A Heat és a Lakers meglepő hazai veresége

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.01.23. 11:20
null
James 28 pontot szerzett, de a Heat elbukott a Bucks ellen (fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokságban a legutóbbi játéknapon csupán öt mérkőzést rendeztek, de ezek közül kettő is vaskos meglepetéssel zárult, hiszen a 33 pontos Kobe Bryant vezette Los Angeles Lakers és a Dwyane Wade nélkül, de egy remeklő LeBron James, Chris Bosh párossal felálló Miami Heat is hazai környezetben kapitulált.

Miami Heat–Milwaukee Bucks 82–91

A nap legnagyobb meglepetése. A nemrég hármas vereségszériába „csöppenő” floridaiak Dwyane Wade nélkül is nagyon összeszedték magukat utóbbi hazai rangadóikra, ám a feljövőben lévő kiscsapat, azaz a Bucks ellen már szépen kieresztettek. LeBron James és Chris Bosh ezen az estén igyekeztek legjobbjukat adni, de a második negyedben kicsúszott a mérkőzés a vendéglátók kezéből. Abban a szakaszban három nagyon érdekes technikai hibát fújtak a Heat ellen, amely nem is annyira a számszerű különbségben éreztette hatását, hanem a mindig dinamikus Miami támadásait vetette vissza, a 23 pontos Jennings húzta vendégeket pedig csak feltüzelte.

Ahogy a derbi az utolsó percekhez ért, annál inkább kezdte elhinni a Milwaukee, hogy valóban megnyerheti a találkozót, majd a hajrában már minden sikerült Scott Skiles fiainak, így teljesen megérdemelten diadalmaskodott a Bucks a keleti nagyhatalom otthonában. Érdekesség, hogy a legutóbb büntetésből nem játszó Stephen Jackson csak a padról állt be, ahogy a sérülése után legutóbb már visszatérő Mike Dunleavy is.

Az előző este méltattuk a Miami Heat kiegészítő embereinek remeklését, ám most a 28 pont mellett 13 lepattanót szerző James és a 23-at szóró (továbbá nyolc eladott labdát összehozó) Chris Bosh mellett csak Mario Chalmers nyújtott értékelhető produkciót, de 12 pontját hat eladott labdával és borzasztó dobószázalékkal „enyhítette”, így ez nem a Heat mérkőzése volt.

A Heat legjobb dobói: L. James 28, Bosh 23, Chalmers 12

A Bucks legjobb dobói: Jennings 23, Ilyasova 16, Bogut 13

PLUSZ – MÍNUSZ
A nap hőse: Roy Hibbert orrtörés után is a pályán maradt, 18 pontos, nyolc lepattanós estével ajándékozta meg a Pacers szurkolóit, no meg győzelemre vezette az Indianát a Los Angeles Lakers otthonában.
A nap lúzere: JaVale McGee – A Washington nagyon tehetséges és végtelenül jó adottságokkal bíró nagyembere ezen az estén saját brillírozásával volt elfoglalva, nemegyszer kapott úgy kosarat a Wizards, hogy a center önmaga szép jeleneteit ünnepelte…

Los Angeles Lakers–Indiana Pacers 96–98

Óriási hullámvasutazást mutattak be a felek az első három játékrészben, majd a negyedik etapban fantasztikusan kiélezett harc következett, amelyben a Lakers hibái döntöttek, Kobe Bryant hagyta ki azt a nagyon távoli triplakísérletet, amivel még egyenlíthetett volna a Los Angeles-i gárda, de nem, így megszületett a nap kisebbik meglepetése. A jelenlegi Pacers remek, de ha az első negyedben orrtörést szenvedő Roy Hibbert nem folytatta volna a játékot, vajmi kevés sansza maradt volna a vendégeknek kétszámjegyű hátránynál az első félidő derekán. Ám a szépen fejlődő óriás maradt, és ha már a Staples Centerben tett látogatást, akkor egy 18 pontos, nyolc lepattanós teljesítménnyel le is tette a névjegyét az impozáns sportkomplexumban, no meg az Andrew Bynum elleni párharcot is megnyerte.

Kobe Bryant megint rengeteg labdát használt el, 30 mezőnykísérletéből 33 pontot tudott összehozni, ami dicséretes, de a Bynum, Gasol párosnak így összesen csak 24 lehetőség maradt, ami önmagában nem is kevés, ám az arányt tekintve nem egészséges. Harmadik vereségét szenvedte el ezen a pályán a Lakers, igaz, statisztikailag csak a második hazai bukásuk volt ez Mike Brown fiainak, s az idénynyitó óta csupán az első, hiszen egy házi rangadót úgy veszített el az aranysárga-lila mezes alakulat, hogy hivatalosan a Clippers volt a pályaválasztó. Továbbra is nagyon hiányzik Steve Blake, a csereirányító, aki nélkül a második sor igen gyengén teljesít.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 33, A. Bynum 16, Barnes 14

A Pacers legjobb dobói: Hibbert 18, Granger 16, Da. West 15


Washington Wizards–Boston Celtics 94–100

Bármilyen mérkőzés, amit a mostani Celtics Rajon Rondo nélkül nyer meg, nagy fegyverténynek számít, most ráadásul Ray Allen is megsérült az első félidőben, a Wilcox, Dooling duó pedig már napok óta hiányzik. A sok nehezítő körülmény mellett viszont Paul Pierce messze-messze legjobb játékát nyújtotta ebben a szezonban, 34 pontja és tíz gólpassza is idénycsúcs, ráadásul nyolc lepattanót is leszedett, egyedül igyekezett pótolni a két kieső kezdőhátvédet. A 27 pontig, tíz lepattanóig és hét gólpasszig jutó John Wall vezette fővárosiak már 15 pontos hátrányban voltak a harmadik etap derekán, de a záró periódus harmadik percében már hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Végül döntött a nagyobb rutin és a magasabb kosárlabda-intelligencia, háromból harmadszor is legyűrte az idén a Celtics a washingtoniakat.

A Wizards legjobb dobói: Wall 27, N. Young 19, McGee 13

A Celtics legjobbjai:
Pierce 34, Garnett 17, Pietrus 14


Los Angeles Clippers–Toronto Raptors 103–91

Az első negyedben majdnem eldöntötte a találkozót a még mindig Chris Paul nélkül, de már Caron Butlerrel felálló Clippers. DeAndre Jordan hatalmasat játszott a nyitó etapban, csak ebben a periódusban tíz pont és kilenc lepattanó került a neve mellé, a vendégek pedig több személyi hibát (12) követtek el az első játékrészben, mint ahány pontot dobtak (11)… Billups visszamehetett a jól megszokott egyes posztra ezen az estén is, és ha már nem ment neki a dobás, kiosztott 14 gólpasszt. A padról érkező Mo Williams továbbra is óriási dobóformában van, 26-ot szórt, messze a találkozó legeredményesebb játékosa volt, de a meccs embere inkább DeAndre Jordan, aki dupla duplával (16 pont, 16 lepattanó) jelentkezett. A másik oldalon még mindig nem léphetett pályára Andrea Bargnani és Jerryd Bayless, de Linas Kleiza végre mutatott életjeleket, 16-ot szórt a majdnem egy évet rehabilitációval töltő, majd két hete elég gyenge játékkal visszatérő litván bedobó, de így sem tudta elkerülni zsinórban nyolcadik vereségét a Toronto.

A Clippers legjobb dobói: Mo Williams 26, Griffin 18, D. Jordan 16

A Raptors legjobb dobói: Barbosa 19, Kleiza 16, DeRozan 15


New Jersey Nets–Charlotte Bobcats 97–87

Hiába, hogy az utóbbi időben rendre megverte a Bobcats a New Jerseyt, a hazaiaknak ez azzal együtt kötelező győzelem volt, hogy a szezonban csupán csak egyszer diadalmaskodtak eddig Deron Williamsék saját pályájukon. A klasszis irányító a második negyedben vezényelt le egy elszakadási kísérletet, amivel tíz pont körüli fórt tudott kialakítani a Nets, amit nagyjából a negyedik negyed elejéig meg is tartott, majd a végjátékban kezdett még reménytelenebb lenni a helyzet a DJ Augustint nyolc perc játék után elvesztő Charlotte számára. A találkozón egy érdekes újoncpárharcot is láthattunk, MarShon Brooks 20 pontot szórt Kemba Walker 16 egységével szemben, mindkét ifjonc saját csapata legjobbja volt ezen az estén.

A vendégeknek a kezdők óriási betlije miatt nem volt semmi esélyük a győzelemre, a Brook Lopez személyében fontos embert még mindig nélkülöző hazaiaknál pedig a 19 pontot, kilenc lepattanót, tíz gólpasszt elérő Deeron Williams és a már szintén említett Brooks mellett Anthony Morrow is elért 19 pontot. Nagyon szép fejlődésen megy keresztül a Nets az idény eleji teljesen kilátástalan játék után.

A Nets legjobb dobói:
M Broks 20, Deron Williams, Morrow 19-19

A Bobcats legjobb dobói:
K. Walker 16, Henderson 15, Biyombo, D. Brown 11-11

A JÁTÉKNAP TÍZ LEGSZEBB JELENETE

NBA
ALAPSZAKASZ, 29. JÁTÉKNAP
Washington Wizards–Boston Celtics 94–100
Los Angeles Clippers–Toronto Raptors 103–91
Miami Heat–Milwaukee Bucks 82–91
New Jersey Nets–Charlotte Bobcats 97–87
Los Angeles Lakers–Indiana Pacers 96–98
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik