Vizes vb: Fájó a második negyed 0–4-es periódusa – Märcz

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2019.07.25. 14:52
null
A magyar válogatott nem bírt az olaszokkal (Fotó: MTI)
Mint ismert, a magyar férfi vízilabda-válogatott 12–10-re kikapott Olaszországtól a kvangdzsui vizes világbajnokság elődöntőjében, így a bronzéremért mérkőzhet. A találkozó után Märcz Tamás szövetségi kapitány és a játékosok értékelték a látottakat.

 

Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya:

– Min múlt a siker?
– Több oka is volt a vereségnek. Dumi kezdett, megpróbáltuk bent tartani, hogy lássák, komplettek vagyunk, de nem azt a Dumit tudtuk szerepeltetni, akit megszoktunk. Egyértelmű, még mindig nem gyógyult meg a keze, nem tudott úgy beleszállni, ahogyan ő arra bármikor képes. Szerencse, hogy legutóbb úgy el tudta dobni a labdát, ám ez most nincs benne a kezében. Szintén hátrányt jelentett, hogy viszonylag korán elveszítettük Hárai Balázst, és fájó a második negyed nulla-négyes periódusa. Olyan helyekről kaptuk a gólokat, ahonnan nem lett volna szabad, pedig jól kezdtünk. Utána is igyekeztük összeszedni magunkat, mindent megtettek a fiúk, hogy utolérjük az olaszokat, akik egyébként tényleg jól játszottak.

VÉLEMÉNYEK

ANGYAL Dániel, a magyar vízilabda-válogatott bekkje: „A második negyedben könnyen kaptuk a gólokat. Megbeszéltük, kikre kell jobban kilépni, ám ez nem annyira sikerült megtenni. Az a negyed fordulópont volt, igaz, aztán egyenlítettünk is, talán változott is a meccs képe, feljavult a védekezésünk. Azt a hullámot jobban meg kellett volna lovagolni, de ilyen kapaszkodásban elfárad az ember, a végén megmutatkozott, elfogytunk. Dumi nagyon hiányzott, a világ legjobb játékosa, minden csapatból hiányozna. A bronzmeccsen derül majd ki, mennyire léptünk túl az elődöntő elvesztésén.”

MEZEI Tamás, a magyar vízilabda-válogatott centere: „Világbajnoki elődöntőt mindig rossz elveszíteni, de ilyen a sport, mindig van győztes és vesztes, volt, amikor mi nyertünk, most ők. A mi csapatunk is legalább annyira jó volt, mint az olasz, két remekül felkészített együttes játszott. Mindkettő jól is pólózott, igyekezett a tudása maximumát nyújtani, és ez olykor sikerült is. Akadtak jó egyéni teljesítmények, náluk talán kicsit több. Csapatként helytálltunk, sajnos ennek nem lett jobb eredménye, mint hogy a harmadik helyért játszhassunk. Azt hiszem, mindenki tovább tud majd lépni, készülnünk kell a bronzmeccsre.”

– Megérdemelték a győzelmet?
– Összességében igen, mert azokban a pillanatokban, amikor gólt kellett lőni, betaláltak. Nem volt bekalkulálva, hogy Gonzalo Echenique keze így sül, ő eddig fekete lyuk volt a világbajnokságon. Karnyújtásnyira voltunk a sikertől, szóval most nagyon fáj, hogy kikaptunk, ám harcba szállunk a bronzéremért.

– Mindent megpróbált, kapust is cserélt.
– Kényszerű csere történt, Viktornak volt egy szerencsétlen belenyúlása, menet közben alakult így. Soma egyébként tökéletesen szállt be, jól védett, nem feltétlenül azon múlt, még akkor is, ha elveszítettük ilyen szerencsétlen helyzet miatt Viktort, akinek valamilyen ujjsérülése volt.

– Hogyan lehet talpra állni a bronzmeccsre?
– Két nagyon csalódott csapat játszik majd, hiszen nemcsak a világbajnoki döntőről maradt le, hanem az olimpiai kvalifikáció lehetőségét is elveszítette. Igaz, mind a két együttesnek bőven lesz alkalma megszerezni a kvótát, megmutattuk, hogy jók vagyunk. Mindenkinek kellemetlen, rossz érzései vannak, amelyik válogatott előbb túlteszi magát, gyorsabban feláll fejben és jobban akarja a bronzérmet, az nyer.

Vogel Soma, a magyar vízilabda-válogatott kapusa

– Nehéz helyzetben került vízbe – mi futott át az agyán?
– Nem volt időm gondolkodni, egyből be kellett ugrani. Aztán azt éreztem, hogy plusz erőt, tüzet kell adni a csapatnak hátul, hogy a talán álmoskás, lassú játékból kicsit kizökkenjünk. Úgy is tűnt, a második félidőre változott valami, ám ahogyan zárkóztunk, az olasz csapat azonnal előhúzott valamit.

– Nagyjából másfél negyedik gólt sem kapott.
– Biztos megvan a pszichológiája a kapuscserének, főleg így, de igazából úgy kellett volna kezdeni, ahogyan a beugrásom után játszottunk a második negyedben.

– Kívülről hogy látja, mi történt a második negyed elején?
– Igazából megbeszéltük, hogy az ellenfél egyik legjobb játékosa, Francesco Di Fulvio ne lőhessen, ehhez képest gyorsan szerzett három gólt, szóval voltak elemek, amelyek mégsem úgy alakultak, ahogyan terveztük. A világbajnoki elődöntőben persze azért nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan akár egy edzőmeccsen. Talán még rutinja sincs a csapatnak ilyen volumenű meccsen, de ki merem jelenteni, az olaszok voltak jobbak.

– Érmet még nyerhetnek a vébén, mi kell ehhez?
– Nemcsak a világbajnoki döntős szereplést veszítettük el, a tokiói indulást sem sikerült kivívni. Lesz egy napunk pihenni, edzeni, összeszedni magunkat. Meg akarjuk nyerni a bronzmeccset!

FINA VIZES VB, FÉRFI VÍZILABDA
ELŐDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 10–12 (4–2, 1–5, 2–2,
3–3)
Kvangdzsu, 500 néző. V: Zwart (holland), Margeta (szlovén)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Varga Dénes, MANHERCZ K. 1, Jansik Sz., Hárai 1, Sedlmayer 1, VÁMOS 2. Csere: Vogel Soma (kapus), Pohl 1, ANGYAL 2, Bátori, Zalánki 2, Meze
Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
OLASZORSZÁG: Del Lungo – Velotto, Luongo 1, DI FULVIO 3, AICARDI, ECHENIQUE 4, FIGARI 2. Csere: Di Somma, Figlioli 1, Bodegas 1, Dolce, Renzuto Iodice
Szövetségi kapitány: Alessandro Campagna
Gól – emberelőnyből: 15/7, ill. 14/8
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Hárai (24. p.), Velotto (27. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Renzuto Iodice (30. p.
MESTERMÉRLEG
Alessandro Campagna: –
Nagyszerű, izgalmas meccset vívtunk sok csodálatos góllal, érzelmekkel – egyszerűen fantasztikus, a vébé egyik legjobb mérkőzése volt. Minden elismerésem a magyaroknak! Talán megérdemeltük a sikert, hiszen amikor kétgólos hátrányban voltunk, fordítottunk és kézben tudtuk tartani a meccset. Nem csupán a finálét vívtuk ki, az olimpiai indulás jogát is megszereztük, ami roppant fontos, mert így nyomás nélkül készülhetünk a következő idényben. Szombaton azonban döntő, a döntő pedig önmagában is különleges.

A másik elődöntőben
Spanyolország–Horvátország 6–5 (2–1, 2–1, 2–0, 0–3)

JÚLIUS 27., SZOMBAT
A 7. helyért
7.00: Németország–Görögország
Az 5. helyért
8.30: Szerbia–Ausztrália
A 3. helyért
10.00: Horvátország–MAGYARORSZÁG
Döntő
11.30: Spanyolország–Olaszország

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja:Roska Emese Boglárka (Kvangdzsu), Csurka Gergely (Kvangdzsu), Derencsényi István (Kvangdzsu, fotó), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik