Vízilabda: „Óriási, hogy 2004 óta a férfi és a női válogatott is ott van az olimpián”

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.27. 16:49
null
Nyíri Zoltán (Fotó: Dömötör Csaba)
Sorozatban az ötödik olimpián lesz ott egyaránt a férfi és a női magyar vízilabda-válogatott. Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke a klub hivatalos honlapjának adott interjúban nyilatkozott a pólósok sikeréről.

 

Bíró Attila csapata szombaton váltott jegyet a 2020-ról idénre halasztott tokiói játékokra, mivel Triesztben 13–10-re legyőzte a házigazda olaszokat. Három Fradi-játékos volt részese a sikernek Illés Anna, Vályi Vanda és Kasó Orsolya személyében. A Märcz Tamás által irányított férfi együttes – hét ferencvárosival a soraiban – pedig 2020 januárjában a hazai rendezésű Európa-bajnokság megnyerésével kvalifikálta magát a nyári olimpiára.

„Természetesen itthon a lányok összes mérkőzését néztem és nagyon boldog voltam – idézi a fradi.hu Nyíri Zoltánt. Külön öröm volt számomra, hogy az a két ferencvárosi lány, aki a meccseken is szerepet kapott, nevezetesen Illés Anna és Vályi Vanda a csapat hasznos tagjaiként, jó játékkal járult hozzá a sikerhez. Ugyan volt egy kisiklás a görögök elleni meccsen, de talán az idejében jött pofon még jót is tett, hiszen az olaszok elleni mindent eldöntő mérkőzésen olyan játékot produkált az együttes, amilyet magyar női válogatottól legutóbb nem is emlékszem, hogy mikor láthattunk. Kiváló volt a formaidőzítés, a legfontosabb mérkőzésen nyújtottuk a legjobb teljesítményt az egész tornán a hazai pályán szereplő rivális ellen. Óriási dolog, hogy 2004 óta mind a férfi, mind a női válogatott egyszerre ott lehet az olimpián. Egyedülálló teljesítményről van szó, és úgy gondolom, túlzás nélkül állíthatom, hogy ezzel a teljesítménnyel az egész nemzet egyik legfontosabb csapatsportágáról beszélhetünk. A labdarúgás után talán a legmagasabb polcra kell helyezni a magyar vízilabdát.”

„Nagyon fontos kiemelni a klubokban végzett munkát. A Fradiban ebben is igyekszünk élen járni, de nem csak a Ferencvárosnál elvégzett munkáról beszélek itt, hanem minden olyan klubéról, ahonnan akár csak egy válogatott kerettag is érkezik a nemzeti csapatba. Ez egy közös siker, amire magam is nagyon büszke vagyok, és ezúton is gratulálok az összes klubnak, amelyik valamennyit is hozzátett ehhez a sikerhez.”

„A közvetlen sportszakmai szempontok mellett pedig nem szabad elmenni szó nélkül amellett sem, hogy Magyarországon a sport és azon belül a vízilabda is nemzetstratégiai jelentőséggel bír. A magyar kormány 2010 óta a sportot kiemelten támogatandó ágazatként kezeli, hiszen felismerte, azon kívül, hogy a sport ilyen sikereket tud hozni, mint amiknek akár a vízilabda kapcsán is örülhetünk, és ami egy egész nemzet közös öröme és sikerélménye, ráadásul rengeteg gyereket vonz, akik már egészen fiatal koruktól kezdve rendszerességet, fegyelmet, egymásért való küzdelmet és kiállást tanulnak.”

„A két említett szempont pedig egymásra épül: a stabil, kiszámítható anyagi háttér és infrastrukturális támogatás megadta azt az alapot a szakmai munkához, amelynek eredményeképpen a világ legerősebb bajnoksága az OB I a férfiaknál és a nőknél egyaránt. A klubok egymással való versengése pedig gerjeszti, elősegíti a további fejlődést, ami a nemzetközi színtéren is kifizetődő” – tette hozzá Nyíri Zoltán.

A teljes interjút ide kattintva, a fradi.hu-n elolvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik