Vízilabda: koronavírus az FTC-nél, elhalasztják az MK programját

Vágólapra másolva!
2020.08.12. 15:16
null
Négy FTC-játékos tesztje is pozitív eredményt hozott (Fotó: Balogh László)
Négy ferencvárosi vízilabdázónak is pozitív lett a koronavírustesztje, ezért a Magyar Vízilabda-szövetség elhalasztotta a Magyar Kupa szerdai elődöntőit és helyosztóit.

Vári Attila, az MVLSZ elnöke a szövetség YouTube-csatornáján látható videóban azt mondta, a zöld-fehér klub tájékoztatását követően az elnökség rendkívüli ülést tartott, amelyen megszületett a döntés a halasztásról.

„Mindenféleképpen az a cél, hogy ezeket a mérkőzéseket lejátsszuk, be kell illesszük a versenyrendszerünkbe, hiszen augusztus végén elkezdődik a magyar bajnokság” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának, hozzátéve, örömteli volt a sorozat eddigi lebonyolítása, és az, hogy sokan érdeklődtek a mérkőzések iránt.

A Ferencváros 19 órakor játszott volna a Vasassal, a másik elődöntőben az OSC és a Szolnok csapott volna össze, míg a helyosztókat csütörtökön játszották volna.

Az FTC közleménye szerint „az érintett vízilabdázók jól vannak és tünetmentesek. A klub minden további intézkedést betart és folyamatos kapcsolatban van az Országos Tisztifőorvosi Hivatallal, melynek ajánlásait, előírásait figyelembe véve járt el. Az FTC-MVM Sportközpont működését az eset nem befolyásolja, az edzések, foglakozások minden sportágban továbbra is az egészségügyi előírások maximális betartása mellett zajlanak.”

A vízilabda-szövetség tájékoztatása szerint a margitszigeti fináléra megvásárolt jegyek a tervek szerint a későbbi eseményre beválthatók lesznek, igény esetén visszaválthatók.

A Masters Summer Cup mai és holnapi programját is elhalasztották.

VÍZILABDA
BENU FÉRFI MAGYAR KUPA
Szerdai eredmények

A 13–16. helyért
Kaposvári VK–Tatabánya 11–8
(3–1, 3–4, 1–1, 4–2)
KSI SE–Debrecen 15–14 (7–4, 3–2, 3–3, 2–5)
A 9–12. helyért
Metalcom-Szentes–UVSE 10–6
(3–1, 2–1, 4–1, 1–3)
Szeged–PVSK-Mecsek Füszért 13–9 (3–1, 3–3, 3–3, 4–2)
Az 5–8. helyért
Budapesti Honvéd SE–Eger 14–7
(3–3, 3–1, 3–2, 5–1)
BVSC-Zugló–PannErgy-Miskolci VLC 12–9
(4–3, 2–0, 4–4, 2–2)

ELMARAD:
Elődöntő
19.00: FTC-Telekom–A-Híd VasasPlaket (Tv: M4 Sport)
20.15: OSC Újbuda–Szolnoki Dózsa (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik