Vízilabda: Kicsoda volt Benedek Tibor? Mindannyiunk példaképe – Gór-Nagy Miklós

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 10:53
null
Benedek Tibor, jobbján Gór-Nagy Miklóssal egy 2013-as meccsen (Fotó: Nemzeti Sport archív)
A Ferencvárosból visszavonult, jelenleg már külgazdasági attaséként dolgozó Gór-Nagy Miklós szerint Benedek Tibor megérdemelné, hogy a legnagyobb, legfontosabb uszodát nevezzék el róla az országban. A volt játékostárs a fradi.hu-n búcsúzott Benedektől, ahol Vámos Márton is köszönetet mondott a korábbi szövetségi kapitánynak a tőle kapott bizalomért és tanácsokért.

 

Mint beszámoltunk róla, hosszan tartó, súlyos betegség után életének 48. évében, csütörtök hajnalban elhunyt Benedek Tibor, háromszoros olimpia bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a 2013-ban világbajnoki címet nyert pólóválogatott szövetségi kapitánya.

Gór-Nagy Miklós a Benedek vezette válogatott tagjaként lett vb-aranyérmes. A 2019-ben a Ferencvárostól visszavonult játékos a fradi.hu-n emlékezett meg korábbi csapattársáról és szövetségi kapitányáról.

„Vannak olyan pillanatok az ember életében, amelyek hasonlóak egy megvilágosodáshoz. Az enyém 2013. augusztus harmadikán volt késő este a Picornell-uszodában. Kihagytunk egy ötméterest a vb-döntőben és ettől elbizonytalanodtunk, kapkodni kezdtünk. Tibor ezt észrevette, időt kért és ezt mondta nekünk: »engem nem érdekel, hogy ma hány ötméterest hagyunk ki, felőlem százat is kihagyhatunk. De itt, ma, mi ezt a meccset, történjen bármi, meg fogjuk nyerni.« A meccset megnyertük és ezt a mondatot azóta viszem magammal. Én akkor, ott a vízben tanultam meg, hogy mi az igazi és mi az illúzió.

A rengeteg ember a Margitszigeten azt mutatta, hogy sokakhoz eljutott Tibor üzenete. Azóta ezen gondolkozom, hogy melyik uszodát, közteret vagy bármit kellene róla elnevezni. A legnagyobbat. A legfontosabbat. Azt, amelyik mindenhonnan látszik. Méltót. Hogy amikor egy kisgyerek ötven év múlva majd megkérdezi az ő apukáját, hogy ki volt az a bácsi, akiről ezt a valami hatalmasat elnevezték, akkor az apuka elmondhassa azt, hogy kicsoda volt Benedek Tibor. A valaha volt legnagyobb harcosa a sportágának. Mindannyiunk példaképe. Életkortól és évtizedtől függetlenül. The greatest of all time."

Vámos Márton Benedek kezei alatt vált a válogatott meghatározó tagjává, az akkori 21 éves szélső remekelt a barcelonai világbajnokságon.

„Rengeteg emlék kavarog ilyenkor az emberben, kettő azonban nagyon élénken él bennem. Az első, mikor 2010-es válogatott edzőtábort Balatonon töltöttük és Dénes mellett Tibi volt már a másodedző. Tizennyolc éves voltam és ott volt Ő, a nagy Benedek Tibor, aki mindig is a példaképem volt. Bármikor kérdezték ugyanis, hogy ki a példaképem, akkor Őt és Kását mondtam. Az első edzés után egyszer csak bejött a vízbe, amikor már vége volt az edzésnek, odahívta Pufit és megmutatta rajta, hogy kell levédekezni, ha be akar valaki jönni velem második centerbe. Nem is kell mondanom, Pufi alig tudott beúszni és talán ha öt méterre eljutott.Majd jöttem én, Pufi pedig két méteren állt meg…

A másik ilyen, amikor 2015-ben nem ment a játék a válogatottban. Leült mellém és elmesélte, hogy a sydney-i olimpián a döntőig nagyon rosszul ment neki, de ott négyet vágott a legfontosabb meccsen. Elmondta, hogy a pályafutásomban rengetegszer lesz olyan szituáció, amikor fent vagy, csillogsz és jól megy minden, de sokszor lesz olyan is, amikor nem jön össze semmi és nem megy a játék. Amikor hullámvölgybe kerülök, akkor mindig eszembe jutnak a szavai és ez segít, hogy kilábaljak a gödörből. Köszönöm Neked!

Nyugodj békében, Tibi!”

A jelenleg szintén a Ferencvárosban pólózó Varga Dénes és Zalánki Gergő, valamint az Egernél klubvezetőként dolgozó Szécsi Zoltán búcsúja ide kattintva olvasható.

Benedek Tibortól több korábbi edzője, csapattársa és sporttársa köszönt el – üzeneteiket itt és itt találja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik