A Boston kikapott hazai pályán, előny a Lakersnél

Vágólapra másolva!
2010.06.09. 07:46
null
Bryant és a Lakers elhomályosította Allenéket (fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének harmadik mérkőzésén a Los Angeles Lakers 91–84-re győzött Bostonban, ezzel 2–1-re vezet az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcban.

A Boston klasszisai egyelőre nagyon hullámzó teljesítményt nyújtanak a Los Angeles Lakers elleni nagydöntőben, ez a Celtics végső győzelmébe is kerülhet.

A finálé második, bostoni sikerrel záruló meccsén például Ray Allen elképesztő teljesítményt nyújtott, tizenegy triplakísérletéből nyolc a gyűrűben landolt, összesen 32 pontot dobott, amivel főszerepet vállalt csapata Los Angelesben aratott győzelmében. Ehhez képest a párharc harmadik mérkőzésén Bostonban Allen rendkívül gyenge napot fogott ki: a mezőnyből 13-szor, a hárompontos vonalon túlról nyolcszor próbálkozott, de egyszer sem volt eredményes, 42 perc alatt két pontot szerzett, mindkettőt büntetőből.

Találunk ugyanakkor ellenpéldát is: Kevin Garnett a második találkozón csak hat pontig jutott, a harmadikon viszont 25 pontjával a Celtics legjobbja volt (egyedül ő jutott húsz pont fölé a hazaiaknál).

Ezzel szemben a Lakers egyelőre kiegyensúlyozottabbnak tűnik, köszönhetően elsősorban Kobe Bryantnek, aki eddig a finálé egyik meccsén sem adta húsz pontnál alább, az első mérkőzésen 30-ig, a másodikon 21-ig, a harmadikon pedig 29-ig jutott.

A döntő első bostoni mérkőzésén már a nagyszünetre jelentős, 12 pontos előnyt harcolt ki a Lakers, s ez döntőnek bizonyult. A folytatásban ugyanis hiába jött fel egy pontra a hazai csapat, fordítani nem tudott. A 91–84-es vendégsiker pedig azt jelenti, hogy a Los Angeles Lakers 2–1-re vezet az egyik csapat negyedik sikeréig tartó fináléban.

A címvédőnél Bryant mellett Derek Fisher játszott igazán jól, aki több látványos megoldás mellett 16 ponttal vétette észre magát.

A finálé negyedik mérkőzésére magyar idő szerint péntek hajnalban kerül sor, ugyancsak Bostonban.

 

NBA, RÁJÁTSZÁS
NAGYDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Boston Celtics–Los Angeles Lakers 84–91
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Lakers javára

 

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik