Phoenixben kikapott a Warriors, Dallasban nyert a Heat

GOBODICS TAMÁS, TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)GOBODICS TAMÁS, TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.11.10. 09:21
null
Dirk Nowitzki és Luol Deng párbaját a Miami kosarasa nyerte meg (Fotó: Reuters)
Nyolc mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, és két sorozat is megszakadt hajnalban. Már nem veretlen a Warriors – Phoenixben kaptak ki Curryék –, és már nem nyeretlen a Lakers, Kobe Bryanték a Charlotte-ot gyűrték le. Dallasban nyert a Heat, a Thunder megverte a Kingst, a Raptors gálázott, Hayward pedig megint győzelemre vezette a Jazzt. Nézzük a részleteket!

 

Brooklyn Nets–Orlando Magic 104–96

Bogdanovic szezoncsúcsa. A 25 éves újonc remekül értette meg magát Kevin Garnett-tel, az erőcsatár folyamatosan őt kereste a labdákkal is meg is találta – Bogdanovic 22 ponttal csapata legeredményesebb játékosa lett. 12 dobásából 9 célt ért, több könnyű kettest is dobhatott, tökéletesen illik Lionel Hollins rendszerébe.

Az extra small-ball volt a nyerő. A negyedik negyedben Kevin Garnett volt a Nets centere, Joe Johnson pedig az erőcsatára, ami teljesen elvette Nik Vucsevics dobásait, az egész utolsó játékrészben nem próbálkozott. A center szárnyalt Brook Lopez ellen korábban, de Hollins nem volt szívbajos és egyik legnagyobb fegyverét ültette a teljes negyedik negyedben - Kevin Garnett viszont remekelt védekezésben, elöl pedig hét gólpasszt osztott ki.

Ismét a vége hiányzott a Magicnek. Vucsevics 27 pontot szórt három negyed alatt, Fournier 9 dobásból 19 pontot tett hozzá, 50 százalék felett dobtak mezőnyből, kiosztottak 25 gólpasszt – Hollins húzására viszont nem tudtak reagálni, ez pedig a vereséget jelentette számukra.

A Nets legjobb dobói: Bogdanovic 22/6, Williams 18, Johnson 13/3
A Magic legjobb dobói: Vucsevics 27, Fournier 19/6, Frye 13/9

Detroit Pistons–Utah Jazz 96–97

Hayward megint clutch volt. A Cavs ellen nagyot játszó kiscsatár ma szenvedett támadóoldalon, csupán hat pontot termelt 43 perc alatt, de az utolsó öt minutumban tizenegy egységet rámolt be. Egy triplával kiegyenlített, majd egy másikkal megfordította a meccset, a végén pedig büntetővel növelte az előnyt – a végjátékban ő hozta el a győzelmet a Jazz számára.

Jennings nem volt clutch. Bár egész meccsen remekül játszott és 23 pontot termelt 15 dobásból, a hajrában előbb egy triplát rontott, majd az utolsó dobást (egy floatert) is elhibázta, így hiába húzta csapatát, ezek a hibák megbosszulták magukat.

Drummond dominált a palánk alatt. A Smith, Monroe, Drummond trió ma 38 lepattanót gyűjtött be, de utóbbi közülük is kiemelkedett, hiszen egymaga 18 lecsorgóba kapaszkodott bele – ebből hét támadó volt. A Jazz igyekezett felvenni a kesztyűt, Favors és Kanter is dupla-duplázott, de Hayward extrája nélkül ez most kevés lett volna a Pistons ellen.

A Pistons legjobb dobói: Jennings 23/9, Monroe 19, Smith 13
A Jazz legjobb dobói: Hayward 17/6, Favors 16, Kanter 14, Burks 14

Oklahoma City Thunder–Sacramento Kings 101–93

Reggie Jackson jelentkezett. A Thunder csereegyese Westbrook sérülése miatt a kezdőben kap szerepet, ma 22 ponttal és 6 gólpasszal húzta csapatát. Az utolsó bő két percben, amikor a Kings már felzárkózott, nyolc pontot rámolt be, 6/7-tel büntetőzött, majd az ő nehéz kettese döntötte el végleg a derbit.

Lefagyott, de még időben felolvadt az OKC. A harmadik negyed elején már majdnem húsz egységgel vezettek a hazaiak, ekkor azonban bő öt percig nem tudtak pontot szerezni, ez alatt pedig a Kings 13-at dobott. A Thunder folyamatos eladott labdáiból könnyű kosarakkal zárkózott a Sacramento, majd a negyedik negyedben Collison két hármast is bepörkölt egymás után, de a hajrában Reggie Jackson megoldotta az OKC gondjait.

A zónával nem tudott mit kezdeni a Kings. Az Oklahoma 2-3-as zónája megőrjítette a vendégeket, akik mindössze hat hármast emeltek be 24 próbálkozásból – Michael Malone, a Kings vezetőedzője szerint játékosai bepánikoltak ettől a védekezési sémától, amit egy NBA-játékos nem tehet meg.

A Thunder legjobb dobói: Jackson 22/3, Lamb 17/6, Ibaka 14, Telfair 14/3
A Kings legjobb dobói: Gay 23/3, Cousins 16, McLemore 16/12

Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 120–88

Scorerek mindenhol. A Raptorsban többen is megszórták magukat a kevés játékidő ellenére, hiszen a találkozó nagyon hamar eldőlt. DeRozan 25 perc alatt is 24 pontig jutott (9/12 mezőnyből, 8/8 büntető), Lowry 14, Ross 17 egységet tett hozzá, a padról érkező Lou Williams pedig ex-csapata ellen 17 perc alatt 16 pontot rámolt be. 56%-kal tüzelt mezőnyből a Toronto, szezoncsúcsot jelentő 120 pontot dobtak és aki a pályán volt, végig maximális erőbedobással játszott – meg is látszott...

A büntetők királyai. A Raptors a liga egyik legjobb faultkiharcoló és kihasználó csapata, ma sem a triplákból (7/17) éltek, viszont harminc szabaddobást dobhattak, amiből 27-et értékesítettek is. Lou Williams hibája előtt zsinórban 24 büntetőt váltottak pontra, kulcsembereik mind jók a vonalról, ez pedig hatalmas fegyvertény lehet.

A Sixers halad tovább. Bár több ígéretes meccset is játszottak, a mai nem tartozik ezek közé és rendületlenül közelítenek történetük legrosszabb rajtjához és legrosszabb szezonjához – 1973-ban 0-15-tel indultak és 73 vereséggel zártak.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 24, Ross 17/12, Williams 16/3
A 76ers legjobb dobói: Wroten 18/3, C. Johnson 16/12, Shved 14/9

Dallas Mavericks–Miami Heat 96–105

Luol Deng első nagy Heat-meccse. A nyáron megszerzett kiscsatár még tanulja a szerepkörét ebben a csapatban, ma viszont nem volt kérdés: 19 dobást vállalt, amiből 30 pontos szezoncsúcsot dobált össze, ráadásul négy hármast is beemelt. Öt lepattanója és négy gólpassza mellett védekezésben is hozta magát, Chandler Parsons az ő szorításában négy pontot szerzett 1/9-es mezőnymutatóval.

Wade és Bosh hozta, amit kellett. Az erőcsatár-center 20 ponttal és 10 lepattanóval, a floridaiak ikonja 20 ponttal és 10 gólpasszal dupla-duplázott, előbbi ráadásul csak három dobást hibázott el. Tökéletesen működtek ma együtt, Mario Chalmers 18 egységgel támogatta meg őket a kispadról, így 55%-kal tüzeltek mezőnyből, 31 gólpasszt osztottak szét – nem csoda, hogy a negyedik negyed elején már húsz ponttal is vezettek.

Ellis és Chandler kevés volt. A dobóhátvéd 23 ponttal, a center pedig 16 pontos, 15 lepattanós idénycsúccsal jelentkezett – de Nowitzki csak megvillanni tudott, Parsons és Barea pedig nagyot betlizett. A gyenge védekezés (ma Wade-et és Bosh-t duplázták sokszor, így maradt üresen Deng, de előbbi kettő is eredményes volt) mellett nem fér bele, ha a támadójáték nem tökéletes, márpedig ma igencsak szenvedtek a dobással a texasiak.

A Mavericks legjobb dobói: Ellis 23/6, Nowitzki 17/6, Chandler 16
A Heat legjobb dobói: Deng 30/12, Bosh 20, Wade 20/3

Phoenix Suns–Golden State Warriors 107–95

A végén kijött a fáradtság. Az első félidőben remekül pörgött a nyugati listavezető Warriors, 58 pontot rámoltak be Suns gyűrűjébe, és 11 ponttal vezettek, amiből nyolc megmaradt a 4. negyedre is. Az utolsó játékrészben azonban egy kerek 20-ast vert rájuk a Phoenix, és végül nagyon sima győzelmet aratott.

Steph Curry speciális tripla-duplája. Hátvédpárja, a kézsérülést összeszedő Klay Thompson nélkül Curry sem volt az igazi: hiába dobott 28 pontot 50 százalékos pontossággal, osztott ki 10 gólpasszt és szerzett 5 labdát, 10-szer el is adta azt. Társa nem nagyon akadt, a kritikus negyedik negyedben is szinte akkor dobott pontot a GSW, ha Curry ráemelte, vagy adott egy gólpasszt – a Warriors vereségével elfogytak a mezőnyben a hibátlan mérlegű csapatok.

A kemény munka gyümölcse. Három negyeden keresztül igyekezett nagy tempót, hajtós periméter-védekezést előadni a Suns, ami hellyel-közzel sikerült is. Szokás szerint a kisemberek vitték a prímet: Goran Dragic 75 százalékkal dobott, a kispadról Thomas 14 büntetőt harcolt ki, Gerald Green 19 pontig jutott – utóbbi két játékos 31 pontot termelt az utolsó 12 percben. Eric Bledsoe ma halovány volt, de most akadt, aki villogjon helyette.

A Suns legjobb dobói: Thomas 22/3, G. Green 19/12, G. Dragic 19/9.
A Warriors legjobb dobói: Curry 28/12, D. Green 22/9, H. Barnes, Barbosa 12/6-12/6.

Portland Trail Blazers–Denver Nuggets 116–100

Jó kispad, siker. Ilyen egyszerű volt a képlet a mai összecsapáson portlandi oldalról. 24 órával korábban kikaptak a Clipperstől, és akkor érdemi támogatás nem érkezett a cseréktől – ma Chris Kaman 12 pontot, 8 lepattanót és 5 blokkot tett a közösbe, a kisemberek 6 hármast emeltek be. A kezdőből ezúttal Aldridge és Matthews jutott 20 pont fölé, a többiek is elérték a 10 pontot, összesen 16 triplát hintett be a Blazers – ez így együtt sok volt a Nuggetsnak.

Drága győzelem lehet. 111–98-ra vezetett alig egy perccel a vége előtt a Portland, de néhány kulcsjátékos még fent volt a pályán – köztük a francia Nicolas Batum is. A hazaiak külső védekezésének alapja a Nuggets centerével, Timofej Mozgovval birkózott a palánk alatt egy lepattanóra vadászva, amikor a jobb lábához kapott. Egyelőre nincs hír az állapotáról, a bokáját és a térdét is fájlalta, és be kellett támogatni az öltözőbe.

Denver: a szokásos. Ahogy azt idén már megszokhattuk, ma is volt néhány jó teljesítmény a vendégeknél (Faried: 19 pont, 7 pattanó, 3 blokk; Lawson: 18 pont, 8 gólpassz; Mozgov: 16 lepattanó, 3 blokk; a kispadról JJ Hickson: 8 pont, 10 pattanó) – de az egész nem állt össze. Amikor nagyon kellett, mindig akadt valaki a Portlandben, aki megrázza magát, míg a kulcspillanatokban a denveriek rendre hibáztak.

A Trail Blazers legjobb dobói: Aldridge 28/3, Matthews 21/15, Lopez, Kaman 12-12.
A Nuggets legjobb dobói: Faried 19, Afflalo 18/3, Lawson 18.

Los Angeles Lakers–Charlotte Hornets 107–92

Első. Sokáig nem úgy nézett ki, hogy megszületik a Lakers idei első győzelme, mivel a nagyszünetben még 51-42-re vezetett a Hornets. Az öltözőből azonban egy alaposan feltüzelt hazai csapat jött ki a parkettre, Jeremy Lin 12, Boozer 10, Bryant 7 pontot szerzett a 34-13-ra megnyert szakaszban, miközben a túloldalon minden lejött a gyűrűről. A negyedik negyedben sem volt már erő a Hornetsben a fordításra, így a 28 gólpasszt szétosztó LAL megszerezte első győzelmét.

Jordan Hill remek estéje. A pontdobók mellett érdemes kiemelni a Lakers erőcsatár-centerét is, aki nagyon jól védekezett a palánk alatt (Al Jefferson 10/23-as mezőnyt tudott összerakni, és csak 8 pattanót kaparintott meg), emellett időnként Pau Gasol szerűen vett részt a támadások felépítésében (12 pont, 7 gólpassz).

Valami nem működik a Charlotte-nál. Két kezdőjátékost (Lance Stephenson, Marvin Williams) kell beépíteni ősszel a csapatba, ez nyilván nem megy egyik pillanatról a másikra – de annyira azért nem bonyolult a Hornets játéka, hogy ezt pár hét alatt elfogadható szinten se lehessen teljesíteni. Marvin Williams hiába extra kezű játékos (ma csak ő dobott triplát – hármat – a csapatban), nem nagyon kap labdát, Lance Stephenson pedig hiába remek védő (ma 10 pattanót és 5 gólpasszt tett a közösbe), borzalmas hatékonysággal (ma éppen 3/12) dob. Neki most a büntetők kiharcolására sem futotta, pedig a Lakers hátvédjei sok mindennek elmondhatóak, de extra védőknek nem.

A Lakers legjobb dobói: Lin 21/9, Bryant 21/3, Boozer 16.
A Hornets legjobb dobói: Jefferson 23, Walker 17, Neal 14.

NBA, ALAPSZAKASZ
Brooklyn Nets
–Orlando Magic 104–96
Detroit Pistons–Utah Jazz 96–97
Oklahoma City Thunder–Sacramento Kings 101–93
Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 120–88
Dallas Mavericks–Miami Heat 96–105
Phoenix Suns–Golden State Warriors 107–95
Portland Trailblazers–Denver Nuggets 116–100
Los Angeles Lakers–Charlotte Hornets 107–92

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik