Női vízi ob I: tizenegy játékos nem fejezte be a vízi háborút

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2022.01.19. 23:12
Szerdán a Hajós fedettben rendezték meg a női vízilabda ob I 9. fordulójának leginkább várt összecsapását, amely során az UVSE 16–13-ra legyőzte a Dunaújvárost.
Bár nem Magyari Alda volt a mérkőzés főszereplője, védéseivel fontos momentumokban támogatta csapatát
(Fotó: Földi Imre)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Bár nem Magyari Alda volt a mérkőzés főszereplője, védéseivel fontos momentumokban támogatta csapatát (Fotó: Földi Imre) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

VÍZI CSATAKÉNT APOSZTROFÁLTUK a két együttes decemberi Magyar Kupa-elődöntőjét, amikor is vitatott végjátékot követően a dunaújvárosiak 8–7-re nyertek. A szerdai bajnoki azonban még keményebb mérkőzést hozott még több ítélettel és vitatott szituációval, úgyhogy erre már szinte háborúként kell hivatkoznunk.

Az UVSE-nél nincs mindenki százszázalékos állapotban – Keszthelyi-Nagy Rita például sokkal kevesebbet játszott, mint szokott –, míg a másik kispadon a vendégek edzője, Mihók Attila családi okok miatt kényszerült kihagyni a találkozót.

Benczur Márton elmondta lapunknak a szombati, Ferencváros elleni vereséget követően, hogy csapata senkitől a világon nem kaphat 13 gólt. Az újvárosiak is rendszerint stabil védekezésükre alapozzák eredményes támadójátékukat, ehhez képest szerdán valóságos gólfesztivált rendeztek a játékosok.

A második negyed végén ellépett ellenfelétől a hazai együttes, onnantól kezdve folyamatosan két-három gól volt a különbség. A rengeteg kiállítás – köztük két-két cserés – következtében fogy­tak a játékosok, amit remekül használt ki a 15 éves Hajdú Kata, aki korát meghazudtoló érett játékkal rukkolt ki a negyedik játékrészben.

Az összecsapás legjobbja azonban Faragó Kamilla volt, aki három gólja mellett több gólpasszt és labdaszerzést is jegyzett. Végül a négy kiállítás mellett hat játékos pontozódott ki, valamint megsérült Rybanska Natasa, így tizenegyen a lelátóról követték az utolsó percek eseményeit.

Vereségével a Dunaújváros már egy meccsen nem ledolgozható hátrányba került az éllovas Ferencvároshoz képest, de a negyedik helyezett BVSC is közelebb van hozzá, mint a második UVSE.

VÍZILABDA
E.ON OB I, NŐK, 9. FORDULÓ

UVSE-Hunguest Hotels–Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics 16–13 (5–4, 5–3, 2–3, 4–3)
G:   
 Keszthelyi-Nagy, Faragó K. 3-3, Mácsai, Hajdú K., Rybanska 2-2, Ábel-Antal, Aubéli, Peresztegi-Nagy, Szegedi, ill. Szilágyi D. 4, Gurisatti 3, Garda, Mucsy 2-2, Szellák, Mahieu
Szeged-SZTE–BVSC-Zugló 4–15 (1–4, 0–1, 1–5, 2–5)
G:   
Pap M., Jenei 2-2, ill. Leimeter 5, Mészáros-Farkas K., Gémes 3-3, Farkas T. 2, Gyöngyössy, Krénusz
Tigra-ZF-Eger–Valdor-Szentes 7–5 (2–3, 3–0, 1–1, 1–1)
G:  
Jancsó, Dobi 2-2, Bódi, Borsi, Szilágyi Sz., ill. Kövér-Kis, Dankina 2-2, De Vries
III. Kerületi TVE–GYVSE-Uni Győr 11–6 (3–2, 2–1, 2–1, 4–2)
G:   
Kudella 4, Kisteleki D. 3, Illés H. 2, Hajdú R., Kovács K., ill. Huszti D., Huszti V. 2-2, Török D., Kurucz
Tatabányai VSE–FTC-Telekom 4–17 (1–5, 0–3, 1–5, 2–4)
G:   
Zantleitner, Sóti, Rajna, Zink, ill. Tóth Csabai 4, Illés, Pőcze, Kövesdi 3-3, Koopman, Varró, Petik, Kuna
Az állás:   1. FTC 25 pont (132–59), 2. UVSE 24 (158–73), 3. Dunaújváros 21 (145–76), 4. BVSC 19 (122–71), 5. Eger 15 (104–91), 6. Szentes 12 (74–97), 7. Szeged 7 (70–119), 8. III. Kerületi TVE 7 (69–126), 9. Tatabánya 3 (61–124), 10. Győr 0 (42–141)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik