Női vízi világliga: öt olimpiai bronzérmes a magyar keretben

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.01.23. 21:16
null
Dömsödi Dalma, a négy újonc egyike (Fotó: fradi.hu)
Bíró Attila szövetségi kapitány a tokiói olimpián bronzérmes csapatból öt játékost hívott be a nemzeti csapat keddi világliga-mérkőzésére – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A válogatott a nyári játékok óta első mérkőzését játssza majd kedden, amikor Patraszban a görög együttes vendége lesz.

A magyar szövetség honlapjának vasárnapi híre szerint a szakvezetőnek sérülések és betegségek miatt nehéz dolga volt a keret összeállításánál, ráadásul csak egyetlen edzést tudott vezényelni a meghívottaknak, mindezek ellenére a tréner bízik abban, hogy a felforgatott gárda jól fog játszani.

„A kijelölt keret alkotja most a magyar válogatottat, ennek a csapatnak kell bizonyítania. A közös edzések hiányoznak persze, hiszen még ilyen nehéz helyzetben is néhány tréninggel egész sokáig el szoktunk jutni, most azonban ettől is el kellett tekintenünk, így kell a meghívott játékosoknak bizonyítaniuk. Teszt lesz ez számukra, bízom benne, hogy jó meccset vívunk a görögökkel, és nyerni is tudunk. Célunk a világligában is továbbjutni. Újoncokat avatunk, rájuk külön is kíváncsi leszek” – mondta Bíró Attila, akinek csapatában most mutatkozhat be Kiss Alexandra, Dömsödi Dalma, Pőcze Panna és Szegedi Panni.

A női válogatott történetének első ötkarikás érmesei közül Garda Krisztina, Leimeter Dóra, Magyari Alda, Szilágyi Dorottya és Parkes Rebecca lesz kedden bevethető.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Kiss Alexandra (Eger), Magyari Alda (UVSE)
Mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Kuna Szonja (FTC), Máté Zsuzsanna (FTC), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (Ethnikosz, görög), Pőcze Panna (FTC), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros)

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik