Vízilabda: „kibékíthetetlen ellentét”, kirúgták Gyöngyösit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.30. 09:46
Április 7-én még úgy volt, hogy Gyöngyösi András ugyan a nyáron távozik a Spandau 04 Berlin vízilabdacsapatától, ám ezt az idényt még vele fejezik be, benne a hátralévő két Bajnokok Ligája-mérkőzéssel, a bajnokság és a Német Kupa végjátékával. Eltelt három hét, és Gyöngyösi nemhogy a nyárig, egy napig sem marad Németországban, a Spandau ugyanis azonnali hatállyal felbontotta a szerződését. A hivatalos indok az amerikai válásokkor alkalmazott fordulat: a „kibékíthetetlen ellentét”.

„Egy jó edzőnek nemcsak szakmailag kiválónak, hanem szociálisan érzékenynek is kell lennie, tudnia kell bánni a játékosokkal” – fogalmaz Hagen Stamm klubelnök a közleményben, amelyben hozzátették még, hogy „a további közös munka lehetetlenné vált”.

MEGDŐL A REKORD
A Spandau nem edzőfaló klub, 1969-es megalakulása óta hat trénere volt, illetve Peter Röhle másodszor ugrik be. Legtovább az első mester, Alfred Balen dolgozott, 17 éven át, a legrövidebbig pedig a második, Uwe Gassmann, ő négyig – a negatív rekordja most dől meg… Gyöngyösi előtt honfitársaink közül Rusorán Péter munkálkodott Berlinben, hét esztendőn át.

1969–1986: Alfred Balen
1986–1990: Uwe Gassmann
1990: Peter Röhle (ideiglenesen)
1990–1997: Rusorán Péter (magyar)
1997–2006: Peter Röhle
2006–2013: Nebojsa Novoszelac (szerb)
2013–2014: Gyöngyösi András (magyar)
2014: Röhle (ideiglenesen)

Az előző közlés óta a Spandau 10–6-ra nyert a BL-ben a Galatasaray ellen – de így sem jut be a hatos döntőbe –, és a bajnokságban is halad, az elődöntőben például 20–2-re győzött az Esslingen ellen. A Német Kupa négyes döntője május elején lesz Hannoverben, ám – miként a szombati, Nagyvárad elleni BL-zárásra – arra már Peter Röhle másodedző viszi a csapatot, mert Gyöngyösi kedden Magyarországra utazott.

„Most indulok haza – mondta a szakember délután Berlinben, a repülőtéren ülve. – Elmegyek Szombathelyre, ahol a következő szezontól dolgozom, aztán még visszajövök Berlinbe elintézni ezt-azt, és a szerződésem is él még a nyárig, de most leginkább nyugalmat szeretnék.”

Gyöngyösi beszélt ugyan a helyzetről, de a lényegre, miért küldték el hirtelen, nem jött rá, és arra hivatkozva, hogy „nem akar vádaskodni”, nem kívánta megjelentetni a helyzetértékelését.

A keret magyar kapusa, Baksa László sem volt bőbeszédű, ő ennyit mondott: „Váratlanul érintett, nagyon furcsa volt úgy edzeni, hogy nem ő volt a parton, de profi vagyok, és kizárólag a hátralevő mérkőzésekre akarok koncentrálni.”

Mindettől függetlenül tény, hogy a Spandau sokkal jobban szerepel, mint az előző idényben, például visszaveheti a bajnoki címet, amelyet 1979 óta csak háromszor, legutóbb tavaly nem szerzett meg, és akkor ott van még a Német Kupa is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik