Női vízi ob I: előny az UVSE-nél a bajnoki döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.10. 21:18
null
Keszthelyi Rita három góllal járult hozzá az UVSE győzelméhez (Fotó: Földi Imre)
Az UVSE hazai medencében 8–5-re legyőzte a BVSC-t a női vízilabda-bajnokság döntőjének első mérkőzésén. A találkozó legeredményesebb játékosának a három gólt szerző Keszthelyi Rita bizonyult.

 

A vendégek számára indult jobban a mérkőzés, ők szerezték az első negyed egyetlen gólját, majd a második játékrészben az első támadásukból ismét betaláltak. Az UVSE első találatára a 12. percig kellett várni, Kisteleki Hanna volt eredményes akcióból.

A házigazdák ezek után átvették az irányítást, 5–2-re megléptek a BVSC-től, amely Utassy Janka emberelőnyös találatával a harmadik negyed elején több mint 13 perces gólcsendjének vetett véget. A vendégek a záró játékrészben feljöttek egy gólra (6–5), ám ezt követően Csabai Dóra és Keszthelyi Rita találataival visszaállt a háromgólos különbség (8–5).

Az UVSE 1–0-s előnyre tett szert az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban, melynek második mérkőzését április 21-én rendezik.

NŐI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
UVSE
BVSC-ZUGLÓ-DIAPOLO 8–5 (0–1, 3–1, 3–1, 2–2)
Tüskeuszoda, 200
néző. V: Fodor R., Dodog
UVSE:
Gangl – Szücs G., Czigány D. 1, Keszthelyi 3, TÓTH I. 1, KISTELEKI H. 2, Csabai 1. Csere: Van der Sloot, Kuna Sz., Takács V., Kövesdi, Hertzka O. Edző: Áts Bertalan
BVSC: Bolonyai – Kisteleki D., Farkas K., Takács O. 1, Gyöngyössy A., MÁTÉ ZS. 2, Leimeter 1. Csere: Koncz, Varga V., Kele, Utassy 1, Pócsi. Edző: Petrovics Mátyás
Gól – emberhátrányból: 6/0, ill. 3/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill –
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az UVSE javára
MESTERMÉRLEG
Áts Bertalan:
– Az első negyedben a támadójátékunk nem volt az igazi, de a védekezés már ekkor is jól működött. A második játékrésztől támadásban is átvettük az irányítást. A BVSC játékán látszott a felszabadultság.
Petrovics Mátyás: – Látszott, hogy a bajnoki döntő teljesen más. Szorosabb meccset játszottunk, mint például a Magyar Kupa döntőjében, mert ezúttal volt néhány napunk a rákészülésre, ezért éhesebbek voltunk. Amíg bírtuk erővel, mentálisan és fizikailag is egyenrangú partnere voltunk az UVSE-nek. Remélem, még ennél is szorosabb meccseket játszunk a folytatásban.

A 3. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
DUE MAARSK GRAPHITS–SZEGEDI VÍZMŰ TAYLOR & NASH SZTE 15–8 (4–1, 5–3, 3–3, 3–1)
Dunaújváros, 200
néző. V: Vogel, Marantz
DUNAÚJVÁROS: Kasó – Menczinger 1, Somhegyi, GURISATTI G. 5, Vályi V., Mchunu, Vályi F. Csere: Kiss A. (kapus), SZILÁGYI D. 4, HORVÁTH B. 4, Huszti, Garda 1, Ziegler. Edző: Mihók Attila
SZEGED: Tóth E. – Miklós, Gémes 1, Lengyel A. 1, Kádár, Bujka B. 2, LENGYEL Dominika 4. Csere: Árkosy, Pengő, Lengyel Dorottya, Veréb, Hochmann, Tóth P. Edző: Molnár Péter
Gól – emberelőnyből: 4/2, ill. 3/2
Gól – ötméteresből: 4/4, ill. 1/1
Kipontozódott: Vályi F. (28. p.), Miklós D. (30. p.)
Kipontozódott (cserével végleg): Somhegyi (29. p.)
A két mérkőzésig tartó bronzmérkőzés állása: 1–0 a Dunaújváros javára.
MESTERMÉRLEG
Mihók Attila:
– Az elődöntő miatt és az alapszakaszbeli szegedi játékaink miatt nehéz mérkőzésre készültünk. Szerencsére ma a befejezéseink sokkal jobban sikerültek, mint az előző mérkőzéseken, és időben vissza is tudtunk zárni. Higgadtak maradtunk védekezésben és támadásban is, így nem voltunk kényszerhelyzetben a mérkőzés során. Sikerült megvalósítani azt, amit elterveztünk.
Molnár Péter: – Ugyanabba a folyóba léptünk, mint az alapszakaszban, vezetésünk után négyet kaptunk válaszul. Hiába hívtam fel a figyelmet alapvető dolgokra, nem tudtuk megvalósítani a kéréseimet. Egy kicsi hiányérzet van bennem, talán túlságosan is Bujka Barbara centrikusak voltunk. A támadójátékunkkal elégedett vagyok, de a védekezésünk sok kívánni valót hagyott maga után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik