volt, a nagyon hatékonyan játszó (27 pont, 8/12 mezőnyből, 3/3 tripla, 12 gólpassz) LeBron James körül megérkeztek a kiegészítők és a dobóformát tekintve is extra napot fogtak ki – gyakorlatilag mindenki hozzátette a magáét, de Korver 4/4, vagy Smith 3/4 hármasát érdemes külön is kiemelni. Összességében 17 triplát rámolt be a gárda 50%-os hatékonysággal, simán nyerte a lepattanózást és teljesen szétszedte a Celtics játékát, ebből egy 30 pontos győzelem jött ki – felálltak a két bostoni meccs borzalmából és megmutatták, hogy kár leírni őket.

Esélytelen volt a Boston. Az első két meccsen egyértelműen a Celtics akarata érvényesült, ezúttal viszont már az első néhány percben látszott, hogy ez nem az az este - pillanatok alatt eladtak négy labdát is Brownék és 2/10-zel kezdtek mezőnyből, ebből a gödörből pedig egyáltalán nem tudtak most kilábalni. Az eddig működő taktikai elemek egyáltalán nem hoztak eredményt, Al Horford ezúttal teljesen elveszett (7 pont, 2/4 mezőnyből), Marcus Morrisnak szintén alig volt hatása, eltűntek a jó kinti dobóhelyzetek, illetve egyébként sem dobták jól a meglévőket (6/22) és hiába forgatta folyamatosan csapatát Brad Stevens, nem talált működőképes ötöst. Minden tekintetben lejátszotta őket a Cleveland, ezen a találkozón esélytelennek bizonyultak, most szűk két napjuk van kielemezni a hibákat és feltüzelni magukat annyira, hogy a negyedik összecsapáson legyen sanszuk nyerni.

A Cavaliers legjobb dobói: James 27/9, Korver 14/12, Hill 13/9, Love 13/3
A Celtics legjobb dobói: Tatum 18, Rozier 13/3, Brown 10/6, Monroe 10

KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Cleveland Cavaliers–Boston Celtics 116–86 (32–17, 29–24, 26–22, 29–23)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Boston javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik