A negyedik negyedben fordított a Spurs és a GSW is

ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2016.03.13. 09:43
null
A San Antonio nagyot csatázott az Oklahomával (Fotók: Action Images)
Az utolsó tizenkét percben fordított és győzött a észak-amerikai profi kosárliga (NBA) jelenlegi két legjobb csapata. A San Antonio Spurs az Oklahoma City Thunder ellen robbantott a záró etapban, a Golden State Warriors pedig a Phoenix Suns ellen kerülte el a bombameglepetést. A címvédő 48., a texasi csapat 41. győzelmét aratta sorozatban hazai pályán. A Toronto hosszabbításban verte meg a Miamit, a Charlotte a Houstont is szétdobta, a Pacers még mélyebb gödörbe lökte a Dallast, az újabb Memphis-csoda pedig elmaradt Atlantában. Ha már negyedik negyed: a Denver 24 pontot vert az utolsó játékrészben a Washingtonra és életben tartotta jó sorozatát, a Portland pedig lemosta a pályáról a tartalékos Orlandót. Jöjjenek a részletek!

 

Dallas Mavericks–Indiana Pacers 105–112

Örömteli visszatérés.
A vendég gárda a mai estén sokoldalúságának köszönhette, hogy győztesen távozhatott a parkettről. Ellis (7/13 mezőnyből, 7 gólpassz) korábbi együttese ellen bár nem sziporkázott, de számos kulcsfontosságú akciót fejezett be kosarakkal, s rendre átlendítette a holtpontokon csapatát. Heten értek el két számjegyű ponttermést a vendégeknél, viszont a legnagyobbat George hozta: a szezonbeli 14. dupla-dupláját szállító játékos a második félidőre ébredt fel, 18 pontot szórt a fordulás után. Ellis és George játéka mellett a precíz büntetőzést is ki kell emelni vendég oldalon, 27/29-cel zártak a vonalról Hillék.

Egy ember nem tud csodát tenni. Bár drasztikus lemaradásban egyszer sem volt a találkozó folyamán a Mavs, azonban szinte végig az ellenfél hátát kellett nézniük a hazaiaknak – ennek oka elsősorban az volt, hogy a mérkőzés egyes periódusaiban nagyon gyengén teljesítettek hátul. Nowitzki (10/16 mezőnyből, 3/5 hárompontos) szinte hiba nélkül játszott és 15 pontot termelt a záró játékrészben, de bizonyosságot nyert ezen az estén is, hogy nem minden a támadójáték. Sorozatban ötödik vereségét gyűjtötte be a Dallas, s így a legrosszabb formában lévő csapat nyugaton, egészen a 8. helyig csúszott le a tabellán.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 30/9, Matthews 15/3, Williams 13/6
A Pacers legjobb dobói: George 20/9, Ellis 17, G. Hill 16/9

Charlotte Hornets–Houston Rockets 125–109

Tovább, tovább, tovább.
Amellett, hogy akadtak hullámvölgyei a hazai alakulatnak, rukkoltak elő olyan szakaszokkal is, melyek miatt nem kell túlzottan magyarázni, hogy miért ők a legjobb formában lévő keleti együttes. Williams (9/16 mezőnyből, 3/5 tripla) révén nagyon erős kezdést mutattak be, Jefferson dupla-duplát hozott a padról (10-10 pont és lepattanó), míg Batum közel járt a tripla-duplához (5/10, 8 lepattanó, 8 gólpassz). Viszont Walker vezérként betöltött szerepét ismét nem lehetett elvitatni, 17 pontot szórt a második félidőben. 2010 novembere óta nem győzte le a Houstont a Charlotte, most ez a széria is megszakadt, s legutóbbi 15 mérkőzéséből 13. sikerét aratta a Hornets.

Hova tűnt Harden? A vendégek kezdőcsapatából egyedül Howard (8/10, 13 lepattanó) érdemelt dicséretet a mérkőzés után, ugyanis Ariza, Beverley és a tragikus, 2/14-es mezőnymutatóval záró Harden szinte használhatatlanok voltak támadásban. A 68 pontot termelő cserepadnak – különösen Brewernek, Beasleynek – nagy szerepe volt abban, hogy lehetett sanszuk a győzelemre a vendégeknek. Viszont a negyedik negyedet sikerült 2–17-es etappal nyitniuk, amivel végérvényesen eldőlt, hogy alulmaradnak ezen az estén.

A Hornets legjobb dobói: Walker 26/12, Williams 25/15, Batum 14/6
A Rockets legjobb dobói: Brewer 21/3, Howard 16, Beasley 15

Philadelphia 76ers–Detroit Pistons 111–125

Hengerlő kezdők.
Kivételesen parádés teljesítménnyel szolgált támadásban Van Gundy mester kezdőötöse, mely összesen 106 ponttal terhelte meg a 76ers gyűrűjét – viszont ennek ellenére nem dőlhetett hátra a Pistons, a második félidőben komolyabbra kellett venni a figurát Jacksonéknak. Bár a védekezéssel volt probléma bőven a második félidőben is, a 66 százalékos mezőnymutatóval mindent kompenzáltak, s az utolsó percekre elérték, hogy ne forogjon veszélyben végső sikerük.

Helytállás a nehézségek mellett. Covington tegnapi sérülésével újabb játékos esett ki a 76ers rotációjából, ennek ellenére nem esett össze idejekorán a vendéglátó, sőt volt a találkozónak olyan pontja, amikor 10 egységgel vezettek. Hat játékos produkált két számjegyű ponttermést, s egészen a negyedik negyed közepéig szorosan tapadtak az ellenfélre Landry-ék. Viszont a Pistons támadójátékára nem volt ellenszer, ráadásul a lepattanózásbeli hátrány (36–52) is sokat kivett Noelékből.

A 76ers legjobb dobói: Canaan 22/12, Landry 18/3, Smith 16/6,
A Pistons legjobb dobói: Jackson 24/9, Caldwell-Pope 23/3, Harris 21/6

Toronto Raptors–Miami Heat 112–104 – hosszabbítás után

A büntetők döntöttek a Raptors javára.
A rendes játékidőben már úgy tűnt, hogy megnyerte a meccset a Toronto, de Luol Deng három másodperccel a vége előtt egy triplával egalizált, így jöhetett a hosszabbítás. Itt ismét előlépett a parádés estét játszó DeMar DeRozan (38 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz), sorra süllyesztette el a büntetőket, majd Biyombo és Joseph is hozzátett kettőt-kettőt – a Heat részéről nem érkezett válasz, így nagy csatában hozta a meccset a hazai csapat.

Johnson pótolta Wade-et. A Miami ikonja kihagyta a mai meccset sérülés miatt, a vezérszerepet pedig Joe Johnson vette át, aki 28 pontig jutott – mellette azonban csak Dengre lehetett számítani a vendégeknél, Dragic is gyenge napot fogott ki, más pedig nem tudott fellépni a helyére. A floridaiak összességében 40 százalék alatt dobtak, amit a 16 támadópattanóval igyekeztek ellensúlyozni, de DeRozan szenzációs estéje a Toronto javára döntött.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 38, Valanciunas 20, Lowry 16/6
A Heat legjobb dobói: Johnson 28/12, Deng 20/6, Dragic 13/3, Whiteside 13

Atlanta Hawks–Memphis Grizzlies 95–83

Nem esett csapdába a Hawks.
Bár az első negyedben még kissé erőtlenül és pontatlanul játszottak a hazaiak, a folytatásban egyértelműen átvették az irányítást és nem gondolkodtak azon, hogy hányan hiányoznak a Memphisből. A palánk alatt Millsap és Horford hozta magát, a periméteren Teague és Korver villogott, a kispadról pedig Sefolosha szállított extrát – a harmadik negyedben már tíz pont felett járt az atlantai előny és nem is adták ki a kezükből a győzelmet.

A csoda nem lehet elvárás. Ugyan tegnap bravúros győzelmet aratott a Grizzlies egy hosszabbításos meccsen, ennek másnapján nagyon kevés esélyük volt a győzelemre, ismerve a jelenlegi körülményeket. Lance Stephenson most is mindent megtett (18 pont, 8 pattanó, 6 gólpassz), de társa nem igazán akadt, 35 százalékos mezőnymutatóval pedig nagyon nehéz mérkőzést nyerni – ezzel együtt az előnyük 8.5 meccs a nyugati kilencedik Jazz előtt, így legyen bármennyi sérültjük, a rájátszásban valószínűleg ott lesznek.

A Hawks legjobb dobói: Millsap 21, Horford 19/3, Teague 18/12
A Grizzlies legjobb dobói: Stephenson 18, Allen 15/3, McCallum 13/9

Milwaukee Bucks–New Orleans Pelicans 103–92

Fáradt volt a Pelicans.
Egy nappal egy hosszabbításos vereség után érezhető volt a fásultság a vendégeken, ennek pedig a második félidőben már nem lehetett más vége, csak vereség. Holiday és Anderson is terített betli volt, a gárda több üres triplát is elrontott, végül 6/29-cel zárt a vonal mögül – Anthony Davis csipkedte magát, de a negyedik negyedben ez már nagyon kevés volt a kiegyensúlyozott Milwaukee-val szemben.

A záró etapban már egyértelmű volt. A Milwaukee kissé túlgondolkodta a találkozót elöl-hátul, így a harmadik negyed végéig szoros is volt az állás – ekkor azonban sebességet váltottak Parkerék és egy 14-2-es futással állva hagyták ellenfelüket. Innen már nem volt visszaút, Middletonnak két gólpassz hiányzott a tripla-duplához, de a kezdőötös minden tagja eljutott legalább tizenöt pontig – egy negyednyi jó játékkal újabb hazai győzelmet aratott a Bucks.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 19, Antetokounmpo 18, Bayless 17/9
A Pelicans legjobb dobói: Davis 29/6, Babbitt 16/3, Anderson 13/3

San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 93–85

Az utolsó negyedben ritmust váltott a Spurs.
Az első három játékrészben parádésan védekezett és vezetett is a Thunder, ám a záró etap már a hazaiakról szólt: David West gyors hat pontjával egyenlítettek, majd Kawhi Leonard nagy triplájával a vezetést is átvették pár perc alatt. Leonard végül 26 ponttal zárt, mellé 24-gyel fellépett Aldridge, Danny Green egyetlen kosarát a legjobbkor süllyesztette el és az utolsó percekben már őrizte előnyét a texasi csapat – zsinórban 41. hazai mérkőzését is megnyerte a San Antonio.

Közel állt, de ismét kikapott az OKC. Három negyeden keresztül nagyon jól játszottak a vendégek, bár összességében sem Durant, sem Westbrook nem dolgozott igazán hatékonyan, a csapatvédekezés minden gondjukat ellensúlyozta. A negyedik játékrészben azonban mindez összeomlott, nem tudták tartani a lépést a Spursszel, csak 17 pontot dobtak ebben az etapban és (talán a back-to-back miatt) fáradtnak tűntek – az utolsó percekben már nem volt esélyük fordítani.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 26/3, Aldridge 24, Duncan 11
A Thunder legjobb dobói: Durant 28, Westbrook 19/3, Kanter 11

A Washington az utolsó negyedben nem tudta feltartóztatni a Denvert
A Washington az utolsó negyedben nem tudta feltartóztatni a Denvert

Denver Nuggets–Washington Wizards 116–100

Őrült negyedik negyed.
36 percen keresztül szorosan alakult a találkozó, sőt, a harmadik játékrész végén 11 ponttal még a Wizards vezetett – de még kilenc perccel a vége előtt is a fővárosiak jártak előrébb. Itt azonban megtört valami, a parádézó Nurkic vezérletével egy 18–2-es (!) rohanást mutattak be a hazaiak, valósággal megbabonázták Wallékat, miközben elöl mindent bedobtak – három perccel a vége előtt már el is dőlt a találkozó a Nuggets javára. Az utolsó 12 percet 41–17-re (!) nyerték meg Bartonék, ezzel a szenzációs hajrával pedig zsinórban negyedik győzelmüket aratták.

Washingtoni összeomlás – már nem először. Idén produkált már nagyobb leolvadást is a Wizards, de az utóbbi időben ez nem volt rá jellemző – most azonban ismét, mintha varázsütésre minden rosszra fordult volna az ő szemszögükből. Tény, hogy egyedül Otto Porter játszott jól, Wall sokat hibázott, Gortat pedig mindössze nyolc percet játszott faultgondjai miatt – a gárda sorozatban ötödször kapott ki…

A Nuggets legjobb dobói: Harris 17, Arthur 17/9, Augustin 17/3, Nurkic 17
A Wizards legjobb dobói: Porter 23/6, Wall 19/3, Temple 12/6

Golden State Warriors–Phoenix Suns 123–116

Curry, Speights és a negyedik negyed.
A védekezéssel ezúttal is szenvedő bajnok nem tudta lerázni magáról a Sunst, majd gödörbe került a harmadik negyedben és kilencpontos hátránnyal kezdhette meg a záró tizenkét percet. Itt azonban jött Steph Curry, egymaga beszórt 15 pontot (35-tel zárt), a GSW pedig pillanatok alatt fordított, majd a negyed közepétől el is lépett – a vártnál sokkal nehezebben, 37–21-es utolsó játékrésszel, de végül hozta a meccset a címvédő. Ebben nagy szerepe volt Marreese Speightsnek, aki mindössze 18 perc alatt szórt be 25 pontot kilenc lepattanóval és a legnehezebb pillanatokban dobott fontos kosarakat.

Knight a pályán. Brandon Knight már korábban visszatért a Sunshoz, de most volt először kezdő és most villogott először úgy, mint a sérülése előtt – kereken harminc pontig jutott hét gólpassz mellett. Az ő tűzereje (7/12 tripla) komoly károkat okozott a GSW-nek, mellette pedig Booker (18 pont, 11 gólpassz), Chandler (12 pont, 12 pattanó) és Len (26 pont, 13 lepattanó) is dupla-duplázni tudott, így nagyon stabil volt a vendégcsapat. Közel is álltak a sikerhez, de a hajrában nem tudták tartani Curry-t, miközben a Warriors megkeményedő védekezésén sem találtak fogást, így ezúttal elmaradt a bravúr – azonban erre a játékra mindenképpen lehet építeni a továbbiakban.

A Warriors legjobb dobói: Curry 35/21, Speights 25, Thompson 20/9
A Suns legjobb dobói: Knight 30/21, Len 26, Booker 18

Portland Trail Blazers–Orlando Magic 121–84

Kiütés.
Nem volt egy súlycsoportban a két csapat, a Portland az első perctől kezdve sokkal gyorsabban, agresszívebben és pontosabban kosárlabdázott, ami hamar megmutatkozott az eredményen is – félidőben már húsz pont felett járt a hazai előny. Bár senki nem játszott többet harminc percnél Lillardéknál, a távolság így is nőtt a folytatásban, az 56%-kal dobó Blazers valósággal megsemmisítette az Orlandót – a 34 gólpassz (szezoncsúcs) és a 17 tripla is jelzi, hogy milyen könnyedén játszott Terry Stotts csapata.

Felejtsük el. Nagyon hamar realizálták a Magicnél, hogy nagy pofonba szaladnak bele ezen az estén és nem is erőltették meg magukat, mindenki bőven kapott játékpercet a kispadról is. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Nik Vucsevics, Elfrid Payton és Brandon Jennings sem léphetett pályára a vendégeknél, így pedig alapvetően sem sok eséllyel indultak, de a Portland tempója hamar egyértelművé tette, hogy nincs remény számukra.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 19/6, McCollum 18/6, Crabbe 18/6
A Magic legjobb dobói: Oladipo 18/6, Gordon 17/3, Fournier 15/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik