Női vízilabda: válogatott klasszisokkal erősített az Eger

Vágólapra másolva!
2022.07.22. 15:53
null
Szilágyi Dorottya (Fotó: Tumbász Hédi)
Világbajnoki ezüstérmes játékosok érkezését jelentette be a Magyar Kupában címvédő ZF-Eger női vízilabdacsapata: a következő idényben Szilágyi Dorottya és Parkes Rebecca is a hevesi gárdát erősíti majd.

 

Visszatérne a nemzetközi elitbe a ZF-Eger női vízilabdacsapata, amely tavaly decemberben elhódította a Magyar Kupát, így hosszú szünet után ismét európai kupában szerepelhet. A hevesiek pénteken két világbajnoki ezüstérmes játékos leigazolását jelentették be, Szilágyi Dorottya és Parkes Rebecca is Egerben folytatja pályafutását.

„Nagy várakozással tekintünk az új idény elé, női csapatunk ugyanis tavaly decemberben megnyerte a Magyar Kupát, ezzel kellemes meglepetést szerezve a szurkolóknak és a vezetőségnek egyaránt – kezdte Szécsi Zoltán, a ZF-Eger ügyvezető elnöke. – A kupagyőzelemnek köszönhetően két korábbi játékosunk is visszatér, mindketten nagy erősítést jelentenek a csapatnak. Parkes Rebecca nálunk kezdte magyarországi pályafutását, míg Szilágyi Dorottya korábban két idényt töltött Egerben. A szerb válogatott kapus, Dulics Maja mellett a kapásoldalon bevethető Szellák Csenge és az egyetemi tanulmányai befejeztével az Egyesült Államokból hazatérő Kékesi Borbála is új igazolás, mindhárom fiatal játékos nagy reménységnek számít. A magyar bajnokságban a dobogó a cél, az európai kupában pedig szeretnénk minél messzebb jutni.”

Hasonlóan vélekedett Sike József vezetőedző is, aki úgy érzi, a fiatal tehetségek sokat tanulhatnak majd a világbajnoki ezüstérmes klasszisoktól.

„Szeretnénk újra a legjobbak közé emelni az egri vízilabdát, s hazai és nemzetközi szinten is meghatározó csapatot építeni – mondta a szakember. – A vezetőség minden lehetőséget megadott ahhoz, hogy merjünk nagyot álmodni, az új igazolásaink pedig sokat segíthetnek a céljaink elérésében. A kupagyőzelem azonban nem csupán jogokkal, hanem kötelességekkel is jár, a nemzetközi porondon már a magyar női vízilabdát képviseljük, és a válogatott szempontjából sem mindegy, hogy Szilágyi Dorottya és Parkes Rebecca milyen közegben készül az évad során. Úgy érzem, van fantázia a csapatban, a fiatal játékosainknak pedig pluszmotivációt jelenthet, hogy olyan klasszisokkal játszhatnak együtt, mint Dorka és Rebecca. Utóbbi idén az Ethnikosszal megnyerte a LEN-kupát, így ismeri a siker receptjét, s nagyon boldog lennék, ha néhány éven belül mi is felérnénk a csúcsra.”

Az új igazolások is izgatottan várják a következő idényt, Parkes Rebecca kiemelte, az Egerrel is szeretne hasonló magasságokba jutni, mint korábbi klubjaival, míg Szilágyi Dorottya örül annak, hogy szülővárosát képviselheti a nemzetközi porondon.

„Két éve úgy távoztam Egerből, hogy egyszer még hazatérek, boldog vagyok, hogy ilyen hamar lehetőségem nyílt rá – árulta el a vb-ezüstérmes Szilágyi. – Büszke vagyok a lányokra, hogy tavaly megnyerték a Magyar Kupát, a következő idényben pedig a magyar bajnokság és a kupa mellett a nemzetközi kupában is szeretnénk maradandót alkotni. Jó csapatunk lesz, sok fiatal és tehetséges játékossal, alig várom, hogy elkezdődjön a közös munka!”

A Tigra-ZF-Eger kerete a 2022-23-as idényre
Kapusok:
Kiss Alexandra, Dulic Maja Lizy
Mezőnyjátékosok: Bódi Fruzsina, Borsi Ilona, Czigány Dóra, Evie Weston, Jancsó Patrícia, Katona Zsófia, Kékesi Borbála, Kiss Alexandra, Molnár Daniella, Párkányi Réka, Parkes Rebecca, Szellák Csenge, Szilágyi Dorottya, Szilágyi Szabina
Vezetőedző: Sike József

Új vezetőedzővel kezdték meg a felkészülést a férfiak
A legutóbbi idényben csak a tizedik helyen zárta a bajnokságot a Tigra-ZF-Eger férficsapata, amelynek irányítását februárban vette át Petrovai Mártontól a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter. Megbízatása az évad végéig szólt, így ő a jövőben ismét szakmai igazgatóként tevékenykedik, az új vezetőedző Tóth Kálmán lesz.
„A nyári szünet után sosem könnyű újra munkába állni, de a fiúk már elkezdték a felkészülést, a héten tizenhárom edzést vezényel a szakmai stáb – mondta Biros Péter. – A tavalyi gyengébb idény után ezúttal szeretnénk a legjobb nyolc közé kerülni, de nagy változások az edző személyét kivéve nem történtek a keretben. A koncepció is marad a régi, elsősorban fiatal tehetségekre építünk.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik