NHL: tovább menetel az Anaheim, ötöt vágott a Winnipeg

Vágólapra másolva!
2013.11.09. 07:08
null
Getzlaf (balra) háromszor volt eredményes az első harmadban (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján négy mérkőzést rendeztek, és mindegyiken hazai siker született.

 

A ligát jelenleg vezető Anaheim sorozatban a negyedik sikerét könyvelhette el, ezúttal a Buffalót verte meg 6–2-re a Ducks. A mérkőzés tulajdonképpen már az első harmadban eldőlt, ugyanis a hazaiak húsz percen belül három gólt is ütöttek, ebből hármat Ryan Getzlaf vállalt magára.

A Winnipeg is alaposan megszórta a Nashville-t, 5–0-ra nyert a Jets. Ez a meccs szintén korán eldőlt, ugyanis az anaheimi találkozóhoz hasonlóan ezen az összecsapáson is négy gólt szereztek a hazaiak az első harmadban. A Winnipeg úgy diadalmaskodott öt góllal, hogy a vendégek hárommal többször lőttek kapura, de Ondrej Pavelec kapus mind a 29 kísérletet hárította. A Jetsből ki kell még emelni a kétgólos Bryan Little-t és a gólja mellet gólpasszt is jegyző Olli Jokinent.

A Toronto–New Jersey összecsapás kevésbé volt eseménydús. Két harmadon keresztül nem született gól, míg a záró harmadban a hazaiak vezető találatára válaszolni tudott a Devils, így hosszabbítással (gól nélkül), majd szétlövéssel folytatódott a küzdelem, amelyet végül a Maple Leafs nyert meg. A szétlövésben a hat lövőből egyedül James van Riemsdyk volt eredményes.

A Colorado–Calgary mérkőzés jóval hamarabb eldőlt, ugyanis a második játékrész elején már 2–0-ra vezettek a hazaiak, a Flames csak futott az eredmény után. Végül 4–2-re győzött az Avalanche.

NHL
ALAPSZAKASZ, 39. JÁTÉKNAP

Toronto Maple Leafs
–New Jersey Devils 2–1 – szétlövéssel
Winnipeg Jets
Nashville Predators 5–0
Colorado Avalanche
Calgary Flames 4–2
Anaheim Ducks
Buffalo Sabres 6–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik