Női vízilabda: a magyar válogatott legyőzte az universiade-csapatot

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2021.03.25. 23:56
null
Szilágyi Dorottya három gólt lőtt (Fotó: Dömötör Csaba)
Három hivatalos felkészülési mérkőzése között egy amolyan félhivatalosat is játszott a magyar női vízilabda-válogatott a Tüskeuszodában, hiszen az universiade-csapat elleni összecsapás nem kerül be az évkönyvekbe, ezzel együtt nemzetközi játékvezetők közreműködésével, időméréssel és a gólok számontartásával vívták.

Bíró Attila szövetségi kapitány ezúttal a hollandok ellen három negyeden át védő Kasó Orsolyát, a csapatkapitány Keszthelyi-Nagy Ritát és a center Parkes Rebeccát pihentette a tizenhét tagú keretből, a balkezes Horváth Brigittát pedig ismét kikölcsönözte a Mihók Attila irányította tulajdonképpeni B-válogatottnak.

Az egyetemisták első gólját éppen Horváth lőtte, ráadásul az első negyed is a fiataloké lett. Aztán varázsütésre sokkal pontosabbá vált az A-válogatott játéka, ennek gyors fordítás és a végére magabiztos, 15–7-es győzelem lett a jutalma az egyaránt háromgólos Szilágyi Dorottya és Antal Dóra főszereplésével.

A kettőből kettőt nyerő első csapatunk pénteken 20.30-tól a görögök ellen folytatja az edzőmeccsek sorát.

NŐI VÍZILABDA,  FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
Magyarország–Magyar universiade-válogatott 15–7 (2–4, 5–0, 3–3, 5–0)

G: Szilágyi D., Antal D. 3-3, Vályi V., Illés A. 2-2, Garda, Gurisatti, Rybanska, Leimeter, Máté Zs., ill. Horváth B. 2, Miklós R., Faragó K., Hertzka, Farkas T., Kuna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik