Vízilabda: Faragó Tamás már 38 éve is a világ legjobbja volt

3. Gyarmati Dezső (74 pont) – Már születése pillanata is szimbolikus. 1927. október 23-án látta meg a napvilágot, az 1956-os forradalom kitörésének napján, csak persze 1927-ben még senki sem tudta, hogy idővel nevezetes lesz a dátum. De maga az 1927-es esztendő is különleges, hiszen ekkor jött a világra Puskás Ferenc, Gyarmati olimpiai bajnok társa. Mivel öt sportágban (ökölvívás, kézilabda, úszás, vízilabda, jégkorong) is iskolaválogatott volt, cseppet sem törvényszerű, hogy a balkezes „Suta” éppen a pólónak lett korszakos egyénisége. 1944-ben már be is mutatkozott az ob I-ben, a Gamma játékosaként – a kapuban. Az 1947-es párizsi főiskolai világbajnokságra Londonból érkezett, ahol egy adventista kollégium tanulója volt, továbbá a Kingsbury Club pólósa.

„Ott tanultam meg igazán pólózni” – nyilatkozta később, s ezt bizonyította is Párizsban: az aranyérmes magyar válogatott 36 góljából 28-at ő szerzett.

Innen egymást követik a sikerek. 1948-ban Londonban olimpiai ezüst, 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben arany, közben 1954-ben Torinóban Eb-arany. Odakint, Melbourne-ben az olimpiai küldöttség forradalmi bizottságának elnöke, aztán az Egyesült Államokba emigrál, de hazatér, és bár négy év kiesik neki a válogatottban, Rómában újra tagja az olimpiai bronzérmes gárdának – Tokióban pedig 37 évesen ő a csapatkapitány, amikor harmadszor is a nyakába akasztják az olimpiai aranyérmet.

Három olimpiai és két Eb-arany, micsoda kollekció! Markovits Kálmán tömören méltatja: „Totális vízilabdázó!”

1973 és 1980 között szövetségi kapitány, ő az egyetlen a sportág történetében, aki játékosként és szakvezetőként is olimpiai bajnok.

2. Kásás Tamás (75 pont) – Ha Gyarmati volt a totális pólós, akkor mit mondjunk „Kására”?

A legendás 1975–1976-os Kemény Fecsó-féle generáció kiemelkedő alakja, kétméteres testmagasságával szó szerint is. A páratlan sikersorozatot az 1993-as veenendaali ifjúsági Eb megnyerése nyitja, aztán már nincs megállás. 1994-ben bemutatkozik a nagyválogatottban, junior Eb-győzelem, ezüst az 1995-ös bécsi Eb-n, világkupa-diadal, majd „csak” negyedik hely Atlantában, élete első olimpiáján. Az igazi áttörés az 1997-es sevillai Eb, a döntőben az ő mesterhármasával verjük meg 3-2-re a jugoszlávokat. Az Újpest játékosaként 1997-ben LEN-kupa-győztes. Aztán a Posillipóval BEK-et nyer, és özönlenek az olimpiai diadalok: 2000, Sydney; 2004, Athén; 2008, Peking.

Amit az athéni döntőben a szerbek ellen bemutat – főleg védekezésben, bár két gólja sem csekélység –, az bevezető mondatunk alátámasztása: ő aztán tényleg a totális pólós!

2003-ban Barcelonában világbajnok, 1999-ben Firenzében másodszor is Európa-bajnok, a 2012-es londoni olimpián búcsúzik a válogatottól és a sportágtól, a spanyolok elleni utolsó meccsre Kiss Gergellyel kézen fogva, bepárásodott szemmel ugrik be a medencébe.

Azért még búcsúzóul 14–8-ra kitömik Perronéékat az ötödik helyért. Közben Oroszlán Szonja partnereként a tőle amúgy teljesen idegen celeblétbe is belekóstol, de ez csak egy futó epizód, manapság már pizzériája, a Tommy di Napoli vezetése a fő foglalatossága. Közben a FINA Aquatics World Magazine megválasztja a 2000 és 2010 közötti évtizedet tekintve a világ legjobbjának. Eszerint a mi zsűrink sem tévedett olyan nagyot…

1. Faragó Tamás (78 pont) – „Tonónak” a montreali olimpián az olaszoknak lőtt mesternégyese körülbelül akkora szenzáció volt, mint Puskás Öcsi négy gólja a mostanában oly sokat emlegetett 1960-as glasgow-i BEK-döntőben.

Amúgy azoknak a fanyalgóknak üzenjük, akik szerint Faragó egymeccses pólós volt: Montrealban 22 góllal a torna messze legeredményesebb játékosa lett, a második helyezett olasz Ghibellini tizenkettőt kapirgált össze…

Éremkollekciója szédületes: olimpiai arany (Montreal), ezüst (München), bronz (Moszkva), egy vb-győzelem, két második hely, két Eb-elsőség. A Swimming and Water Polo magazin már 1982-ben megválasztotta minden idők legjobb vízilabdázójának a 195 centis óriást, akit hosszú karjai és 48-as cipőmérete (lábtempó!) szinte predesztináltak erre a sportágra.

„Mi mást is mondhatnék, óriási megtiszteltetés, hogy a kollégák engem találtak a legjobbnak – mondta lapunknak a győztes. – Egy olyan csapatsportág képviselőjeként nyertem meg a szavazást, amely kilenc olimpiai elsőséggel büszkélkedik, és amelynek a meccseit a szurkolók kilencven százaléka sohasem látta, csak hallott róla, és úgy mondható pólórajongónak, hogy valójában nem is ismeri a sportágat. Ezek szerint nem lehet rossz a hírünk… Miután kilenc olimpiát nyerni egy csapatsportágban csak úgy lehetséges, hogy klasszisok sora nő fel az országban, közöttük a legjobbnak találtatni még úgy is megható, hogy a szavazás nyilvánvalóan szubjektív. De most fogjuk fel úgy, hogy a végeredmény objektív…”

Valóban: ennyi jeles szakember aligha tévedhetett.