A Flyers szétlövésben jutott a rájátszásba

Vágólapra másolva!
2010.04.12. 07:28
null
Lundqvist itt már nem tudott segíteni... (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának utolsó, 170. játéknapján a Philadelphia Flyers szétlövésben 2–1-re legyőzte közvetlen riválisát, a még szintén a rájátszásra hajtó New York Rangerst, és ezzel megszerezte az utolsó kiadó helyet a playoffban.

Ennél izgalmasabban aligha dőlhetett volna el az utolsó, rájátszást érő hely sorsa. A Philadelphia Flyers és a New York Rangers is túl volt már 81 mérkőzésen, de mégis az utolsó, egymás elleni találkozó döntött a Keleti főcsoport nyolcadik playoff-csapatáról – ráadásul három harmad, plusz a hosszabbítás sem volt elég...

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri az NHL 2009–2010-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Rangers nagyszerűen kezdte a meccset, hiszen már a negyedik percben megszerezte a vezetést Jody Shelley góljával, amelyre a hazaiak sokáig nem tudtak válaszolni. A harmadik harmad elején azonban megtört a jég, és Matt Carle emberelőnyből egyenlített. A hátralévő bő negyedóra, és a hosszabbítás sem hozott újabb találatot, így következett a szétlövés.

Az idegek harcából a Philadelphia jött ki jobban. A Flyers kapusa, Brian Boucher két Rangers-próbálkozást is hárított, míg New York-i kollégája, Henrik Lundqvist csak egyszer tudott védeni, így a Flyers jutott be a rájátszásba. Lundqvist egyébként szenzációsan játszott a mérkőzésen, 46 védést mutatott be, hatalmas szerepe volt abban, hogy a Rangers egyáltalán hosszabbításra mentette a meccset.

„Remélhetőleg az utolsó néhány meccsünkön, és a mai találkozón átélt izgalmakból és boldogságból erőt tudunk meríteni, és ezek az élmények segítenek abban, hogy jól szerepeljünk a rájátszásban" – nyilatkozta a meccs után a Flyers védője, Chris Pronger. A Philadelphia végül a hetedik helyen zárt Keleten, és a New Jersey Devils ellen játszik majd.

Ami a további menetrendet illeti: a rájátszás küzdelmei két nap szünetet követően kezdődnek meg, a párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

 NHL
ALAPSZAKASZ, 170. (UTOLSÓ) JÁTÉKNAP
Anaheim Ducks–Edmonton Oilers 7–2     
New Jersey Devils–Buffalo Sabres 2–1     
Washington Capitals–Boston Bruins 3–4 (szétlövéssel)
Chicago Blackhawks–Detroit Red Wings 2–3 (h. u.)     
Colorado Avalanche–Los Angeles Kings 1–2 (h. u.)     
Florida Panthers–Tampa Bay Lightning 1–3     
Philadelphia Flyers–New York Rangers 2–1 (szétlövéssel)     
New York Islanders–Pittsburgh Penguins 5–6 (h. u.)

 

A RÁJÁTSZÁS PÁROSÍTÁSA
KELETI FŐCSOPORT
Washington Capitals (1.)–Montreal Canadiens (8.)
New Jersey Devils (2.)–Philadelphia Flyers (7.)
Buffalo Sabres (3.)–Boston Bruins (6.)
Pittsburgh Penguins (4.)–Ottawa Senators (5.)
 
NYUGATI FŐCSOPORT
San Jose Sharks (1.)–Colorado Avalanche (8.)
Chicago Blackhawks (2.)–Nashville Predators (7.)
Vancouver Canucks (3.)–Los Angeles Kings (6.)
Phoenix Coyotes (4.)–Detroit Red Wings (5.)
AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
KELETI FŐCSOPORT          
  1. Washington  82 54 15 13 121
  2. New Jersey  82 48 27 7 103
  3. Buffalo  82 45 27 10 100
  4. Pittsburgh  82 47 28 7 101
  5. Ottawa  82 44 32 6 94
  6. Boston  82 39 30 13 91
  7. Philadelphia  82 41 35 6 88
  8. Montreal  82 39 33 10 88
  9. NY Rangers  82 38 33 11 87
10. Atlanta  82 35 34 13 83
11. Carolina  82 35 37 10 80
12. Tampa Bay  82 34 36 12 80
13. NY Islanders  82 34 37 11 79
14. Florida  82 32 37 13 77
15. Toronto  82 30 38 14 74
             
NYUGATI FŐCSOPORT          
  1. San Jose  82 51 20 11 113
  2. Chicago  82 52 22 8 112
  3. Vancouver  82 49 28 5 103
  4. Phoenix  82 50 25 7 107
  5. Detroit  82 44 24 14 102
  6. Los Angeles  82 46 27 9 101
  7. Nashville  82 47 29 6 100
  8. Colorado  82 43 30 9 95
  9. St. Louis  82 40 32 10 90
10. Calgary  82 40 32 10 90
11. Anaheim  82 39 32 11 89
12. Dallas  82 37 31 14 88
13. Minnesota  82 38 36 8 84
14. Columbus  82 32 35 15 79
15. Edmonton  82 27 47 8 62
Félkövérrel szedve a rájátszásba bejutott csapatok.      

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik