Vízilabda: megszüntették a nyomozást a magyar-szerb verekedés ügyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.30. 12:57
Címkék
Megszüntette a nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság, miután megállapította, hogy nem történt bűncselekmény a magyar és a szerb vízilabda-válogatott januári, szegedi mérkőzésén – közölte kedden az MTI érdeklődésére a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szenti Szabolcs elmondta: a nyomozás során a Szegedi Rendőrkapitányság számos tanút – köztük edzőt és játékost – hallgatott ki, valamint beszerezte az esetről készült felvételt is. Ennek alapján megállapították, hogy "a játékosok nem lépték túl a vízilabda sportág kereteit, így a garázdaság törvényi tényállási elemeit sem valósították meg".

Ezek alapján a Szegedi Rendőrkapitányság a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.

A hivatalból elrendelt vizsgálat azt követően kezdődött, hogy január 25-én verekedés tört ki a két nemzeti együttes barátságos meccsén, Szegeden. Akkor a delmagyar.hu honlapja arról számolt be, hogy a találkozó második negyedében öten támadtak Kis Gáborra, a magyarok olimpiai bajnok centerére, majd mindkét válogatott tagjai bekapcsolódtak a verekedésbe.

A két szövetségi kapitány, Kemény Dénes és Dejan Udovicsics megnyugtatta tanítványait, ám a harmadik negyedben kialakult újabb kakaskodás után úgy döntöttek, véget vetnek a meccsnek. A két együttes aznap délután ismét edzőmérkőzést játszott, de akkor már zárt kapuk mögött és problémamentesen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik