Vízilabda: tégláról téglára – hasznos meccseket játszott a női válogatott

Vágólapra másolva!
2021.03.29. 12:17
null
A magyar együttes legközelebb Kaliforniában gyakorol (Fotó: Földi Imre)
A női válogatott a világligában ugyan nem játszott az elmúlt héten, ám négy hasznos és tanulságos felkészülési mérkőzést vívott.

Négy nap alatt négy felkészülési mérkőzést játszott a magyar női vízilabda-válogatott a Tüskeuszodában, miközben a megjelent csapatok befejezték a világliga kontinentális kvalifikációs sorozatát (az olaszok és a franciák nem jöttek, a mieinknek csak velük lett volna már meccsük). Válogatottunk három győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el, no meg azt, hogy közben megnyerték az említett sorozatot, így ott lesznek a nyári nyolcas döntőben, vélhetően Oroszországban. Messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni ezekből a kísérletezésre használt mérkőzésekből, tanulságai azonban akadtak a négy napnak.

Kezdjük rögtön a kapusokkal, ugyanis Magyari Alda a spanyolok ellen ismét megmutatta, hogy húszévesen is készen áll arra, hogy a csapat első számú kapusa legyen. Amióta Bíró Attila szövetségi kapitány még magát Magyarit is meglepte azzal, hogy az olimpiáról döntő, olaszok elleni trieszti meccsen beállította a kapuba, azóta egyetlen fontos mérkőzésen sem védett rosszul.

Az olimpiai csapatba kerülésért egyébként a mezőnyben is lesz verseny, és nem csupán azért, mert Tokióban még a kvótaszerző csapatból is ki kell valakinek maradnia. Az egyik trieszti tartalék, Antal Dóra például olyan teljesítményt nyújtott, amivel be lehet kerülni az együttesbe, szóval viszonylag kevesen érezhetik biztosnak a helyüket.

Keszthelyi-Nagy Rita nyilván az egyik stabil csapattag. A görögök ellen a kapitány megnézte, mi a helyzet, ha ő nem játszik, ebből aztán vereség és rossz játék lett, Bíró pedig megállapította, hogy a gondos építkezés közben az alapból sikerült kibontani néhány téglát.

Pedig fel kell készülni arra, hogy a csapatkapitány kevesebbet szerepel egy meccsen – elég, ha gyorsan kap két kiállítást –, ebben az esetben másoknak kell előrelépniük irányításban, góllövésben, felelősségvállalásban, és ez még nem ment, ám bőven van idő dolgozni rajta. Aztán Keszthelyi-Nagy a spanyolok ellen visszatért, és a győzelem után boldogan nyilatkozta, hogy ezzel talán sikerült visszarugdosni a helyére a kibontott téglákat.

Azt is ki kell emelni, hogy a csapatnak van tartása. A hollandok és a spanyolok ellen is sikerült a hajrában fordítani, és ehhez tegyük hozzá, hogy a görögök ellen akkor is daráltak a játékosok, amikor nyilvánvaló volt, hogy semmi sem sikerül.

A keret tagjai legközelebb májusban találkoznak, amikor tíznapos külföldi edzőtáborozás szerepel a programban az olimpiai bajnoki cím védője, az amerikai válogatott társaságában. Az sem lesz kevésbé hasznos elfoglaltság.     

VÉLEMÉNY
„Májusban tíz napot töltünk Kaliforniában az amerikai csapattal, az lesz az olimpiai felkészülés legfontosabb időszaka a világliga nyolcas döntője mellett. Amerikában már az olimpiai csapat kilencven százalékát meg kell találnom. A világ legjobb csapatától sokat tanulhatunk, bízom benne, hogy nagyot lépünk majd előre” Bíró Attila, szövetségi kapitány.


  VILÁGLIGA, NŐK, EURÓPAI SELEJTEZŐ     
A végeredmény:  1. MAGYARORSZÁG
16 pont (53–32), 2. Spanyolország 14 (78–44), 3. Görögország 9 (52–52), 4. Oroszország 9 (67–71), 5. Hollandia 8 (65–68), 6. Olaszország 7 (41–48), 7. Franciaország 0 (18–59)

Az első három helyezett kvalifikálta magát a sorozat nyolcas döntőjébe.

A magyar válogatott felkészülési mérkőzései: –Hollandia 17–14, –universiadeválogatott 15–7, –Görögország 9–12, –Spanyolország 11–10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik