Női vízilabda: háromgólos magyar vereség a görögök ellen

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2021.03.26. 21:40
null
Háromgólos magyar vereség a görögök ellen (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar női vízilabda-válogatott 12–9-es vereséget szenvedett Görögország ellen felkészülési mérkőzésen pénteken a Tüskeuszodában.

Bíró Attilától megszoktuk, hogy jó alaposan megkeveri a kártyákat az e heti felkészülési mérkőzéseken. A megszokottól eltérő poszton szereplő játékosok láttán már fel sem húzzuk a szemöldökünket, de a kapitány gondolt egy merészet, és a görögök ellen kihagyta a manapság legstabilabb kapusunkat, Magyari Aldát, valamint Szücs Gabriellát és Keszthelyi-Nagy Ritát, előbbi védekezésben vezér, utóbbi meg mindenhol.

Hiányuk fájóan kiütközött, ugyanis lyukas volt a hátsó alakzat, kapusteljesítményről sajnos nem beszélhettünk, és elöl ugyan voltak szép megoldások, de hiányzott Keszthelyi-Nagy irányítása, hogy a góljairól ne is beszéljünk. Mindez kissé indiszponált játékkal párosult, így aztán a második negyedben ritmust váltó görögök faképnél hagyták a mieinket, és lényegében három jó egyéni teljesítménnyel simán, 12–9-re nyertek.

Ez nem a mi napunk volt, de hát a felkészülési meccsek pont arra vannak, hogy kijöjjenek a hibák. Annyi történt csupán, hogy kijöttek, pozitívumnak, mondjuk, kiemelhetjük Leimeter Dóra bekkelését. Folytatás és egyben zárás szombaton este 20 órától a spanyolok ellen.

MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 9–12 (2–1, 3–6, 1–3, 3–2)
Budapest, Tüskeuszoda, zárt kapuk mögött. Vezette:Kuniková (szlovák), Ivanovszki (montenegrói)
MAGYARORSZÁG:
Gangl – Antal D., Gurisatti1,Máté Zs.1,Parkes1,Szilágyi D.1,Vályi V. Csere:Kasó (kapus), Rybanska1,Leimeter1,Gyöngyössy1,Garda1,Illés A.1. Szövetségi kapitány:Bíró Attila
GÖRÖGORSZÁG:
SZTAMATOPULU – Cukala1,Ninu1,M. Plevritu, XENAKI4,E. Plevritu2,EELEFTERIADU3. Csere:V. Plevritu1,Sziuti, Miriokefalitaki, Triha, Tornaru. Szövetségi kapitány:Theodorosz Lorantosz
Gól – emberelőnyből:
7/3, ill. 9/5
Gól – ötméteresből:
–, ill. 1/1
Kipontozódott:
Máté Zs. (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila:
– Nem sikerült semlegesítenünk az ellenfél centerét, egymaga kapott annyi ítéletet, mint a mi centereink összesen. Nem a játékvezetésre fognám ezt, nyilvánvalóan nekünk kell javulnunk, támadásban mindenképpen. A kapusok közötti teljesítmény mindig döntő, a két kapusunk ugyancsak nem védett annyit összesen, mint a görögöké, aki magasan a mezőny legjobbja volt. Indiszponáltak, lassúak és körülményesek voltunk, ennél a spanyolok ellen csak jobbak lehetünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik