Vízilabda: a Fradi trónfosztásra készül a Szolnok ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.03. 18:54
Három magyar együttes részvételével szombaton a Komjádi uszodában rendezik a férfi és női vízilabda Európai Szuperkupát. A férfiak meccse igazi csemegét ígér, ugyanis itt mérkőzik meg a szezonban először a minden fronton címvédő Szolnok, illetve a nyári átigazolási szezonban sztárcsapattá alakult Ferencváros.

A nőknél 15.45 órától a LEN-kupa-győztes UVSE a Kirisi ellen ugrik medencébe. A magyar csapat a Padova legyőzésével hódította el a második számú európai trófeát, míg az oroszok történetük hatodik fináléján értek a csúcsra az Euroligában.

Benczur Márton, az UVSE vezetőedzője szerint az ilyen mérkőzések motiválják igazán a játékosokat, hiszen nagy címért játszhatnak. A szakember elmondta, az orosz csapat keretében nem történt jelentősebb változás, így alapozhatnak a tavaly velük vívott felkészülési meccsre. Hozzátette, megnézték az Euroliga döntőjének felvételét, ráadásul az együttes gerincét a magyarok által jól ismert orosz válogatott tagjai adják, így több ismerős „páros kapcsolat” is lesz majd a vízben.

Csabai Dóra megjegyezte, mindent megtesznek a győzelemért, ismerik az orosz válogatottat, így gyakorlatilag a Kirisit is, amelyet rendkívül összeszokott gárdának nevezett.

Alekszandr Kabanov, a Kirisi vezetőedzője szűkszavúan annyit mondott, fel vannak készülve a találkozóra, amelyet meg akarnak nyerni. Jevgenyija Szoboljeva csapatkapitány hozzátette, sokat játszottak a magyar válogatottal, amellyel nagyjából azonos az UVSE gerince.

A férfiaknál 18.15 órától a Szolnok története során először, míg a Ferencváros 1978 és 1980 után harmadszor hódíthatja el a trófeát. Az összecsapás érdekessége, hogy ebben az idényben már az Eurokupa-győztes Ferencvárost erősíti a Szolnokkal néhány hónapja Bajnokok Ligája-győztes Varga Dénes, valamint Vámos Márton. A fővárosiak kerete mellettük szerb olimpiai bajnokokkal, Szlobodan Nikiccsel és Nikola Jaksiccsal erősödött.

Kósz Zoltán, a Szolnoki Dózsa-Közgép másodedzője elmondta, két hónapja folyik a munka a csapatnál, nem játszottak még sok mérkőzést, ráadásul egyelőre senki sem tudta megnehezíteni a dolgukat, így a fővárosiak elleni összecsapás lesz az első „éles” ütközet, s egyben a szezon eddigi legfontosabb meccse.

Varga Zsolt, az FTC-PQS Waterpolo vezetőedzője ugyanúgy kiemelte, hogy ez lesz az első igazán nehéz találkozójuk, amelyen „le tudják mérni, hol tartanak”. „Mi vagyunk a trónkövetelők, akik megpróbálják lépésről lépésre letaszítani a királyt” – fűzte hozzá a szakvezető.

Madaras Norbert, a zöld-fehérek csapatkapitánya megjegyezte, kemény felkészülésen vannak túl, biztos benne, hogy a szombatinál fognak még jobban is játszani a szezonban, ennek ellenére ez az első trófea, amelyet megnyerhetnek, és el is akarják hódítani.

Marco Birri, a vizes sportokat összefogó európai szövetség (LEN) igazgatója elmondta, teljesen logikus volt, hogy Budapest ad otthont az eseménynek, ugyanis a város először a Bajnokok Ligája hatos döntőjében, majd a világbajnokságon is fantasztikus házigazda volt, ráadásul Európa – vagyis a világ – legjobb négy csapata közül három magyar. Hozzátette, ez egyfajta ünnepe az előző idénynek. Birri megjegyezte, az elmúlt szezon megmutatta, folyamatosan fejlődik a vízilabda, s egyre több nézőt vonz.

Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda-szövetség ügyvezetője kiemelte, olyan körítést próbálnak majd a Komjádi uszodába varázsolni, amely rendkívül ritka, s reméli, ez egyfajta újraavatása lesz a nemrégiben felújított létesítménynek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik