Női vízilabda ob I: ezúttal a Dunaújváros jutott a döntőbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.09. 20:17
null
Óriási volt a küzdelem a dunaújvárosi uszodában (Fotó: Tumbász Hédi)
A női vízilabda ob I-ben, a két győzelemig tartó elődöntő harmadik, mindent eldöntő mérkőzésén a Dunaújváros 13–10-re legyőzte a BVSC-t, így elsőként bejutott a fináléba.

 

A párharc első mérkőzésén a Dunaújváros Garda Krisztina vezérletével 11–9-re legyőzte a BVSC-t. A második találkozó után a zuglóiak ünnepelhettek egygólos sikert (9–8), így – akárcsak az előző szezonban – következhetett a mindent eldöntő harmadik összecsapás.

Egy évvel ezelőtt, a szintén Dunaújvárosban megrendezett harmadik mérkőzésen a BVSC nyert 10–7-re, ezúttal azonban a hazaiak arattak háromgólos győzelmet, így ezúttal ők készülhetnek a fináléra.

A dunaújvárosiak már az első negyedben kialakították a háromgólos különbséget (5–2). A nagyszünetre ugyan egy góllal közelebb zárkózott a BVSC (8–6), a fordulás után már nem hagyott nyitott kérdéseket a hazai együttes. A dunaújvárosiak öt góllal is vezettek (12–7), végül hárommal, 13–10-re nyertek.

A BVSC a vereség ellenére emelt fővel hagyhatta el a medencét, a Dunaújváros pedig jó formában és feltöltődve készülhet a következő feladatra, ami még nem a bajnoki finálé, hanem a LEN-kupa négyes döntője lesz.

A másik elődöntőben, a párharc első felvonásán a címvédő UVSE 11–4-re megverte az FTC-t. A második mérkőzést április 14-én (18.30-tól) rendezik meg a Népligetben.

NŐI VÍZILABDA OB I
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

BVSC-ZUGLÓ DIAPOLO–DUNAÚJVÁROSI EGYETEM-MAARSK GRAPHICS 13–10
(52, 34, 42, 12)
Dunaújváros, 300
néző V.: Vogel G., Birri
DUNAÚJVÁROS:
AARTS – SZILÁGYI D. 3, Vályi V. 2, Garda 1, GURISATTI 3, Vályi F., Mchunu. Csere: HORVÁTH B. 4, Luka, Ziegler, Brezovszki. Edző: Mihók Attila
BVSC: Tóth E. – Farkas T., Hertzka 1, Varga V. 1, Takács O., Kuna, LEIMETER 3. Csere: Doroszlai (kapus), UTASSY 3, Farkas K. 1, Besszer, Kele, Máté 1. Edző: Petrovics Mátyás
Gól – emberelőnyből: 11/6, ill. 12/4
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Vályi F. (28. p.), Varga V. (29. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1 a Dunaújváros javára
MESTERMÉRLEG
Mihók Attila: – A párharc eddigi mérkőzéseihez hasonlóan az emberelőnyök kihasználása és az emberhátrányos védekezés volt a döntő. Ezúttal jobban teljesítettünk ezen a téren, a jobb védekezést láttam a győzelem kulcsának, többször tudtuk elbizonytalanítani az ellenfél lövőit.
Petrovics Mátyás: – Gyöngyössy Anikó nélkül megváltozott a játékunk, de így is szorosabb lehetett volna a párharc, ha kicsit jobb a védekezésünk és a kapusteljesítményünk. Annak mindenképpen örülök, hogy bebizonyítottuk: le tudunk győzni egy ilyen kiváló csapatot.

 

Ezúttal a dunaújvárosiak ünnepelhettek (Fotó: Tumbász Hédi)
Ezúttal a dunaújvárosiak ünnepelhettek (Fotó: Tumbász Hédi)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik