Kosárlabda: magyar tehetség az NCAA rekordbajnokánál!

TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.10.28. 19:09
null
Golomán György a hétvégén az amerikai UCLA egyetemen járt interjún és látogatáson. A beszélgetések kitűnően sikerülhettek, a RealGM.com információi szerint a magyar erőcsatár el is kötelezte magát, 2014 nyarától kezdve a 11-szeres bajnok UCLA játékosa!
Ahogyan arról a kezdő5.hu korábban már beszámolt, a magyar U18-as válogatott ásza még szinte meg sem érkezett Amerikába, de már több egyetem azonnal jelezte érdeklődését iránta.

A 206 centi magas center Golomán a múlt héten került képbe a UCLA-nél, és az egyetemi rekordbajnok a hétvégére látogatásra is hívta a játékost.

Golomán az első középiskolás idén, akinek a többek között Kareem Abdul-Jabbart, Bill Waltont és Kevin Love-ot is kinevelő egyetem ösztöndíjat adott, ez is óriási dolog amellett a tény mellett, hogy egy ekkora egyetem játékosa lesz a fiatal magyar tehetség!


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik