Vízilabda: csalódás után reményt adott a férfiválogatott – évértékelő

Vágólapra másolva!
2023.01.03. 09:48
null
AZ ÉV KÉPE: A spliti Eb-menetelés azzal kezdődött, hogy férfiválogatottunk 16–7-re legyalulta az ősi rivális szerbeket a csoportkör második fordulójában. Jansik Szilárd (balra) és Nagy Ádám között nem véletlenül nem látszik a szerb center… FOTÓ: MIRKÓ ISTVÁN
A rosszul sikerült hazai rendezésű világbajnokság után remekelt a magyar csapat az Európa-bajnokságon, míg idehaza mindent vitt a Ferencváros. Szövetségi kapitányt és elnököt is váltott a szövetség, Varga Zsolt és Madaras Norbert is új szerepkörben mutatkozott be.

 

Hullámzó évet zárt a magyar férfi vízilabdázás: akadt rosszabbul és jobban sikerült világverseny, történt szövetségi kapitány és elnökváltás, a mérleg nyelve azonban összességében a pozitívumok felé billent.

Amikor kiderült, hogy Fukuoka visszalépése után mégis lesz az idén vizes világbajnokság, ráadásul Budapesten, maradéktalanul örültünk, aztán örömre csak a női válogatott szereplése adott okot (róluk holnapi lapszámunkban olvashatnak). A férfiválogatott nem állt össze, szemmel láthatóan az összhang is hiányzott. A negyeddöntőben az olaszok tulajdonképpen simán verték meg a mieinket, a szenvedés vége a csalódást keltő hetedik hely lett. Következménye pedig a kapitányváltás, továbbá a játékosok értelmetlennek tűnő szankcionálása.

Märcz Tamás helyett jött Varga Zsolt, akinek kinevezése után negyven nappal már a spliti Európa-bajnokságon kellett meccselnie. Senki sem tudta, mire számíthatunk az új kapitány alaposan megfiatalított csapatától, amely aztán a csoportkörben rommá verte a szerbeket, a negyeddöntőben Jansik Szilárd földöntúli teljesítményével legyőzte a montenegróiakat, az elődöntőben pedig tizenkét blokkal és tizenkét védéssel intézte el a spanyolokat. Az i-re nem sikerült feltennie a pontot, a hazai pálya minden előnyét élvező horvátok eggyel legyűrték a döntőben, de ez a csapat visszaadta mindazt a reményt, amit a hazai vb elvett tőlünk. Az együttes olyan rövid idő alatt sajátította el olyan magas szinten a Varga Zsolt által megkövetelt alapokat, hogy arra talán még nem is volt példa. Bemutatkozásnak több mint biztató volt.

Idehaza visszaült a trónra a Ferencváros, amely a vártnál könnyebben nyerte meg a bajnoki címet az OSC ellen, és a zöld-fehérek tulajdonképpen a Bajnokok Ligája-idényből is kihozták a maximumot a Belgrádból elhozott bronzéremmel. Így is akadt magyar játékos, aki BL-győzelmet ünnepelhetett, a Pro Reccót erősítő Zalánki Gergő élete meccsét játszotta a fináléban. A zöld-fehérek decemberben a Magyar Kupát is megnyerték, az OSC azonban az év mérkőzésén megmutatta, hogy egyre közelebb kerül a riválisához.

Madaras Norbert (Fotó: Koncz Márton)
Madaras Norbert (Fotó: Koncz Márton)

A kupagyőzelemnek már nem volt részese Madaras Norbert, az FTC korábbi szakosztályelnöke ugyanis akkor már a Magyar Vízilabda-szövetség elnökeként dolgozott. Vári Attila október 14-én lemondott az elnöki tisztségről, ezt követően látott napvilágot, hogy valakik ötvenmillió forintot csaltak ki a szövetségtől, két ízben is eltérítve a válogatott szállásköltségének átutalását. Vári szerint az eset nem függ össze a lemondásával, a feljelentést a szövetség megtette, a XIII. kerületi Rendőrkapitányság pedig nyomoz a csalás megalapozott gyanúja miatt.

A megüresedett elnöki tisztségért egyedül Madaras indult, programját minden klubnak elküldte, november 19-én pedig csak azért nem egyhangúlag választották meg elnöknek, mert ő maga elegánsan tartózkodott. Előre leszögezte, ha megválasztják, távozik a Ferencvárostól, s így is tett. Lapunknak adott interjújában elmondta, átlátható, támogató, szolgáltató szövetséget szeretne, amely segíti a sportág egészét. Nincs kétségünk, hogy meg is valósítja, mert a megfelelő ember került a megfelelő helyre. Azt pedig jól láttuk a Ferencváros elmúlt öt évében, milyen hatékonyan működik a Madaras Norbert–Varga Zsolt kettős. A hátország eddig is jó kezekben volt Cseh Sándornál, amit az idei U18-as és U16-os vb-arany, valamint az U19-es Eb-bronz is bizonyít.

A nyári rossz emlékek után úgy tűnik, minden egyenesbe jön.

 

EZ TÖRTÉNT 2022-BEN
FEBRUÁR 7.:A FINA vezető testülete rendkívüli ülésen döntött arról, hogy a visszalépő Fukuoka helyett Budapest rendezi meg a 2022-es vizes világbajnokságot. Az is eldőlt, hogy a vízilabdatorna mérkőzéseinek a Hajós uszoda mellett Szeged, Debrecen és Sopron ad otthont.
MÁRCIUS 26.: Véget ért a férfi ob I alapszakasza, az utolsó helyezett Debrecen 12 év után búcsúzott el az élvonaltól.
ÁPRILIS 28.:
Nagy csatában 10–9-es vereséget szenvedett férfiválogatottunk Spanyolországtól a világliga európai nyolcas döntőjében, így a franciaországi szuperdöntőről is lemaradt.
MÁJUS 14.:Az A-Híd VasasPlaket bronzérmes lett az ob I-ben, így egy évtized után indulhatott újra a BL-selejtezőben. A címvédő Szolnok negyedik lett, a Dózsát 2018 óta irányító Zsivko Gocics megerősítette, hogy a nyáron távozik posztjáról – a Novi Beogradhoz szerződött.
MÁJUS 18.:
A vártnál könnyebb dolga volt az egyik fél második győzelméig tartó bajnoki döntőben az FTC-Telekomnak, amely hazai medencében 18–9-re, idegenben 15–7-re múlta felül a Genesys OSC Újbudát, és története 24. bajnoki címét nyerte meg.
JÚNIUS 4.:
A Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének utolsó játéknapján 14–12-re legyőzte az olasz Bresciát, így bronzéremmel térhetett haza Belgrádból a Ferencváros. Zalánki Gergő pályafutása során először lett aranyérmes a BL-ben, a Novi Beograd elleni döntőben ő volt a Pro Recco hőse, öt gólt lőtt, és a szétlövésben értékesítette a győztes ötméterest.
JÚNIUS 29.:
„Ez bizony csalódás a javából” – írtuk az olasz–magyar (11–10) vb-negyeddöntő után, amelyen a jól védekező rivális a telt házas Hajós uszodában meglepte Märcz Tamás együttesét. A mieink két nappal később az amerikaiaktól is kikaptak, Montenegrót azonban legyőzték, így a hetedik helyen zárták a hazai rendezésű világbajnokságot.
JÚLIUS 20.:Bemutatták a férfiválogatott új szövetségi kapitányát, Varga Zsoltot, aki a vártnál gyengébb vb-szereplés után távozó Märcz Tamást váltotta a kispadon. A szakember a 2022–2023-as idényben még a Ferencvárost is irányítja, ám a folytatásban már csak a válogatottat vezeti.
SZEPTEMBER 10.:Karnyújtásnyira volt az aranyéremtől megfiatalított válogatottunk a Splitben megrendezett Európa-bajnokságon, ám a végletekig kiélezett döntőt 10–9-re a hazai közönség előtt játszó horvátok nyerték meg.
NOVEMBER 19.:
Vári Attila lemondását követően az elmúlt években az FTC szakosztályelnökeként dolgozó Madaras Norbertet választotta meg a közgyűlés a Magyar Vízilabda-szövetség elnökének.
DECEMBER 10.:
Elképesztő mérkőzésen 16–15-re húzta be az OSC elleni döntőt és sorozatban ötödször lett Magyar Kupa-győztes a Ferencváros.
EZ VÁR RÁNK 2023-BAN
A párizsi olimpiai kvótaszerzés szempontjából fontos év vár férfi vízilabdázóinkra. A válogatott már január első napján elkezdte a felkészülést, a hatnapos összetartást követően a világkupa selejtezőjéig nem találkozik a keret, a klubcsapatok téli-tavaszi menetrendje ugyanis rendkívül sűrű. A Bajnokok Ligája csoportkörében alig négy hónap alatt „lezavarják” a hátralévő tíz fordulót, hogy aztán május végén, június elején már a trófeáért küzdjenek a csapatok, míg az egyenes kieséses rendszerben zajló Eurokupában április végén hirdetnek győztest. Időközben a bajnokság alapszakasza is véget ér (az elődöntők és a helyosztók időpontja még nem ismert), rövid pihenőt követően pedig újfent a válogatott kerül előtérbe, mert július 14-én, két héttel a világkupadöntő után elkezdődik a fukuokai vizes világbajnokság, amelyről a két döntős jut ki Párizsba. A pandémia még mindig érezteti hatását a versenynaptáron, hiszen ismét rendeznek Európa-bajnokságot is, amely újabb lehetőséget kínál az olimpiai kvalifikációra. A Bajnokok Ligája új kiírásának csoportköre csak a tel-avivi kontinensviadal után, novemberben kezdődik el.
JANUÁR 25.:
Eurokupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés
FEBRUÁR 8.:
Eurokupa, negyeddöntő, visszavágó
MÁRCIUS 1.:
Eurokupa, elődöntő, 1. mérkőzés
MÁRCIUS 8–10.:Világkupa, 1. divízió, 1. selejtezőtorna, Zágráb
MÁRCIUS 14–15.:Világkupa, 1. divízió, 2. selejtezőtorna, Podgorica
MÁRCIUS 22.:Eurokupa, elődöntő, visszavágó
ÁPRILIS 15.:
Eurokupa, döntő, 1. mérkőzés
ÁPRILIS 22.:
Az ob I alapszakaszának utolsó játéknapja
ÁPRILIS 29.:Eurokupa, döntő, visszavágó
MÁJUS 31. – JÚNIUS 3.:
Bajnokok Ligája, nyolcas döntő, Belgrád
JÚNIUS 30. – JÚLIUS 2.:
Világkupa, döntő
JÚLIUS 14–30.:Vizes világbajnokság, Fukuoka
OKTÓBER 7–21.:
Európa-bajnokság, Tel-Aviv
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik