A Boston idegenben verte meg a Lakerst

Vágólapra másolva!
2010.06.07. 08:38
null
Rondo (zöldben) a második félidőben átvette a Boston irányítását (Fotó: Action Images)
A 32 pontig jutó Ray Allen és a tripla duplát elérő Rajon Rondo vezette Boston Celtics Los Angelesben győzte le 103–94-re a Lakerst az NBA nagydöntőjében, így 1–1-re módosította a párharc állását.

A Boston Celtics jó helyzetben készülhet hazai mérkőzéseire az NBA nagydöntőjében, mivel a második Los Angeles-i találkozón sikerült legyőznie a Lakerst, és ezzel 1–1-re egyenlített a négy győzelemig tartó párharcban.

A bostoniak két vezére, Ray Allen és Rajon Rondo volt. Allen a találkozó első félidejében megállíthatatlan volt a hárompontos vonal mögül, és 32 pontjából 27-et az első két negyedben szerzett. Ráadásul rekordot állított be a playoffban: összesen nyolc hárompontost dobott.

Rondo a második félidőben vette a hátára a csapatot: 19 pontig, 12 lepattanóig és 10 asszisztig jutott, amellyel a rájátszásban ötödször ért el tripla duplát.

„Az egész csapat teljesítménye kellett a sikerhez. Ray vitt a hátán minket az első félidőben, amely után egy kicsit visszaestünk, de nem roppantunk össze, és megszereztük a győzelmet" – mondta Rondo a meccs után.

Az egy év után a rájátszásban első hazai vereségét elszenvedő Lakersnél Kobe Bryant nem igazán bírt a vendégek védőivel, és csak 21 pontig jutott, míg Pau Gasol 25 pontja mellett nyolc lepattanót szerzett.

„Nagyon csalódottak vagyunk a vereség miatt, de jó teljesítményt nyújtott az ellenfél. Kiválóan megtervezték a meccset. Gyorsabban szereztek labdát, mint mi. Nagyobb elszántsággal küzdöttek, mint mi" – mondta Gasol.

A párharc Bostonban folytatódik, magyar idő szerint kedd éjjel.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
 

 

NBA
NAGYDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Lakers–Boston Celtics 94–103
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik