NBA: a Lakers 55 éve nem kezdte ilyen rosszul az idényt

GOBODICS TAMÁS, TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)GOBODICS TAMÁS, TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.11.12. 06:41
null
Dirk Nowitzki megelőzte Hakeem Olajuwont, az övé a legtöbb pont a nem Amerikában született NBA-játékosok örökrangsorában (Fotó: Reuters)
A Los Angeles Lakers 107–102-re kikapott Memphisben, ezzel hetedik mérkőzéséből hatodszor veszített, ami az 1959–1960-as idény óta a legrosszabb rajtját jelenti. A Grizzlies viszont 7–1-gyel áll, akárcsak az Orlandót legyőző Toronto.

Hat mérkőzést rendeztek hajnalban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban és Dirk Nowitzki történelmi meccsel vezette győzelemre a Dallast a Kings ellen. A nyugati csúcsderbin megszakadt Steph Curry triplasorozata és kikaptak a Spurstől, a Charlotte egy hajszállal bukott el Portlandben, a Bucks a Thundert, a Raptors az Orlandót győzte le – Kobe Bryant pedig szintén rekordot döntött.

Toronto Raptors–Orlando Magic 104–100
A Raptors legjobb dobói:
Lowry 19/3, Ross 17/12, DeRozan 16
A Magic legjobb dobói: Fournier 24/12, Harris 23/6, Frye 19/15

Megint közel járt az Orlando. Vucsevicsék pazarul játszva építették ki az előnyüket, már az első negyedben megléptek és a záró játékrészre 11 pontos fórral érkeztek meg. Itt aztán robbantott a Toronto és a második sorral (mind az öt kezdő a padon ült) futottak egy 11-0-s etapot, amivel egyenlítettek. Innentől fej-fej mellett haladtak, de a végjátékban szokás szerint a Magic maradt alul, a 23 pontos, 13 lepattanós Harris elrontotta az utolsó dobást, így végül a Raptors került ki győztesen.

DeRozan nem előzött. A bedobónak 21 pont kellett volna, hogy Bargnanit megelőzze a Raptors pontlistáján, de ma 15 dobásából csak négy talált célt, ezt most még büntetőkkel sem tudta kompenzálni. Mellette Lowry főleg a festékből, Ross pedig kintről (4/5 tripla) húzta csapatát, de ma a kispad is kellő erőt szállított a Torontónál.

Fournier parádés. A francia hátvéd a Nelson, Afflalo páros távozása miatt került a csapatba és Oladipo sérülése is kellett ahhoz, hogy ennyi lehetőséget kapjon. Él vele, több remek meccs után ma 24 pontot tett be a közösbe, 50%-kal dobott, bevert négy triplát és szerzett három labdát – Harris és Vucsevics mellett nagy szükség van rá is. Ugyanakkor Frye is hozza eddig, amit várhattak tőle, ma is öt hármast emelt be és többnyire stabilan hozza a tripláit – jól néz ki a Magic kezdője.

Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers 107–102
A Grizzlies legjobb dobói:
Conley 23/6, Udrih 16, Lee 15/3
A Lakers legjobb dobói: Bryant 28/9, Boozer 20, Johnson 15/9

Bryant rekordja. A Lakers ikonja 28 pontig jutott ma, de mindezt 10/26-os mezőnymutatóval tette, így megdöntötte a bostoni legenda, John Havlicek rekordját – immár ő hagyta ki a legtöbb mezőnydobást az NBA történetében. Pedig Kobe-nak ma jól dobó társai akadtak, Boozer 20 egységet rámolt be (majd kipontozódott), Wesley Johnson 15-ig jutott, Jeremy Lin is hozzátett 12-t, Jordan Hill pedig dupla-duplázott – összességében 47%-kal tüzeltek a vendégek.

Villant a Memphis-pad. Ma a kezdők is termékenyebbek voltak a periméterről (ehhez köze lehet a Lakers védekezésének), de igazán az eddig gyengén muzsikáló cseresor jelentette a különbséget a hazaiaknál. Beno Udrih 16 pontot hozott 8/11-es mezőnymutatóval, Kosta Koufos rontott dobás nélkül jutott 14-ig – ehhez valamit még hozzátett Vince Carter is és nem számított, hogy a Gasol-Randolph duó gyengébb napot fogott ki.

Majdnem utolérte ellenfelét a LAL. 17 ponttal vezetett még a Grizzlies szűk hét perccel a vége előtt, de egy 11-0-s rohanással meccsbe kerültek a vendégek, az utolsó pillanatokban azonban higgadtak maradtak Conley-ék, így előzni már nem tudtak az arany-lilák.

Milwaukee Bucks–Oklahoma City Thunder 85–78
A Bucks legjobb dobói:
Mayo 19/6, Knight 16/3, Antetokounmpo 14
A Thunder legjobb dobói: Jackson 29/6, Ibaka 14/6, Morrow 10/3

Bajban voltak támadásban. A Milwaukee kezdői közül csak Knight 16 egysége értékelhető, de az is 15 dobásból született – rajta kívül senki nem lépte túl a hat (!) egységet. A padról Mayo viszont 19-ig jutott, Antetokounmpo pedig 14 ponttal és 9 lepattanóval szállt be, de összességében csupán 40%-kal tüzeltek. A Thunder még náluk is gyengébb volt elöl, 33%-os mezőnymutatót produkáltak, Reggie Jacksonon (29 pont), Morrow-n és Perkinsen kívül mindenki kész csőd volt, Lamb és Ibaka is borzalmasan dobott.

Ilyasova kezdő lett. Jason Kidd szerint a védekezés miatt fontos szerepe van Ilyasovának és bár a dobása idén gyakorlatilag nem létezik (ma is két egységgel zárt), hátul remekül teljesített, Ibaka és Thomas dobásain meg is látszott a munkája. Kidd szerint a dobás majd jön, nem sietnek sehova.

Dallas Mavericks–Sacramento Kings 106–98
A Mavericks legjobb dobói:
Nowitzki 23/6, Parsons 19/15, Ellis 16/3
A Kings legjobb dobói: Gay 26/3, Sessions 18/6, McLemore 17/12

Óriásit fordult a meccs. A Kings 14 ponton és 24%-os mutatón tartotta a Dallast az első negyedben és a második tizenkét perc elején már 44-20-ra vezettek, úgy tűnt, kiütés lesz a vége. Azonban itt megfordultak a dolgok, a texasiak innentől a harmadik játékrész végéig 58-28-ra múlták felül a vendégeket. Ez a harmadik alkalom a franchise történetében, hogy 24 pontos hátrányból felállva arassanak győzelmet, ezzel immár 21 meccset nyertek zsinórban a Kings ellen – ez pedig a leghosszabb sorozat...

Nowitzki történelmet írt. A német klasszis ma 23 pontot szórt és a negyedik negyed elején egy távoli kettessel megelőzte az örökranglistán Hakeem Olajuwont – ezzel minden idők legponterősebb, nem amerikai születésű játékosa lett az NBA-ben. Nowitzki végül héttel előzte meg a nigériai születésű Rockets-legendát, így 26.953 pontnál jár, amivel a kilencedik az örökranglistán. Dirk ma 7/12-vel célzott mezőnyből, közte 2/3 triplával és hozzátett 7/8 büntetőt is hét lepattanó mellett.

Parsons javulóban. A „15 milliós játékos" 2/20-as mutatót hozott az elmúlt két meccsen és bár ma sem volt extra hatékony, 19 pontig azért eljutott és ha közelebbről nem is, kintről legalább betalált – 7/19-es mezőnymutatójában 5/11 tripla kapott helyet.

Portland Trail Blazers–Charlotte Hornets 102–100
A Trail Blazers legjobb dobói:
Lillard 29/15, Aldridge 25, Matthews 16/6
A Hornets legjobb dobói: Jefferson 22, Walker 16/3, Stephenson 14/6

Mennyből a pokolba. Kiválóan kapta el a rajtot a Hornets, az első negyed után 14 ponttal vezettek, a másodikban pedig már 23 egységnyi előnyben is voltak. Lance Stephenson, Kidd-Gilchrist és Al Jefferson is elérte a 10 pontos határt a félidőben 64 dobott ponttal álló Charlotte-ban. Fordulás után sem tűnt úgy, hogy gondban lehet a vendéggárda, 81-64-re vezettek. Utána viszont rémálommá változott a meccs számukra, a hátralévő szűk 16 percben 19 pontot dobtak és dupla annyit kaptak.

Körömrágós végjáték. A felzárkózó Portland 14.3 másodperccel a vége előtt, Aldridge ziccere után 102-98-ra vezetett, de Gary Neal majdnem megfordította az állást. Előbb dobott egy ziccert, majd Lillard teljesen felesleges tempódobása után maradt még 3.5 másodperce a Hornetsnek. Neal kapta meg a lehetőséget, de nagyon jól védekezett rajta a Trail Blazers, így már csak időn túli kosarat tudott szerezni.

Nicolas Batum hiányát elbírta a Trail Blazers. A francia kiscsatár az előző meccsen szenvedett térdsérülést, helyette Alex Crabbe került a kezdőbe, aki nem váltotta meg a világot. Aldridge (25 pont, 14 lepattanó) és Lillard (29 pont, 7 gólpassz) azonban a végére alaposan felpörgött, Chris Kaman hozta a szokásost a padról (12 pont, 8 pattanó, 2 blokk), az utolsó negyedben pedig a veterán Steve Blake nagyon fontos pillanatokban talált be. A lepattanócsatát simán hozta a Portland (48-38), 15 második esélyük volt, és 25 gólpasszt osztottak ki – ezek voltak sikerük kulcsai.

Golden State Warriors–San Antonio Spurs 100–113
A Warriors legjobb dobói:
Thompson 29/15, Barnes 22/3, Curry 16
A Spurs legjobb dobói: Parker 28/6, Leonard 19/6, Ginobili 17/9

A Spurs elkezdte. Kissé beragadt a szezon legelején a Spurs, Popovich mester el is mondta, hogy a sebesség és a keménység hiányzik a játékukból – játékosai vevők voltak a szavaira. Előző meccsükön a Clippers otthonában brusztoltak ki egy győzelmet, ma pedig az idényt 5-0-val nyitó Warriorst leckéztették meg. Tony Parker (28 pont, 7 gólpassz) és Kawhi Leonard (19 pont, 6 pattanó) nagyon jól játszott, Tim Duncan hozta a szokásos dupla-duplát (12 pont, 13 pattanó, 2 labdalopás), a kispadról pedig Manu Ginóbili 17 ponttal és 5 gólpasszal jelentkezett. Ne feledkezzünk meg Cory Josephről sem: amikor Tony Parker pihent, a fiatal kanadai tartotta fent a tüzet a csapatban: 11 pontig, 4 gólpasszig és 2 labdaszerzésig jutott.

Az eladott labdákon csúszott el a GSW. Bár a pontlistát vezető Stephen Curry-t is alaposan lelassította a Spurs (16 pont, 0/7 a triplavonal mögül), összességében 54% felett tüzelt a Warriors, egál körülre hozták a lepattanózást és a gólpasszokat is. Az eladott labdákkal viszont hadilábon álltak, 20-at szórtak el a Spurs 8-ával szemben – ezeknek köszönhetően nem sikerült utolérniük ellenfelüket, akik köszönték szépen és nyugodtan játszhatták a saját játékukat.

Curry nagy sorozatának vége. Mielőtt elkezdhettük volna számolgatni, hogy lassacskán veszélyes lehet Kyle Korver tavaly felállított rekordjára a GSW klasszisa, megszakadt a szériája: zsinórban 75 meccsen dobott be legalább egy hárompontost.

Néha lehet szabályt szegni. Gregg Popovich jelezte a szezon előtt, hogy korosodó játékosait két egymást követő estén nem fogja játszatni. Tegnap még Los Angelesben lépett fel a Spurs, ám a tréner – bár azt nyilatkozta tegnap, hogy valószínűleg pihentetés lesz – meggondolta magát, és pályára küldte Tim Duncant és Manu Ginóbilit Oaklandben.

NBA, ALAPSZAKASZ
Toronto Raptors–Orlando Magic 104–100
(24–32, 27–28, 21–2,3 32–17)
Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers 107–102 (25–21, 31–31, 27–23, 24–27)
Milwaukee Bucks–Oklahoma City Thunder 85–78 (15–22, 26–16, 28–26, 16–14)
Dallas Mavericks–Sacramento Kings 106–98 (14–32, 34–25, 30–15, 28–26)
Portland Trail Blazers–Charlotte Hornets 102–100 (21–35, 30–29, 24–21, 27–15)
Golden State Warriors–San Antonio Spurs 100–113 (26–29, 18–21, 26–32, 30–31)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik