Nagy győzelemmel debütált az „új” Cleveland (Fotó: Twitter)

 

Charlotte Hornets–Toronto Raptors 103–123

Ezt is behúzta a Raptors. Sorozatban ötödik győzelmét jegyezte Dwane Casey legénysége és növelte előnyét Kelet élén, méghozzá gyakorlatilag egy sima mérkőzésen, amiben óriási szerepet játszott a cserepad. CJ Miles (24 pont, 6/9 tripla) vezetésével kiválóan szálltak be a cserék és egyáltalán nem csökkent velük a különbség, sőt, inkább tovább nőtt, megmaradt a ritmus, a folyamatosság és éppen Miles nyilatkozta azt a találkozót követően, hogy szerinte ők alkotják a liga legjobb második sorát. Véglegesen egyébként a fordulás után, a kezdőkkel lépett meg a Raptors, egy 18–2-es roham során Jonas Valanciunas egymaga tíz pontot szerzett, a Hornets pedig 1/12-t dobott mezőnyből, itt eldőltek az érdemi kérdések, így magabiztosan mehetnek bele a Miami elleni meccsbe DeRozanék – az egyetlen gondjuk, hogy Anunoby bokasérülést szenvedett a második negyedben, egyelőre nem tudni, hogy mennyire komoly.

Fáradtabb volt a Hornets. Ugyan jól kezdett, de később azért kijött a nyugati túra okozta fáradtság a hazai alakulaton, ráadásul a nagyon fizikális és agresszív Toronto ellen egyáltalán nem is volt könnyű játszani, így eléggé felőrlődött a társaság. Nic Batum 0/10-et dobott mezőnyből, ezúttal Kemba Walkertől sem jött az az extra, amit mostanában rendszeresen hozzá tudott tenni, Dwight Howard sem tudott Valanciunas fölé nőni és a harmadik negyed elején már olyan hátrányt szedtek össze, amelyből nem volt visszaút – az All-Star előtt még elutaznak Orlandóba, ott javíthatnak.

A Hornets legjobb dobói: Walker 23/12, Howard 17, Lamb 13/3
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 25/9, Miles 24/18, Valanciunas 21/6

Atlanta Hawks–Detroit Pistons 118–115

A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Dedmon döntött. Egyik fél sem tudott a másik fölé nőni ezen a találkozón, kisebb-nagyobb futásokat láthattunk ide-oda, de érdemi fölényt sem az Atlanta, sem a Detroit nem tudott kialakítani. Végül egy váratlan játékos döntötte el a találkozót, ugyanis a kezdőbe ismét (az utóbbi 18 meccsen másodszor) bekerülő Dewayne Dedmon másfél perccel a vége előtt egy kulcsfontosságú 2+1-gyel juttatta előnyhöz a hazaiakat, majd Jameer Nelson hibája után bevert egy saroktriplát is, ami végül a győzelmet eredményezte csapata számára – innentől még szükség volt Dennis Schröder 6/6 büntetőjére, de már „csak" le kellett hozni a végjátékot. Dedmon egyébként is húsz ponttal, valamint 13 lepattanóval zárt, tartotta a lépést Andre Drummonddal, mellette Ersan Ilyasova (19 pont, 5/9 mezőnyből) és Dennis Schröder (23 pont, 7/13 mezőnyből, 7 gólpassz) is jól nézett ki, a valamivel pontosabban játszó Hawks pedig végül megérdemelt győzelmet aratott.

Ezeket a meccseket nyerni kellene. Már ott táncolt a playoff kapujában a Detroit, de most zsinórban két vereséggel ismét két meccsre van a nyolcadik helytől, pedig ha be akar jutni, akkor a keleti sereghajtót idegenben is meg kell verni. Ezúttal nem sikerült, nem játszott jól a társaság, védekezésben semmiképp, de támadásban is voltak megingások, vagy véleményes vállalások, Blake Griffintől például nem szokványos a tíz ráemelt tripla – igaz, ő és Drummond végül beszórt 48 pontot, de az erőcsatár nem dolgozott túl hatékonyan és bár ez sokszor nem jelent semmit, érdemes zárójelben megjegyeznünk, hogy vele a pályán 21 ponttal kapott ki a csapata. A végén egy-két higgadt és jó játék kellett volna a sikerhez, elsősorban hátul, mert elöl éppen Griffin szórt be nyolc pontot az utolsó percben, de nem tudta megoldani a feladatot a Van Gundy-legénység, most pedig back-to-back fogadja a New Orleanst.

A Hawks legjobb dobói: Schröder 23, Dedmon 20/3, Ilyasova 19/6
A Pistons legjobb dobói: Drummond 25, Griffin 23/9, Bullock 20/9

Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 99–121

Nagy győzelemmel debütált az „új” Cleveland. Mind a négy új igazolás pályára lépett és hozzá is tett a Cavsnél, George Hill a kezdőben szórt be 12 pontot és javított azonnal a védekezésen, a Clarkson-Hood kettős 32 pontot és 6/10 triplát hozott a kispadról, de Larry Nance Jr. is aktívan, hasznosan mozgott. Ezúttal elöl-hátul olajozottan működött a gépezet LeBron James (24 pont, 8 lepattanó, 10 gólpassz) irányításával, minden pályára lépő elvégezte a feladatát, nem hiányzott az akarat sem, így a teljesen átalakult gárda rögtön nyerni tudott legnagyobb riválisa otthonában, méghozzá 22 ponttal – bőven 50 százalék felett dobtak mezőnyből és kintről (16/30) is, az első negyed után pedig már végig ők diktáltak. Megérkezik a bajnokságba Tyronn Lue csapata?

Ez nem volt szép. Kyrie Irving vezetésével kiválóan kezdett a Boston, az ex-clevelandi irányító több nagy kosarat is jegyzett a mérkőzés elején, de aztán ahogy ezek elfogytak, egyértelműen „alulra” került a társaság – a hazaiak sem elöl, sem hátul nem tudták tartani a Cavs tempóját és a két középső negyedet 22 ponttal veszítették el. Dobásban több kategóriával (40 százalék mezőnyből, 26 százalék tripla) elmaradtak ellenfelüktől, azt sem tudták kihasználni, amikor James pár percre kivált a meccsből egy sérülés miatt, csak nyomozták az energikusabb, agresszívebb Cavs játékát – egyetlen örömük az lehetett, hogy az összecsapás után ünnepélyesen visszavonultatták Paul Pierce 34-es mezét...

A Celtics legjobb dobói: Rozier 21/9, Irving 18/3, Morris 17/9
A Cavaliers legjobb dobói: James 24/6, Clarkson 17/9, Smith 15/9, Hood 15/9

 

Missed Dunk by Cleveland Cavaliers Rookie Cedi Osman

 

Indiana Pacers–New York Knicks 121–113

Nem feltett kezekkel érkezett a Knicks. Mindent megtettek a sikerért a Kristaps Porzingist nemrég elveszítő vendégek, mentek az 50-50-es labdákért, hajtottak elöl-hátul és nem adták könnyen ezt a győzelmet a Pacersnek, de a bravúr végül elmaradt - annyival jobb csapat jelen helyzetben az Indiana, hogy azt nem tudták ellensúlyozni Kanterék. A második negyedben hagytak ki egy rövid időszakra, itt rohantak egy 14–2-t a hazaiak, majd a harmadikban hasonló helyzetben egy 13–2-t, ezek pedig eldöntötték a találkozót, nem tudott már igazán közel kerülni a New York. Bemutatkozott viszont a csapatban Emmanuel Mudiay, aki csereként 29 percet töltött pályán és feküdt neki a gyors, rohanós játék, ami ezt a meccset jellemezte, így 14 ponttal, valamint 10 assziszttal debütált.

Oladipo szenzációs. Nem viccelt azzal a Pacers hátvédje, hogy elleste Russell Westbrook agresszivitását, ezúttal is fáradhatatlanul rohangált fel-alá és abszolút kilógott a mezőnyből, végül impresszív statisztikákat gyártott: 30 pontja mellett leszedett nyolc lepattanót, kiosztott kilenc gólpasszt és ellopott hat labdát is. Az ő extrája jelentette most a különbséget, bár Young (18 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz), Bogdanovic (20 pont, 4/7 tripla) és Stephenson (15 pont, 6/9 mezőnyből) is remek teljesítményt nyújtott – végül hozta a kötelezőt, így csak fél meccsre van a keleti negyedik helytől Nate McMillan alakulata.

A Pacers legjobb dobói: Oladipo 30/6, Bogdanovic 20/12, Young 18/6
A Knicks legjobb dobói: Kanter 17, Hardaway Jr. 17/9, Beasley 16

Houston Rockets–Dallas Mavericks 104–97

Csak annyit, amennyit kell. Ahogy mostanában rendszeresen láttuk, ezúttal sem szakadt meg a Rockets, csak annyit adott ki magából, amennyi kellett az újabb, immár sorozatban nyolcadik győzelemhez – az első és a harmadik negyedet megnyomta az együttes, főleg ami a védekezést illeti, ez pedig elégnek is bizonyult ahhoz, hogy hozza a kötelezőt. A Harden, Paul páros (52 pont, 14 lepattanó, 14 gólpassz) intézte, amit kellett és amikor együtt volt fent a két hátvéd, akkor nem volt kérdés a Houston fölénye, Capela tette a dolgát a palánk alatt (16 pont, 11 lepattanó, 3 blokk), a padról pedig Gerald Green tett hozzá négy triplát, így bár Ariza nem játszott, Anderson pedig csak a kispadról szállt be, összességében nem forgott veszélyben a Rockets sikere. Az óriási szériában lévő társaság most viszont rangadóra készül: szerda hajnalban Minnesotában lép pályára.

Nowitzki nélkül. Idén először nem tudott pályára lépni a német magasember és a McDermott-Powell páros kezdett négyes-ötösben a Mavsnél, akik ráadásul nem is néztek ki rosszul – az erőcsatár igyekezett sokat mozogni, volt négy gólpassza és két triplája, míg a center 18 pontos, 12 lepattanós dupla dupláig jutott. Mellettük a Ferrell, Smith hátvédpár is csipkedte magát, de érthető módon ők azért nem tudták ugyanazt hozni, mint a túloldalon Harden és Paul, összességében csak 40 százalékkal tüzelt a társaság, és bár a Rockets is gyengén dobott (főleg kintről), ez most nagy falatnak bizonyult Harrison Barnesék számára.

A Rockets legjobb dobói: Harden 27/12, Paul 25/6, Capela 16
A Mavericks legjobb dobói: Ferrell 20/12, Powell 18, Smith 16/6

Minnesota Timberwolves–Sacramento Kings 111–106

Ezért meg kellett szenvedni. Az idegenbeli borzalmak miatt egyre nagyobb a teher a Minnesotán, hogy a hazai mérkőzéseit hozni tudja és ezúttal egy papíron egyértelmű kötelező meccs kis híján meg is viccelte Tom Thibodeau csapatát. Az első negyedet hat ponttal elveszítette az együttes, majd ugyan a nagyszünetig fordított, de a harmadik játékrészben ismét alulra került és csak a záró etapban tudott igazán bekeményíteni, illetve végül a maga javára fordítani a találkozót. Ehhez nagyon kellett Karl-Anthony Towns (29 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 3 blokk) kiváló játéka, a fordulás után feljebb kapcsoló Jimmy Butler, illetve a negyedik negyedben kiharcolt rengeteg fault is, ebben a kulcsidőszakban rendszeresen eljutottak a büntetővonalra Teague-ék és 16/18-at értékesítettek is, ennek köszönhetően tudtak végül nyerni. Az utolsó két perc így is izgalmasan alakult, de nem rontották el Townsék, viszont mindenképpen figyelmeztető jel számukra a 17 eladott labda és a második esélyből engedett 22 pont, fejben nem álltak a helyzet magaslatán és erre kis híján ráfáztak.

Nem jött össze a bravúr. Sokáig jól ki tudta használni a Wolves rossz napját a Sacramento, de összességében Foxék is eladtak 19 labdát és ők is rengeteget hibáztak, így végül nem tudták megbüntetni ellenfelüket – hiába nyerték meg a lepattanózást, hiába tripláztak 40 százalékkal, hiába voltak magukhoz képest ponterősek, végül ez sem ért győzelmet. A Fox-Bogdanovics újonc hátvédpárt azért érdemes kiemelni, az irányító 23 ponttal és 50 százalékos mezőnymutatóval, a dobóhátvéd pedig 13 ponttal és 8 gólpasszal jelentkezett, ők voltak a csapat legjobbjai..

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 29/6, Butler 18/3, Wiggins 16/3
A Kings legjobb dobói: Fox 23/3, Hield 16/6, Bogdanovics 13/6

Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies 110–92

Egy félidő gála elég volt. Ezúttal egy másik Thundert láthattunk, Russell Westbrook és Carmelo Anthony nem léphetett pályára, így a spacing és a tripladobás került előtérbe, Paul George pedig a középpontba – ennek egy egészen extra első félidő lett az eredménye, a hazaiak 59 százalékkal dobtak mezőnyből, 12/17-et hajítottak kintről, George 22 pontnál járt, a csapat pedig 74–54-re vezetett. Ezzel el is dőlt az összecsapás, a fordulás után ugyan jelentősen visszaesett az OKC is, de a Grizzliesben nem volt elég erő ahhoz, ogy innen felálljon, így összességében sima győzelmet aratott Billy Donovan csapata – George végül 33 pontig és 8 gólpasszig jutott, mellette Felton (14 pont, 8 gólpassz) igyekezett segíteni játékszervezésben, Steven Adamshez pedig a megszokottnál jóval kevesebbszer jutott el a labda.

Evans sem segített a Memphisben. A trade deadline előtt több meccsre kiültette hátvédjét a Grizzlies, de aztán nem cserélte el, így most már nem volt oka a pihentetésnek, vissza is került a pályára – hiába, ugyan dobott 12 pontot, de nem volt érdemi hatása a találkozóra. A vendégek 40 százalék alatt céloztak, főleg a triplákkal szenvedtek és nem tudtak semmihez nyúlni, amivel meg tudták volna állítani a Thundert, teljesen alárendelt szerepet játszottak és zsinórban hatodszor is kikaptak.

A Thunder legjobb dobói: George 33/15, Abrines 16/12, Patterson 14/6, Felton 14/6, Grant 14/3
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 18/3, Green 14, Evans 12/3

Portland Trail Blazers–Utah Jazz 96–115

Egészen elképesztő a Utah. Egy olyan csarnokba látogatott a Jazz, ahol a hazai csapat zsinórban kilenc győzelemnél járt, ráadásul csípősérülés miatt nem léphetett pályára Ricky Rubio, a gárda legjobbja – gond egy szál se, így csak 19 ponttal nyertek idegenben és behúzták sorozatban kilencedik sikerüket. Az első félidő nagy részében még ők voltak hátul, de a harmadik negyedben emeltek a tempón, futottak egy 22–5-öt és döntő fölénybe kerültek, innentől pedig már nem is néztek hátra – persze az is jól jött nekik, hogy Jusuf Nurkic kivált a meccsből, de ezzel együtt lejátszották a pályáról a Blazerst. Donovan Mitchell és Joe Ingles is remekelt támadásban, ez a páros 51 pontot szerzett, Ingles 6/9 triplát süllyesztett el, a kezdőötös másik három tagja egyaránt dupla-duplázott, a padról pedig a most debütáló Jae Crowder tett hozzá 15 pontot - egészen hihetetlen, amit Quin Snyder legénysége mutat most már hetek óta, a Spurst abszolút esélyesként fogadhatja még a back-to-back ellenére is....

Lillard parádézott, de hiába. A Blazers irányítójára nem lehetett panasz, a legutóbbi 50 pontos meccse után most 39-ig jutott és főleg akkor kapcsolt rá, amikor nagyon kellett, vagyis a második félidőben – hiába, ezt a Jazzt ma nem (ma sem) lehetett megállítani. Mellette még a 22 pontos McCollum említhető, a többiek teljesen elvesztek, védekezésben sem hozták magukat és miután derék-, valamint csípőfájdalmakkal kivált Jusuf Nurkic, teljesen elvesztették a tartásukat is – igaz, a center addig sem dobott pontot, nem csak a sérülése miatt kaptak ki. Ez egy komoly hazai pofon volt most Terry Stottsék számára, ráadásul csütörtök hajnalban a Golden State érkezik Portlandbe.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 39/6, McCollum 22/6, Napier 10/6
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 27/6, Ingles 24/18, Favors 15, Crowder 15/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Toronto Raptors 103–123
Atlanta Hawks–Detroit Piston 118–115
Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 99–121
Indiana Pacers–New York Knicks 121–113
Houston Rockets–Dallas Mavericks 104–97
Minnesota Timberwolves–Sacramento Kings 111–106
Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies 110–92
Portland Trail Blazers–Utah Jazz 96–115