MLB: a liga legjobban fizetett játékosának történelmi eltiltása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.06. 10:26
Az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) 13 játékost, köztük a bajnokság legjobban fizetett sportolóját, Alex Rodriguezt tiltotta el doppingolás miatt. A kiváló ütő ráadásul az MLB történetének legsúlyosabb büntetését kapta, amely a következő szezon végéig szól.

A büntetett játékosok közül a New York Yankees sztárján kívül mindenki 50-50 meccsre szóló büntetést kapott, Rodriguezt ugyanakkor 211 meccsre tiltották el.

A hétfőn nyilvánosságra hozott ítéleteket hosszú vizsgálat előzte meg, amely egy floridai klinika és az MLB néhány sztárjátékosának kapcsolatára derített fényt. A nyomozás szerint a baseballozókat tiltott teljesítményfokozókkal látta el a klinika.

Az MLB a 12 játékos 50 meccses, azaz két hónapra szóló eltiltását azzal indokolta, hogy valamennyiüknek ez az első doppinggal kapcsolatos esetük. Rodriguez ugyanakkor azért kapott lényegesen hosszabb időre szóló büntetést, mert régebben már több más doppingügyben is érintett volt.

A Yankees ütője – aki korábban bevallotta, hogy tíz évvel ezelőtt szteroidokat használt – jelezte, fellebbez az ítélet ellen egy választott bíróságnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik