Női vízilabda: négy év után nyertünk újra a spanyolok ellen

Vágólapra másolva!
2021.03.27. 21:53
null
Legyőztük az Eb-győztes spanyolokat (Fotó: Földi Imre)<br /><strong>A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!</strong><br />
A magyar női vízilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 11–10-re legyőzte Spanyolországot.

Bíró Attila szövetségi kapitány az eheti utolsó felkészülési mérkőzésre félretette a kísérletezést, és az Európa-bajnok spanyolok ellen azt a keretet nevezte, amelyik Triesztben kiharcolta az olimpiai szereplést.

Az összeszokottságnak meg is lett az eredménye, a csapat három negyeden át remekül védekezett, ezúttal a kapusteljesítmény is megfelelő volt, és támadásban a sok kapufa mellett is sikerült jó megoldásokat találni.

A magyar válogatottnak Keszthelyi-Nagy Rita vezérletével arra is volt ereje, hogy a végére feltámadó ellenféllel szemben még egyszer fordítson, így a mieink 11–10-re győztek, nem mellesleg négy év után nyertek újra a spanyolok ellen.

NŐI VÍZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 11–10 (1–2, 2–1, 3–1, 5–6)
Tüske uszoda, zárt kapuk mögött. V:
Kuniková (szlovák), Hoepelman (holland)
MAGYARORSZÁG:
MAGYARI A. – Szilágyi D. 1, KESZTHELYI-NAGY 3, Rybanska, PARKES 2, Garda, Vályi V. Csere: Szücs G., Gurisatti 1, ILLÉS A. 3, Leimeter 1, Gyöngyössy. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
SPANYOLORSZÁG: ESTER – E. Ruíz, I. González 2, B. Ortiz, LEITÓN 3, FORCA 3, P. Pena. Csere: A. Ruíz, M. GARCÍA 2, Palacio, Cardona, Camus. Szövetségi kapitány: Miguel Oca
Gól – emberelőnyből: 15/6, ill. 15/5
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 3/2
Kipontozódott: P. Pena (22. p.), Illés A. (27. p), Rybanska (31. p.), Leimeter (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila:
– Az első három negyedben legalább nyolc blokkunk volt, sikerült levédekezni a spanyolokat, ám a végén volt három bosszantó emberhátrány, amelyben elcsúsztunk. A győzelemhez kellett a jó kapus- és centerteljesítmény, valamint egy-két játékosom magára talált. A mérkőzés és a hét legnagyobb tanulsága, hogy többször is volt erőnk fordítani, van tartása a csapatnak. Az olimpiai kvótaszerzés után jó kezdet volt ez a torna, de bízom benne, hogy nem lőttük el az összes puskaporunkat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik