Vízilabda: csoportellenfeleket kaptunk a budapesti Eb-re

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.10.22. 18:16
null
A férfi és a női válogatott is megkapta Eb-csoportellenfeleit, bár a nőknél csak szombaton lesz végleges a névsor (Fotó: Tumbász Hédi)
Kedden Budapesten kisorsolták a január 12. és 26. között a Duna Arénában megrendezendő férfi és női vízilabda Európa-bajnokság csoportjait. A magyar férfiválogatott csoportjába Spanyolország, Törökország és Málta került, míg női csapatunk csoportkörös ellenfele Görögország, Oroszország, valamint három pótselejtezős csapat lesz.

A sorsolás előtt köszöntötte a Sofitelben megjelenteket Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke és Fernando Carpena, az európai szövetség, a LEN alelnöke.

A férfi vízilabda Európa-bajnokság csapatait négy négyes csoportba sorsolták, az első helyezettek egyenes ágon a negyeddöntőbe jutnak, a másodikak és a harmadikak még játszanak azért, hogy bejussanak ebbe a szakaszba.

Märcz Tamás csapata a C-csoportba került, az első kalapból Spanyolországot, a harmadikból Törökországot, a negyedikből Máltát kapta. Az első fordulóban Törökországgal játszik a magyar csapat.

Az Európa-bajnokságon egy olimpiai kvóta is terítékre kerül. Európából Szerbia a világligán, Olaszország és Spanyolország a világbajnokságon keresztül kvalifikálta magát az olimpiára. E három válogatottat leszámítva a legjobb helyezést elérő nemzeti csapat szerez januárban olimpiai kvótát. Az Eb után még lesz egy olimpiai kvalifikációs torna, amelyen négy ország szerezhet indulási jogot Tokióba – ezen öt európai válogatott vehet részt.

A 2020-AS FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT
Horvátország
Montenegró
Szlovákia
Németország

B-CSOPORT
Szerbia
Oroszország
Románia
Hollandia

C-CSOPORT
Spanyolország
MAGYARORSZÁG
Törökország
Málta

D-CSOPORT
Olaszország
Görögország
Grúzia
Franciaország

Vári Attila köszöntötte a megjelenteket 
a Sofitelben (Fotó: Tumbász Hédi)
Vári Attila köszöntötte a megjelenteket a Sofitelben (Fotó: Tumbász Hédi)

A női Eb-n 12 csapat szerepel, a résztvevőket két hatos csoportba sorsolták, az első négy helyezett jut majd be a negyeddöntőbe.

A magyarokkal Görögország és Oroszország került egy csoportba, valamint három selejtezős kerül még ide. A selejtező visszavágóit szombaton játsszák, a magyarok csoportjába a Horvátország–Portugália, a Szerbia–Csehország és a Szlovákia–Törökország párharc győztese kerül.

Az első napon Bíró Attila csapata a horvát–portugál pótselejtező győztesével játszik.

Az olimpiára egy csapat jut ki, a spanyolok már a világbajnokságon megszerezték a kvótát, rajtuk kívül a legjobb jut ki Tokióba. Az Eb után még lesz egy olimpiai kvalifikációs torna, amelyen három ország szerezhet indulási jogot Tokióba – ezen öt európai válogatott vehet részt.

A 2020-AS NŐI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT

Görögország
MAGYARORSZÁG
Oroszország
Horvátország/Portugália
Szerbia/Csehország
Szlovákia/Törökország

B-CSOPORT
Hollandia
Spanyolország
Olaszország
Izrael/Svájc
Franciaország/Ukrajna
Németország/Románia

A SORSOLÁS UTÁN MÄRCZ TAMÁS ÉS ANTAL DÓRA BESZÉLT AZ NSO TV-NEK ARRÓL, MENNYIRE ELÉGEDETTEK A CSOPORTBEOSZTÁSSAL.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik