Női vízi Euroliga: Budapesten lesz a négyes döntő

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.19. 15:04
null
A legrangosabb sorozat történetében először két magyar csapat is ott lesz a final fourban (Fotó: Földi Imre)
Budapest lesz a házigazdája a női vízilabda Euroliga négyes döntőjének – írja az MTI.

 

A magyar sportági szövetség (MVLSZ) honlapjának pénteki híre szerint az Európai Úszószövetség (LEN) úgy határozott, hogy április 30-án és május 1-jén az MVLSZ-szel közösen a magyar fővárosban rendezi meg a final fourt.

A legrangosabb sorozat történetében először két magyar csapat – a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics és UVSE-Hunguest Hotels – is szerepelhet a négyes döntőben. Mellettük az orosz Dinamo Uralocska, valamint a görög Olympiakosz Pireusz vehet részt a zárótornán. Az elődöntő sorsolását a jövő héten tartják.

A LEN döntése értelmében a női LEN-kupa négyes döntőjét április 16-17-én Barcelonában rendezik, az olasz SIS Roma, a spanyol CN Mataro és Astralpool Sabadell, valamint az orosz Kinef Kirisi részvételével.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik