Vízilabda: a horvát válogatott lemondta a magyarok elleni újévi gyakorlásokat

Vágólapra másolva!
2022.12.29. 19:17
null
A magyar válogatott legutóbb a spliti Eb-n találkozott a horvátokkal (Fotó: Mirkó István)
Az Európa-bajnoki címvédő horvát férfi vízilabda-válogatott lemondta a kontinensbajnokságon döntős magyar együttes ellen január első hetére tervezett kétkapus gyakorlásokat.

 

A magyar szövetség csütörtöki közlése szerint a horvátok keretében egyre több játékos betegedett meg, így végül lemondani kényszerültek az utazást, valamint a két közös edzést. Hozzátették: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese azonban így sem marad ellenfél nélkül, a horvátok helyett a nemzetközi kupákban érdekelt magyar klubcsapatokkal (OSC, FTC, Vasas) vív gyakorlómeccseket.

A magyar válogatott első alkalommal találkozik majd azóta, hogy szeptemberben ezüstérmes lett a spliti Eb-n, amelynek döntőjében 10–9-re kapott ki a házigazdáktól.

Az újévi összetartás vasárnaptól péntekig tart. Varga Zsolt 18 játékost hívott meg a hatnapos gyakorlásra, míg az edzőtábor második felében további négy, a korosztályos válogatottakban nyáron remeklő ifjú tehetség is bekapcsolódik majd a munkába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik