NFL: Taylor Swift Kelce anyjával szurkolta ki a Chiefs Bears elleni sikerét

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.25. 08:28
null
Travis Kelce-ék simán legyőzték a Bearst (Fotó: Getty Images)
Könnyedén nyert hazai pályán a címvédő Kansas City Chiefs a Chicago Bears ellen a profi amerikaifutball-liga (NFL) harmadik játékhetének vasárnap késő esti mérkőzésén, míg a Las Vegas Raiders hiába tett meg mindent, kikapott otthon a Pittsburgh Steelerstől.

SEATTLE SEAHAWKS–CAROLINA PANTHERS

Hiába hozott össze a teljes mérkőzésen 34 dobásból 361 yardot és két touchdown a Panthers irányítója, Andy Dalton, ez sem volt elég a győzelemhez. A házigazda Seahawks az első félidőben mezőnygólokkal tartotta a lépést az egy TD-ig és két hárompontosig jutó vendégekkel.

ANDY DALTON PASSZA UTÁN D.J. CHARK SZERZETT TOUCHDOWNT



A második félidőben viszont már hatpontosokig is eljutott a Seattle, Kenneth Walker III kétszer is befutott a célterületre, míg Jake Bobo Geno Smith passzát húzta le, ráadásul utóbbi után még a hazaiak kétpontos kísérlete is sikeres volt, így hiába a Panthers két TD-je az utolsó negyedben, 37–27-re kikapott Seattle-ben.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



ARIZONA CARDINALS–DALLAS COWBOYS

Hiába szerzett hattal több first downt (első kísérlet) és tett meg több yardot a Cowboys, a Cardinals hazai pályán pontosabb volt. Még úgy is, hogy a vendéglátó az első félidőben két futott TD-je után is elrontotta a kétpontos kísérletet, ugyanis a dallasiak egy mezőnygól mellett csak egy hatpontost tettek a táblára.

A második félidőben a Cowboys két hárompontossal egy labdabirtoklásnyira csökkentette hátrányát (21–16), de a záró negyed derekán a Joshua Dobbs passzát touchdownra váltó Marquise Brown lezárta a lényegi kérdéseket, a Cardinals pedig 28–16-ra nyert hazai pályán.

A Cowboysnál Tony Pollard 23 futásból összehozott 122 yardja, illetve Dak Prescott 25 passzból elért 249 yardja és egy TD-je kevés volt, hiszen a túloldalon Dobbs 189 yardot passzolt és 55-öt futott, míg James Conner 98, Rondale Moore pedig 54 yardnál állt meg.

RONDALE MOORE TD-JE



A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



KANSAS CITY CHIEFS–CHICAGO BEARS

Esélyt sem hagyott a Bearsnek a címvédő Chiefs. A házigazda az első negyedben még „csak” egy TD-t szerzett Jerick McKinnon elkapása után, de a második játékrészben nagyon beindultak Patrick Mahomesék, az irányító vezérletével két futott és egy elkapott touchdownt, valamint egy mezőnygólt is szerzett a Kansas City, miközben a chicagóiak a labdát is eladták.

A hazaiak a szünet után sem álltak le, Travis Kelce – akinek barátnője, a 12-szeres Grammy-díjas popénekesnő, Taylor Swift a tight end édesanyjával nézte a meccset az Arrowhead Stadionban – is behúzott egy hatpontost.



41–0 után már visszavett a Chiefs, a Bears pedig a végjátékban valamelyest kozmetikázott az eredményen, de így is simán, 41–10-re kikapott.

Patrick Mahomes 24 passzából 272 yardot és három TD-t jegyzett, a Kansasnek pedig belefért, hogy az őt váltó Blaine Gabbert öt passzából kétszer is eladta a labdát, a Bearst irányító Justin Fieldsnek ugyanis csak minden második (összesen 11) passza volt jó 99 yardért.


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



LAS VEGAS RAIDERS–PITTSBURGH STEELERS

Az eleje és a vége nem volt elég a Raidersnek. Hiába szerezte az első TD-t a Las Vegas, a Steelers az első negyed közepén átvette az irányítást, amikor Kenny Pickett és Calvin Austin III összjátéka után utóbbi szerzett 72 yardos TD-t.



A lélektani előnyével pedig élt a Steelers, Chris Boswell három értékesített mezőnygólja mellett Pat Freiermuth lehúzott egy TD-t (7–23).

A Raiders DaVante Adams hatpontosával és az azt követő sikeres kétpontossal, majd a csapatnál 600. pontját is megszerző Daniel Carlson mezőnygóljával hiába zárkózott fel öt pontra, az utolsó két percben nem tudott fordítani. 18–23

A Raiders irányítója, Jimmy Garoppolo hiába hozott össze 28 sikeres passzból 324 yardot és két TD-t, háromszor is eladta a labdát, szemben a jóval biztonságosabb játékot választó Pickett-tel, aki 16 dobásból jutott 235 yardig és két TD-ig, de nem volt interceptionje.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



AMERIKAI FUTBALL
NFL, 3. JÁTÉKHÉT

Seattle Seahawks–Carolina Panthers 37–27
Arizona Cardinals–Dallas Cowboys 28–16
Kansas City Chiefs–Chicago Bears 41–10
Las Vegas Raiders–Pittsburgh Steelers 18–23

KORÁBBAN
San Francisco 49ers
–New York Giants 30–12
Baltimore Ravens–Indianapolis Colts 19–22
Cleveland Browns–Tennessee Titans 27–3
Detroit Lions–Atlanta Falcons 20–6
Green Bay Packers–New Orleans Saints 18–17
Jacksonville Jaguars–Houston Texans 17–37
Miami Dolphins–Denver Broncos 70–20
Minnesota Vikings–Los Angeles Chargers 24–28
New York Jets–New England Patriots 10–15
Washington Commanders–Buffalo Bills 3–37


KÉSŐBB
Szeptember 26., kedd
1.15:
Philadelphia Eagles–Tampa Bay Buccaneers
2.15: Los Angeles Rams–Cincinnati Bemngals (Tv: Arena4)

AZ ÁLLÁS
AFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Miami Dolphins 3 – 0 – 0 1.000 130–71 +59
2. Buffalo Bills 2 – 1 – 0 0.667 91–35 +56
3. New England Patriots 1 – 2 – 0 0.333 52–59 –7
4. New York Jets 1 – 2 – 0 0.333 42–61 –19
AFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Pittsburgh Steelers 2 – 1 – 0 0.667 56–70 –14
2. Baltimore Ravens 2 – 1 – 0 0.667 71–55 +16
3. Cleveland Browns 2 – 1 – 0 0.667 73–32 +41
4. Cincinnati Bengals 0 – 2 – 0 0.000 27–51 –24
AFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Indianapolis Colts 2 – 1 – 0 0.667 74–70 +4
2. Houston Texans 1 – 2 – 0 0.333 66–73 –7
3. Jacksonville Jaguars 1 – 2 – 0 0.333 57–75 –18
4. Tennessee Titans 1 – 2 – 0 0.333 45–67 –22
AFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 2 – 1 – 0 0.667 78–40 +38
2. Las Vegas Raiders 1 – 2 – 0 0.333 45–77 –32
3. Los Angeles Chargers 1 – 2 – 0 0.333 86–87 –1
4. Denver Broncos 0 – 3 – 0 0.000 69–122 –53
NFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Philadelphia Eagles 2 – 0 – 0 1.000 59–48 +11
2. Dallas Cowboys 2 – 1 – 0 0.667 86–38 +48
3. Washington Commanders 2 – 1 – 0 0.667 58–86 –28
4. New York Giants 1 – 2 – 0 0.333 43–98 –55
NFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Green Bay Packers 2 – 1 – 0 0.667 80–62 +18
2. Detroit Lions 2 – 1 – 0 0.667 72–63 +9
3. Minnesota Vikings 0 – 3 – 0 0.000 69–82 –13
3. Chicago Bears 0 – 3 – 0 0.000 47–106 –59
NFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Tampa Bay Buccaneers 2 – 0 – 0 1.000 47–34 +13
2. New Orleans Saints 2 – 1 – 0 0.667 53–50 +3
2. Atlanta Falcons 2 – 1 – 0 0.667 55–54 +1
4. Carolina Panthers 0 – 3 – 0 0.000 54–81 –27
NFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. San Francisco 49ers 3 – 0 – 0 1.000 90–42 +48
2. Seattle Seahawks 2 – 1 – 0 0.667 87–88 –1
3. Los Angeles Rams 1 – 1 – 0 0.500 53–43 +10
4. Arizona Cardinals 1 – 2 – 0 0.333 72–67 +5
AFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. Miami Dolphins 3 – 0 – 0 1.000 130–71 +59
2. Kansas City Chiefs 2 – 1 – 0 0.667 78–40 +38
2. Indianapolis Colts 2 – 1 – 0 0.667 74–70 +4
2. Pittsburgh Steelers 2 – 1 – 0 0.667 56–70 –14
5. Cleveland Browns 2 – 1 – 0 0.667 73–32 +41
5. Baltimore Ravens 2 – 1 – 0 0.667 71–55 +16
5. Buffalo Bills 2 – 1 – 0 0.667 91–35 +56
8. Las Vegas Raiders 1 – 2 – 0 0.333 45–77 –32
8. Los Angeles Chargers 1 – 2 – 0 0.333 86–87 –1
8. Tennessee Titans 1 – 2 – 0 0.333 45–67 –22
8. Jacksonville Jaguars 1 – 2 – 0 0.333 57–75 –18
8. Houston Texans 1 – 2 – 0 0.333 66–73 –7
8. New York Jets 1 – 2 – 0 0.333 42–61 –19
8. New England Patriots 1 – 2 – 0 0.333 52–59 –7
15. Denver Broncos 0 – 3 – 0 0.000 69–122 –53
15. Cincinnati Bengals 0 – 2 – 0 0.000 27–51 –24
NFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. San Francisco 49ers 3 – 0 – 0 1.000 90–42 +48
1. Tampa Bay Buccaneers 2 – 0 – 0 1.000 47–34 +13
1. Philadelphia Eagles 2 – 0 – 0 1.000 59–48 +11
4. Green Bay Packers 2 – 1 – 0 0.667 80–62 +18
5. Seattle Seahawks 2 – 1 – 0 0.667 87–88 –1
5. New Orleans Saints 2 – 1 – 0 0.667 53–50 +3
5. Atlanta Falcons 2 – 1 – 0 0.667 55–54 +1
5. Detroit Lions 2 – 1 – 0 0.667 72–63 +9
5. Washington Commanders 2 – 1 – 0 0.667 58–86 –28
5. Dallas Cowboys 2 – 1 – 0 0.667 86–38 +48
11. Los Angeles Rams 1 – 1 – 0 0.500 53–43 +10
12. Arizona Cardinals 1 – 2 – 0 0.333 72–67 +5
12. New York Giants 1 – 2 – 0 0.333 43–98 –55
14. Carolina Panthers 0 – 3 – 0 0.000 54–81 –27
14. Minnesota Vikings 0 – 3 – 0 0.000 69–82 –13
14. Chicago Bears 0 – 3 – 0 0.000 47–106 –59
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik