Vizes vb: Mi a saját játékunkat játszottuk – Märcz

ROSKA EMESE BOGLÁRKA, DERENCSÉNYI ISTVÁN (fotó)ROSKA EMESE BOGLÁRKA, DERENCSÉNYI ISTVÁN (fotó)
Vágólapra másolva!
2019.07.19. 07:06
null
Az edzői stáb nem számol Varga Dénes felépülésével (Fotó: Derencsényi István)
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Dél-Afrika elleni 23–5-ös kiütést követően elmondta: noha Varga Dénes az összecsapás előtt a vízben tartott beszédet, a stáb nem számol azzal, hogy a gárda csapatkapitánya felépül és játszik még a tornán.

 

– A legfontosabb: sikerült megúszni sérülés nélkül?
Kevésbé volt brusztos a mérkőzés, az új-zélandiak talán kicsit keményebben álltak bele a párharcokba, mint a dél-afrikaiak, így sikerült. Egyébként minden tiszteletem a dél-afrikaiaké, hiszen elsősorban amatőr játékosok, a saját pénzüket költve szerepelnek a világbajnokságon, mindent megtettek azért, hogy kihozzák magukból a maximumot. Mi a saját játékunkat játszottuk, igyekeztünk gyors támadásokat vezetni.

– Megtisztelték őket.
Tradíció, hogy az ellenfelet tisztelve megmutatjuk, mi a mi vízilabdánk, mi a különbség a két csapat között.

– Mit gyakorolhattak a mérkőzésen?
Kellett szólni a meccs közben, mert az első két negyedben a zóna elleni támadásban és az emberelőnyös helyzetekben sem úgy járattuk a labdát, ahogyan szerettem volna. Különösen a második negyedben volt kicsit kényelmes a támadásvezetés, aztán rákapcsoltak a fiúk. Védekezést is váltogattunk: az egyszerű, megszokott védekezések jól mennek, ám azok még Dél-Afrika ellen sem működnek csúcsszinten, amelyekkel kevesebbet foglalkoztunk, ezekből kaptunk egy-két gólt is. Több idő és figyelem kell, és van még olyan taktikai fegyver, amelyen szintén dolgozni kell.

– Ezúttal mennyit vett ki a csapatból, hogy eggyel kevesebben játszottak?
Most nem viselte meg annyira a csapatot, nem volt olyan birkózós, verekedős meccs, mint a másik kettő. Most kisebb, huszonnégy órás pihenő következik. Bízom benne, kicsit meg is szoktuk a tizenkét emberrel való játékot, érezzük, milyen pluszterheket ró a csapatra. Minél többet játszunk így, annál jobban sikerül, igaz, egy kemény mérkőzésen, amikor az utolsó másodperecekben dőlhet el az eredmény, jobban megmutatkozhat a hiány. Különleges feladat, de úgy érzem, megoldjuk és lehet, hogy mentálisan erőt merítenek belőle azok a játékosok, akik most többet vannak vízben.

– Visszaállhat a létszám? Láttam, Varga Dénes már a vízben tartotta a szokásos mérkőzés beszédet.
Annak köszönhetően, hogy vizes merevítő van az ujján – amely a múltkor még nem volt kész –, így be tud menni a vízbe. Továbbra sem számolunk azzal, hogy visszaáll a létszám, de a remény mindig ott van.

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, VÍZILABDA
FÉRFIAK, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
C-CSOPORT
Dél-Afrika–MAGYARORSZÁG 5–23 (1–5, 2–5, 0–8, 2–5)
Kvangdzsu, 100 néző. V: Goldenberg (amerikai), An (dél-koreai)
MAGYARORSZÁG:
Nagy V. – BÁTORI 2, Manhercz K. 3, JANSIK SZ. 3, HÁRAI 2, Vámos 2, Sedlmayer 2. Csere: Vogel Soma (kapus), Pohl 1, Mezei 1, Angyal 2, ZALÁNKI 5. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
DÉL-AFRIKA:
Clark – Van Zyl, Le Roux 1, Stewart, BADENHORST 2, Rodda 1, Evezard 1. Csere: Madi (kapus), Neill, Rezelman, Cronje, Spencer, Coryndon-Baker. Szövetségi kapitány: Paul Martin
Gól – emberelőnyből:
9/5, ill. 3/2
Gól – ötméteresből:
5/4, ill. 1/1
Kipontozódott:
Le Roux (29. p.)

A másik mérkőzésen
Új-Zéland–Spanyolország 3–23 (0–8, 1–5, 1–7, 1–3)

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Magyarország
3
3


60–20
6
2. Spanyolország3
2

1
57–19
4
3. Dél-Afrika
3
1
216–54
1
4. Új-Zéland3
1
2

15–55

1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik