Vízilabda: Benedek nyártól edzőként segíti Kemény Dénest

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.13. 10:47
null
Benedekre edzőként számít Kemény Dénes (fotó: Meggyesi István)
A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor a nyártól edzőként segíti Kemény Dénes munkáját – adta hírül kedden a www.vlv.hu, a magyar férfi vízilabda-válogatott hivatalos honlapja.

"Felkértem Benedek Tibort, aki ezt nagy megtiszteltetésként értékelve, nagy örömmel elfogadta. Edzőként lesz a segítségemre, azokon a területeken, ahol szükséges – nyilatkozta a szövetségi kapitány. – Londonban mindenképpen, de addig is nyerni szeretnénk, s úgy gondolom, azzal, hogy Tibor lesz a meglévő edzők mellett a segítőm, a csapat győzelmi esélyei nőnek."

Az olimpiai bajnoki címvédő együttes szakvezetője ugyancsak kedden tette közzé azoknak a játékosoknak a nevét, akikből kialakítja a Szlovákia elleni, hétfői pécsi hivatalos mérkőzés 15-ös keretét.

A 18 FŐS VÁLOGATOTT KERET
Kapusok: Baksa László (Szeged), Gergely István (Honvéd), Szécsi Zoltán (Eger)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (Honvéd), Biros Péter (Eger), Bundschuh Erik (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Vasas), Kis Gábor (Vasas), Madaras Norbert (Pro Recco), Marnitz Gergő (Honvéd), Steinmetz Ádám (Primorac Kotor), Szivós Márton (Honvéd), Török Béla (Szeged), Varga Dániel (Vasas), Varga Dénes (Vasas), Vámos Márton (KSI)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik