WNBA: Juhász Dorka bekerült a Minnesota bajnoki keretébe

Vágólapra másolva!
2023.05.19. 00:10
null
Juhász Dorka (Fotó: Getty Images)
Juhász Dorka bekerült a Minnesota Lynx 12 tagú bajnoki keretébe – ez az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokság (WNBA) rajtjára készülő minnesotai csapat magyar idő szerint csütörtök esti keretszűkítésével vált véglegessé.

 

Amerikai szokás szerint a Minnesota Lynx is több játékost tesztelt a felkészülés és az előidény során, majd a hivatalos idényrajt közeledtével a keretszűkítés ideje is elérkezett. Utolsóként, csütörtökön egy régi harcos, a csapatnál két részletben öt és fél idényt lehúzó Damiris Dantas, valamint az idén draftolt Taylor Soule került ki a névsorból, maradtak tizenketten.

Valószínű volt, hogy a játékosbörzén előkelő helyen kiválasztott Juhász Dorka ott lesz a bajnoki keretben – ez vált hivatalossá a csütörtöki bejelentéssel.

Mint korábban megírtuk, az amerikai egyetemeken tanuló magyar magasbedobó-centert a tizenhatodik helyen, a második kör negyedikjeként választotta ki a Lynx az idei drafton.

A 12 csapatos idény pénteken kezdődik, a Minnesota első ellenfele a Chicago Sky lesz.

A korábbi négyszeres bajnok (2011, 2013, 2015, 2017) Minnesota – az Atlantával holtversenyben – a kilencedik-tizedik helyen zárta a tavalyi alapszakaszt, azaz éppen lemaradt a playoffról.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik