„Az Anthony-mérkőzés”, avagy a Denver és a NY Knicks thrillere

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.01.22. 10:40
null
Anthony 25 pontja kevésnek bizonyult
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában kilenc eseménydús találkozó mellett rendeztek egy nagyon érdekes mérkőzést is, ahol Carmelo Anthony és a New York Knicks fogadhatta hazai pályán azt a Denver Nuggets-et, mellyel tavaly lebonyolítottak egy nagyon emlékezetes és hírhedt játékoscserét. A főszereplők kitettek magukért, óriási csata végén győzött az „ellenérték".

New York Knicks–Denver Nuggets 114–119 – kétszeres hosszabbítás után

Hogy mennyire meg akarta nyerni ezt a mérkőzést George Karl, volt tanítványa és a New York ellen, arra kiváló válasz, hogy a kétszeres hosszabbításba torkolló ütközetet az egyébként igen erős kispaddal rendelkező Denver 7(!) játékossal hozta le. Rudy Fernandez és Aaron Afflalo ugyan sérülés miatt nem állhatott a Nuggets rendelkezésére, de azért a jelenlegi helyzetben így is esélyesként érkeztek vendégségbe Andre Millerék. Danilo Gallinari is nagyon meg akarta mutatni egykori otthonában, hogy mit is ér Meloval szemben, nos, a 37 pont, 11 lepattanó igen príma, főleg, hogy a találkozó egyik legfontosabb kosarát is az olasz szerezte.

A zsinórban öt mérkőzést vesztő D'Antoni-legénység az első félidőben még simán vezetett, majd a harmadik negyedet nagyon elrontotta, a szoros hajrában pedig Carmelo Anthony volt, aki egy nehéz tempóval megmentette a hazaiakat, jöhetett az első ráadás. Az extra percekben ott lehetett egy fontos fordulópont, amikor Andre Miller egy kis kavarodás után borzasztó messziről pörkölt be egy triplát, amivel akkor egyenlített 1:25 másodperccel az első ráadás vége előtt a Denver. Kétpontos hazai fórnál alig 10 szekundummal a dudaszó előtt Anthony hagyott ki egy távolit, ami után a lepattanó közben faultolták Nenét, a brazil értékesítette mindkét büntetőjét, úgy, hogy előtte mind a négy kísérletét elhibázta a vonalról. Anthony az ellentámadásból eladta a labdát, az utolsó esélyt pedig nem tudta kihasználni a Nuggets, jöhetett az újabb ráadás!

Ott viszont már nem volt kegyelem, a szintén ex-New York-i Al Harrington bevágta a triplát egypontos előnynél, onnan pedig már nem tudott visszakapaszkodni a Knicks a maradék 47 másodpercben. A karriercsúcsot szállító Gallinari és társai tehát nagyon nagy presztízsértékkel rendelkező diadalt arattak a Nagy Almában, Anthony ugyan eljutott 25 pontig volt csapata ellen, de ehhez 30 mezőnykísérletre volt szüksége.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 25, Fields, Shumpert 18-18

A Nuggets legjobb dobói: Gallinari 37, Harrington 24, Mozgov 16


Miami Heat–Philadelphia 76ers 113–92

LeBron James vállalta a játékot kisebb betegsége után, Dwyane Wade még mindig pihentette sérült bokáját, de így is simán verte a Heat tavalyi első körös ellenfelét, a Sixerst. James és Bosh ipari módon termeltek, a Miami gyakorlatilag a feldobástól kezdve egészen a lefújás pillanatáig csak folyamatosan darált és darált, egyszer esett meg, hogy a 22-őt szóró Lou Williams felhozta övéit 10 ponton belülre, azt leszámítva végig látótávolságon kívül maradt a Philadelphia, a két csapat ezzel helyet is cserélt a Konferencia 3., illetve 4. helyén. Azzal együtt, hogy a hazaiak két sztárján kívül csak Chalmers ért el kétszámjegyű produkciót (11), igazi csapatteljesítmény volt ez a mai, 8 hazai játékos jutott el legalább 7 egységig, s a kispad is kollektíven remekelt, bár Eddy Curry ma nem lépett parkettre. A vendégeknél Williams mellett a sérült Hawes helyén kezdő Nikola Vucsevics 13 pontos, 9 lepattanós performansza is említést érdemel, de ma nem volt meg a kellő lendület Doug Collins legénységében ahhoz, hogy ezt a derbit idegenben hozni tudják.

A Heat legjobb dobói: Bosh 30, L. James 28, Chalmers 11

A 76ers legjobb dobói: L. Williams 22, E. Turner 16, Vucsevics 13


Detroit Pistons–Portland Trail Blazers 94–91

Lawrence Frank húzott egy érdekeset és a hiányzó Ben Gordon helyén Rodney Stuckey mehetett ki a parkettre a kezdőötös tagjaként. A Knight – Stuckey hátvédpáros elsőrangúan működött, leginkább nekik köszönhető, hogy a borzasztóan rossz sorozatban lévő Pistons végre meccset tudott nyerni, ráadásul egy nyugati nagycsapat ellen tették mindezt a detroitiak. A sérülésből felépülő Stuckey egyébként élete egyik legjobb performanszát hozta, 28 pontot szórt, benne hatalmas zsákolással és bravúros triplákkal. A vendégeknél hatalmas érvágás volt, hogy Gerald Wallace nem léphetett pályára, nélküle érezhetően más csapat ez a Blazers. A hajrában ezzel együtt is lehetett volna esélye a vendégeknek az egyenlítésre, de a 20 pontos, 9 gólpasszos Felton elhagyta a labdát.

A Pistons legjobb dobói: Stuckey 28, Prince 17, Knight 14

A Blazers legjobbjai: Aldridge 28, Felton 20, Batum 14


Atlanta Hawks–Cleveland Cavaliers 121–94

Al Horford távollétében talán egy kicsit szorosabb csatát vártunk volna ettől a két gárdától, de az Atlanta ma a legjobb játékát hozta Kyrie Irving és a Cleveland ellen. Joe Johnson a múltkori megingás után újra 25 pontot termelt, Zaza Pachulia pedig kezdőcenterként tett hozzá sokat a sikerhez, de Josh Smith 11 lepattanója és egyes poszton a Teague – Pargo páros összesen elért 28 pontja is nagyot dobott a hazaiak esélyein. Az 1/1-es most nem volt igazán kiemelkedő a vendégek oldalán, 18-at szórt, de volt 7 eladott labdája és csupán 2 gólpasszt osztott ki. Viszont az első kör 4. helyén kiválasztott Tristan Thompson egyik legjobb NBA-s estjén van túl, 16 pont és 5 lepattanó fűződött a nevéhez. Már 19-cel ment félidőben a Hawks, tehát igen korán eldőlt a csata. A nem is olyan rég még 50 százalék felett álló Cavaliers már erősen „mínuszban" van (6 – 9).


A Hawks legjobb dobói: Jo. Johnson 25, Teague, Jan. Pargo 14-14

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 18, T. Thompson 16, Gee 14


New Jersey Nets–Oklahoma City Thunder 74–84

Washingtonban, a liga leggyengébb csapatának otthonában nem volt elég 33, illetve 36 pont a Durant – Westbrook párostól, de ezen az estén az alig erősebb Nets csarnokában 20, illetve 21 egység is elég volt a két szupersztártól az üdvösséghez. Deron Williams (12 pont), ma nem fogott ki jó napot, ez pedig nagyban lekorlátozta a New Jersey esélyeit, 18-ból 5 mezőnydobása ült csak, s gólpasszban is megállt 6-nál. Humphries 12 pontos, 16 lepattanós dupla duplát hozott, de ez most kevés volt a hazaiaktól, nem volt ugyanis olyan dobóteljesítmény, amivel igazán harcban tudtak volna maradni Avery Johnson fiai.

A Nets legjobb dobói: D. Williams, M. Brooks 14-14, Farmar 13

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 21, Durant 20, Harden 16


Chicago Bulls–Charlotte Bobcats 95–89

Továbbra is Derrick Rose nélkül robog a Bulls, még mindig veretlenül hazai pályán. A mai áldozat a Bobcats volt, melyben a Kemba Walker, DJ Augustin hátvédpáros kiábrándítóan rosszul muzsikált, 7 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz volt a két törpe összteljesítménye, csak Gerald Henderson (22 pont, 9 lepattanó) és Byron Mullens (17 pont) produkáltak elfogadhatóan a vendégeknél, így nem lehet nyerni Chicagóban. Tom Thibodeau a kezdőcentert, Joakim Noah-t is jegelte, de a helyén kezdő Asik 15 lepattanót kapott le, a Hamilton, Boozer, Deng trió tagjai pedig fejenként 20 felett dobott.

A kulcs mégsem ez, hanem a csere, illetve tartalékirányítók remeklése volt, Mike James, akit csak vésztartaléknak szerződtetett a Bulls Rose kidőlése miatt, ma 9 ponttal és 10 gólpasszal hozta messze legjobbját az utóbbi éveket tekintve, azért került sor egyáltalán a pályára lépésére, mert a harmadik számú egyes, John Lucas szintén sérülés miatt maradt távol. A ma kezdőirányítóként szerepet kapó CJ Watson 11 ponttal és 9 gólpasszal zárt... A Thibodeau rendszer valami hihetetlen módon épít az irányítók teljesítményére, de senki sem gondolta volna, hogy az MVP távollétében ennyire jól fognak produkálni a tartalékok.

A Bulls legjobb dobói: Boozer 23, Deng 22, R. Hamilton 20

A Bobcats legjobb dobói: Henderson 22, Mullens 17, Higgins 10


Memphis Grizzlies–Sacramento Kings 128–95

Az abszolút kiszámíthatatlan Kings ma a legrosszabb arcát mutatta védekezésben és semmiféle ellenállást nem volt képes kifejteni a Grizzlies ellen. A padról érkező, 22 pontig jutó OJ Mayo-val együtt 4 20 felett termelő embere volt a hazaiaknak, ráadásul Speights 12 pontos, 15 lepattanós dupla duplával jelentkezett, Marc Gasol még idei első tripláját is értékesítette. A Memphisen egyáltalán nem látszik mostanság Zach Randolph hiánya, mintha „egy dudással a csárdában" jobban menne Hollins mester legénységének – legalábbis a tavalyi, illetve az idei példa eddig ezt mutatja – utalva Rudy Gay, majd az említett Randolph kidőlésére és ezzel együtt a csapatjáték és az elért eredmények erős feljavulására. A vendégeknél egyébként Evans megint rosszabb napot fogott ki, Marcus Thornton pedig csupán 2 egységig jutott, Jimmer Fredette viszont 20 pontos karriercsúcsot hozott össze, de ez még csak a Kings szép halálához sem volt elegendő.

A Grizzlies legjobb dobói: Gay 23, Conley, Mayo 22-22, M. Gasol 20

A Kings legjobb dobói: Fredette 20, Greene, Cousins 19-19


New Orleans Hornets–Dallas Mavericks 81–83

Ha tavaly valaki elereszti azt a mondatot, hogy idén Delonte West és Lamar Odom 16 – 16 pontjával nyer a Dallas Mavericks New Orleansban Vince Carter távollétében, akkor arra az illetőre igen furcsán néztek volna, pedig a Dirk Nowitzkit legalább négy meccsre elvesztő texasiak esetében most valóban ez volt a helyzet. Sokáig szorosan alakult a találkozó, de egy nagy futás következtében 10 pont körüli előnyt tudott összeszedni a Mavericks, majd a végjátékban nagyon feljött a feltámadó és 19 pontot szerző Carl Landry húzta Hornets, de végül az irányító, Jack elleni fault taktika bejött a záró momentumokban, így értékes idegenbeli sikert aratott a Dallas. Az mindenképp pozitív, hogy Emeka Okafor is feltámadni látszik, 16 pontos, 17 lepattanós dupla duplával zárta az ütközetet, már csak Chris Kaman 3 pontja és 1 lepattanója aggasztó New Orleans-i szempontból.

A Hornets legjobbjai: C. Landry 19, Okafor 16, Jack, Ariza 12-12

A Mavericks legjobbjai: Odom, De. West 16-16, Marion 14


Houston Rockets–San Antonio Spurs 105–102

A zsinórban hatodik sikerére készülő Rockets szépen kihasználta, hogy a vendégek a pihenőt kapó Tim Duncan nélkül érkeztek Houstonba, bár az élete meccsét játszó Tiago Splitter (25 pont, 10 lepattanó) gondoskodott róla, hogy a nézők se maradjanak izgalmak nélkül. A győzelem egyik legfőbb letéteményese most is Samuel Dalembet volt, aki ezen az estén 12 pontja mellett 6 blokkjával emelkedett ki a mezőnyből. A találkozót lezáró kosarat egyébként Goran Dragic dobta, a szlovén kisember is idei egyik legjobbját produkálta 14 dobott ponttal és a fontos találattal. A 25 pontos Kevin Martin mellett 5 további hazai játékos dobott 10 felett, míg a másik oldalon a 24 pontos, 13 gólpasszt kiosztó Tony Parker és a 16-ot szóró Matt Bonner nyújtott értékelhetőt. Ahhoz képest, hogy hatalmas különbség volt a két texasi gárda mutatója közt két héttel ezelőtt, mára majdnem utolérte a Rockets a Spurst.

A Rockets legjobb dobói: Kev. Martin 25, Dragic, Lowry 14-14

A Spurs legjobbjai: Splitter 25, T. Parker 24, Bonner 16

JÖN! EZ LESZ!
Megtépázott hírnév!


Utah Jazz–Minnesota Timberwolves 108–98

Abszolút nem hétköznapi esemény, ha egy csapat úgy kap ki idegenben, hogy nyolc embere is eljut legalább 8 pontig, de a Minnesotával ez most megtörtént, ahogy az is, hogy Kevin Love ebben a szezonban először nem érte el a dupla duplát. A statisztikakirályok párharcát is megnyerte utóbbival szemben a 26 pontos, 9 lepattanós Paul Millsap, aki az utolsó negyedben 12 egységnyit összeszorgoskodva vezette diadalra a vendéglátókat. Beasley és Barea továbbra sem állhatott Rick Adelman mester rendelkezésére, de a 17 pontja mellé 11 gólpasszt is kiosztó Ricky Rubio, valamint az egyik legjobb újoncnak várt Derrick Williams (15 pont, 8 lepattanó) versenyben tartották a Timberwolvest, viszont többre nem tellett ezen az estén.

A Jazz legjobb dobói: Millsap 26, A. Jefferson. C Miles 18-18

A Timberwolves legjobbjai: Rubio 17, Love, Der. Williams 15-15


A nap hőse: Danilo Gallinari visszament egykori hazájába és próféta lett – csak a Knicks és a New York-iak legnagyobb bánatára ezt Carmelo Anthony és legénysége ellen tette, Denver mezben.

A nap lúzere: A New York Knicks érdemli ki ezt a címet, de akár a szezon lúzerei is lehetnének D'Antoni mester tanítványai, talán nem is kell tovább ragoznunk azt a szituációt, amit a Denver elleni mérkőzéssel kapcsolatban és az idénybeli bukdácsolásukat illetően már részleteztünk feljebb, illetve korábban.

NBA TOP 10 – SZOMBAT


NBA
ALAPSZAKASZ, 28. JÁTÉKNAP
Atlanta Hawks–Cleveland Cavaliers 121–94
Detroit Pistons–Portland Trail Blazers 94–91
Miami Heat–Philadelphia 76ers 113–92
New York Knicks–Denver Nuggets 114–119
New Orleans Hornets–Dallas Mavericks 81–83
Chicago Bulls–Charlotte Bobcats 95–89
Houston Rockets–San Antonio Spurs 105–102
New Jersey Nets–Oklahoma City Thunder 74–84
Memphis Grizzlies–Sacramento Kings 128–95
Utah Jazz–Minnesota Timberwolves 108–98
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik