Vízilabda: Madaras Norbert és Varga Dániel visszavonul

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.06.11. 13:46
null
Madaras Norbert a szakosztály elnöke lesz (Fotó: <a href="http://www.fradi.hu/hu/szakosztalyok/csapatsportok/vizilabda/hirek/visszavonul-madaras/20180611/c/20699" target="_blank">fradi.hu</a>)
Befejezi pályafutását Madaras Norbert és Varga Dániel – derült ki az FTC-PQS férfi vízilabdacsapatának sajtótájékoztatóján, amelyen egyúttal bejelentették: a következő szezontól – többek mellett – az együttest erősíti a szolnoki Aaron Younger és Mezei Tamás is.

 

Jelentős változások következnek a bajnoki címet a Szolnoktól elhódító FTC vízilabda-szakosztályában – korábban is hallhattunk már ilyen-olyan információkat, de a hétfő kora délutáni sajtótájékoztatón mindez hivatalossá vált.

Befejezte pályafutását a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert, aki az elmúlt fél évben már nagy szerepet vállalt a szakosztály vezetésében is, a jövőben pedig annak az elnöke lesz.

„Köszönöm a klub bizalmát. Nem szokványos, hogy valaki kimászik a medencéből, majd ilyen szakosztályt vezet– fogalmazott Madaras Norbert. – Meg fogom szolgálni a bizalmat, azon leszek, hogy folytassuk, ami elkezdődött az elmúlt években. Nagyjából hat hónapja csinálom párhuzamosan a munkát a játékkal, és köszönöm a társaknak, hogy semmiféle konfliktus nem fakadt abból, hogy a vízilabda mellett más szerepkörben is dolgoztam velük. Nem volt könnyű az elmúlt hat hónap és a kettős terhelés, magamnak nehezítettem meg, de szerettem volna megtanulni a klub működését.”

Ugyancsak felhagy a játékkal az olimpiai bajnok Varga Dániel, aki a serdülő- és ifjúsági csapat edzője lesz. Nyíri Zoltán operatív igazgató arról beszélt, hogy szemléletváltozásra van szükség a képzésben, és ennek megvalósítását jó szívvel bízzák rá.

„Régi álmom válik valóra, hogy edző legyek, de hogy abba akarom hagyni, azt múlt héten döntöttem el – jegyezte meg Varga Dániel. – Megérett bennem, hogy teljes a pályafutásom. Köszönöm a Fradinak, hogy itt fejezhettem be. 2016-ban négyéves szerződéstervezetet kaptam, nagyon távolinak tűnt az akkor, végül három lett belőle, de nem töltöm ki azt sem. Felerősödött bennem, hogy edzőként szeretném átadni a tudásomat a fiataloknak, és azt gondolom, ebben nagyobb örömemet lelem majd.”

Varga Zsolt edző arról beszélt, két világklasszis játékossal lesz szegényebb a klub és a sportág, de örömtelinek nevezte, hogy az FTC-ben folytatják a munkájukat. Megtisztelőnek nevezte, hogy a két játékossal dolgozott az elmúlt két évben, és viccből megjegyezte, várja őket július 2-án, a felkészülés kezdetén, illetve benevezi őket minden sorozatra, amelyben elindulnak.

Ezt követően bejelentették az új igazolásokat is: Szolnokról két BL-győztes, Aaron Younger és Mezei Tamás érkezik, illetve csatlakozik Gór-Nagy Miklós és Kállay Márk is.

„Nagy dolog, hogy ilyen klub keresett meg, gyorsan megtárgyaltuk az átigazolásomat Norbival – mondta Mezei Tamás. – Szerintem nagyjából mindenkivel játszottam már együtt, így várhatóan nem lesz gond a beilleszkedéssel. Természetesen az FTC-vel is minden sorozatban a győzelemre törekszem, meg akarjuk nyerni, amit csak lehet.”

„Ezzel a csapattal minden esélyünk megvan minden sorozatot megnyerni – jegyezte meg Younger. – Nagyon hosszú idény elé nézünk, de hiszek benne, hogy a legvégsőkig versenyben lehetünk mindenhol.

„Két évet már játszottam korábban a Ferencvárosban, nyilván azok más idők voltak, nem volt esély nyerni a sorozatokban, most viszont van, így nagy örömmel vettem a megkeresést – mondta a Debrecenből érkező Kállay Márk. – Amikor Madaras Norbert Reccóba igazolt, a Vasasban szintén őt kellett pótolni. Nyilván ez más helyzet, de örülök annak, hogy magasan van a léc.”

A csapat negyedik igazolása, az idény közben az OSC-től elküldött Gór-Nagy Miklós jelenleg Máltán játszik, így nem volt ott a sajtóeseményen.

„A célok nem változnak, szeretnénk megvédeni a bajnoki címet. Nem akarok terhet tenni a játékosokra, úgyis tudják, anélkül is, ha kimondom, hogy a Ferencváros mindig mindenhol győzni akar” – rögzítette Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója.

Varga Zsolt elmondta, pótolhatatlannak érzi Madarast és Vargát, de nem is a pótlás a cél, hanem hogy az újak az átalakuló struktúrában hozzáadják a saját legjobbjukat a játékhoz.

„Másféle terhelés vár ránk a Bajnokok Ligájában. A nehézséget az adja, hogy szeptember 16-ig nem látom majd a játékosok nagy részét, pedig abban a hónapban már BL-fordulót rendeznek, ha jók az információim” – mondta Varga Zsolt.

Korábban eldőlt, hogy Szirányi Balázs a Honvédba igazolt, illetve újságírói kérdésre Nyíri Zoltán elmondta, hogy Manhercz Krisztiánnal és leendő csapatával ma egyeztek meg, így távozik a csapattól.

„Neki és nekünk is így a jobb, de a klub nevét nem árulom el, hiszen abban maradtunk, új egyesülete jelenti majd be.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik