NFL: a gyenge első félidő után a Bills rákapcsolt s legyőzte a Giantset

Vágólapra másolva!
2023.10.16. 07:50
null
Szoros meccsen verte meg a Bills a Giantset (Fotó: Getty Images)
A Buffalo Bills hazai pályán 14–9-re legyőzte a New York Giantset a profi amerikaifutball-liga (NFL) magyar idő szerint hétfő hajnali meccsén. A hétfőre virradóra véget érő meccseken egy vendég- és három hazai siker született.

Nem hozott valami sok izgalmat a buffalói összecsapás első félideje, negyedenként egy-egy mezőnygólt láthattunk – mindkettőt a Graham Gano jegyezte, így hat ponttal vezetett a Giants a nagyszünetben. A harmadik negyedben változatlan maradt az eredményjelző, de a záró játékrészben több pont született, mint addig az egész meccsen. A hazaiak két touchdownt, valamint az ezekhez járó extra pontokat is megszerezték, így Gano hiába szerezte meg harmadik mezőnygólját a meccsen, ez sem volt elég a Giantsnek az üdvösséghez.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



TAROLT A RAMS ÉS A LIONS, SZOROSAN NYERT A RAIDERS ÉS A JETS

A hétfőre virradóra véget ért meccsek közül a Lions játszotta talán a legsimábbat, a detroiti alakulat egy percig sem volt hátrányban, s magabiztosan, 14 ponttal verte meg a Tampa Bay Buccaneerst. Hasonlóan fölényes győzelmet aratott a Los Angeles Rams úgy, hogy a nagyszünetben még az Arizona Cardinals vezetett – kiváló második félidei teljesítmény vezetett tehát a Rams győzelméhez. A Las Vegas Raiders remek első félidejének köszönhetően zsebelhette be a pontokat a New England Patriots ellen, míg az előző idénybeli Super Bowl-résztvető Philadelphia Eagles hiába kezdett jól a New York Jets otthonában, nem tudta megnyerni a találkozót.

NFL, ALAPSZAKASZ
6. FORDULÓ
Las Vegas Raiders
–New England Patriots 21–17
Los Angeles Rams–Arizona Cardinals 26–9
New York Jets–Philadelphia Eagles 20–14
Tampa Bay Buccaneers–Detroit Lions 6–20
Buffalo Bills–New York Giants14–9

Vasárnap játszották
Tennessee Titans–Baltimore Ravens 16–24
Atlanta Falcons–Washington Commanders 16–24
Chicago Bears–Minnesota Vikings 13–19
Cincinnati Bengals–Seattle Seahawks 17–13
Cleveland Browns–San Francisco 49ers 19–17
Houston Texans–New Orleans Saints 20–13
Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts 37–20
Miami Dolphins–Carolina Panthers 42–21

Csütörtökön játszották
Kansas City Chiefs–
Denver Broncos 19–8

Kedd
2.15:
Los Angeles Chargers–Dallas Cowboys (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
AFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Miami Dolphins 5 – 1 – 0 0.833 223–156 +67
2. Buffalo Bills 4 – 2 – 0 0.667 173–89 +84
3. New York Jets 3 – 3 – 0 0.500 113–119 –6
4. New England Patriots 1 – 5 – 0 0.167 69–152 –83
AFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Baltimore Ravens 4 – 2 – 0 0.667 133–91 +42
2. Pittsburgh Steelers 3 – 2 – 0 0.600 79–110 –31
3. Cleveland Browns 3 – 2 – 0 0.600 95–77 +18
4. Cincinnati Bengals 3 – 3 – 0 0.500 100–127 –27
AFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Jacksonville Jaguars 4 – 2 – 0 0.667 142–122 +20
2. Indianapolis Colts 3 – 3 – 0 0.500 140–152 –12
3. Houston Texans 3 – 3 – 0 0.500 135–113 +22
4. Tennessee Titans 2 – 4 – 0 0.333 104–117 –13
AFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 5 – 1 – 0 0.833 147–88 +59
2. Los Angeles Chargers 2 – 2 – 0 0.500 110–104 +6
3. Las Vegas Raiders 3 – 3 – 0 0.500 100–128 –28
4. Denver Broncos 1 – 5 – 0 0.167 129–200 –71
NFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Philadelphia Eagles 5 – 1 – 0 0.833 155–124 +31
2. Dallas Cowboys 3 – 2 – 0 0.600 134–83 +51
3. Washington Commanders 3 – 3 – 0 0.500 133–176 –43
4. New York Giants 1 – 5 – 0 0.167 71–167 –96
NFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Detroit Lions 5 – 1 – 0 0.833 168–113 +55
2. Green Bay Packers 2 – 3 – 0 0.400 113–113 0
3. Minnesota Vikings 2 – 4 – 0 0.333 129–135 –6
4. Chicago Bears 1 – 5 – 0 0.167 128–176 –48
NFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Tampa Bay Buccaneers 3 – 2 – 0 0.600 90–88 +2
2. Atlanta Falcons 3 – 3 – 0 0.500 99–120 –21
3. New Orleans Saints 3 – 3 – 0 0.500 109–96 +13
4. Carolina Panthers 0 – 6 – 0 0.000 112–186 –74
NFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. San Francisco 49ers 5 – 1 – 0 0.833 184–87 +97
2. Seattle Seahawks 3 – 2 – 0 0.600 124–108 +16
3. Los Angeles Rams 3 – 3 – 0 0.500 138–114 +24
4. Arizona Cardinals 1 – 5 – 0 0.167 114–162 –48
FŐCSOPORTOK SZERINT
AFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 5 – 1 – 0 0.833 147–88 +59
1. Miami Dolphins 5 – 1 – 0 0.833 223–156 +67
3. Jacksonville Jaguars 4 – 2 – 0 0.667 142–122 +20
3. Baltimore Ravens 4 – 2 – 0 0.667 133–91 +42
5. Buffalo Bills 4 – 2 – 0 0.667 173–89 +84
6. Pittsburgh Steelers 3 – 2 – 0 0.600 79–110 –31
6. Cleveland Browns 3 – 2 – 0 0.600 95–77 +18
8. Las Vegas Raiders 3 – 3 – 0 0.500 100–128 –28
8. Los Angeles Chargers 2 – 2 – 0 0.500 110–104 +6
8. Indianapolis Colts 3 – 3 – 0 0.500 140–152 –12
8. Houston Texans 3 – 3 – 0 0.500 135–113 +22
8. Cincinnati Bengals 3 – 3 – 0 0.500 100–127 –27
8. New York Jets 3 – 3 – 0 0.500 113–119 –6
14. Tennessee Titans 2 – 4 – 0 0.333 104–117 –13
15. Denver Broncos 1 – 5 – 0 0.167 129–200 –71
15. New England Patriots 1 – 5 – 0 0.167 69–152 –83
NFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. San Francisco 49ers 5 – 1 – 0 0.833 184–87 +97
1. Detroit Lions 5 – 1 – 0 0.833 168–113 +55
1. Philadelphia Eagles 5 – 1 – 0 0.833 155–124 +31
4. Tampa Bay Buccaneers 3 – 2 – 0 0.600 90–88 +2
5. Seattle Seahawks 3 – 2 – 0 0.600 124–108 +16
5. Dallas Cowboys 3 – 2 – 0 0.600 134–83 +51
7. Los Angeles Rams 3 – 3 – 0 0.500 138–114 +24
7. New Orleans Saints 3 – 3 – 0 0.500 109–96 +13
7. Atlanta Falcons 3 – 3 – 0 0.500 99–120 –21
7. Washington Commanders 3 – 3 – 0 0.500 133–176 –43
11. Green Bay Packers 2 – 3 – 0 0.400 113–113 0
12. Minnesota Vikings 2 – 4 – 0 0.333 129–135 –6
13. Arizona Cardinals 1 – 5 – 0 0.167 114–162 –48
13. Chicago Bears 1 – 5 – 0 0.167 128–176 –48
13. New York Giants 1 – 5 – 0 0.167 71–167 –96
16. Carolina Panthers 0 – 6 – 0 0.000 112–186 –74
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik