Vízilabda: Kollár és Gór-Nagy is a szövetség vezetőségében

Vágólapra másolva!
2022.12.06. 17:43
null
Kollár Edina operatív vezetőként tér vissza az MVLSZ-be (Fotó: MVLSZ)
Új vezetési struktúrát vezet be a Magyar Vízilabda-szövetségnél (MVLSZ) a frissen megválasztott Madaras Norbert elnök, akinek munkáját operatív vezetőként Kollár Edina, sportszakmai vezetőként pedig Gór-Nagy Miklós segíti a jövőben.

 

Az MVLSZ keddi tájékoztatása szerint a másfél hete kinevezett Madaras Norbert elnök azzal indokolta az új rendszer kialakítását – mely által megszűnt a főtitkári poszt a szövetségben –, hogy az MVLSZ feladatainak megnövekedése miatt szét kellett választani a területeket.

„Már a megválasztásom előtt egyértelmű volt számomra: a szövetség feladatai oly mértékben megnövekedtek, hogy annak menedzseléséhez egyrészt igazán minőségi adminisztrációs csapatra van szükség, másrészt a területeket szét kell választani” – idézte az elnököt a szövetség keddi közleménye.

„A gazdasági és jogi ügyek vitele teljes embert kíván, és ugyanígy a vízilabda szakmai része is. Nem lehetett kérdés, hogy Kollár Edinának vissza kell térnie, elévülhetetlen érdemei voltak a 2020-as Európa-bajnokság tökéletes megszervezésében, és olyan tapasztalata van pénzügyi és jogi területen, amely nélkülözhetetlen egy minden szempontból profin működő sportszervezetben. Gór-Nagy Miklóst pedig, úgy gondolom, nem kell bemutatni: azon túl, hogy nagyszerű játékos-pályafutás áll mögötte, az elmúlt időszakban New Yorkban teljesített diplomáciai szolgálatot, azaz nem csupán a vízilabdában mozog otthonosan, de új, friss szemléletet hoz az MVLSZ-be, amiből rengeteget profitál majd a sportág.”

A közlemény emlékeztetett rá, hogy Kollár Edina 2020 februárjáig főtitkárként dolgozott a szövetségnél.

„Amikor az Európa-bajnokság után eljöttem a szövetségtől, azt éreztem, hogy egy sor dolog befejezetlen maradt, épp ezért kifejezetten örültem annak, amikor az elnök felhívott, és megkért arra, hogy csatlakozzak a csapatához” – mondta Kollár Edina.

Gór-Nagy Miklós két és fél éve a New York-i főkonzulátuson teljesít szolgálatot külgazdasági attaséként és az MVLSZ-nél február 1-én áll munkába. „A felkérés megtiszteltetésként ért New Yorkban” – nyilatkozta játékosként világbajnok, 200-szoros válogatott Gór-Nagy.

„A vízilabda több mint sport Magyarországon, kulturális tényező. Sportvezetőként részt vállalni a szövetség munkájában örömteli és egyben nagy felelősséggel járó feladat. Várom a közös munkát.”

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik